Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Láthatatlan gombaspórák a levegőben

Szervátültetéseknél, nagy műtétek után veszélyt jelenthetnek bizonyos gombák – akár halálos fertőzést is okozhatnak. Spóráik, különösen nagy nyári melegben, folyamatosan jelen vannak a levegőben. Más jellegű, de gomba a candida is, melyről számos rémhírt lehet hallani – azt is, hogy „ha már egyszer megtelepedett az emberben, kiirthatatlan". Álgyógyítók helyett a valódi orvoslás képviselőihez kell fordulni.
Bizonyos fonalas gombák nagy műtétek után immunkárosodott beteg esetében veszélyt jelenthetnek. Illusztráció: Tésik Attila
Léteznek bizonyos fonalas gombák, melyek szervátültetéseknél, nagy műtétek után immunkárosodott beteg esetében veszélyt jelenthetnek. Spóráik kimutathatók a levegőből – mondja prof. dr. Nagy Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézetének vezetője, az Orvosi Mikrobiológiai Szakmai Kollégium elnöke. Meleg, száraz nyári napokon a legtöbb ember orrnyálkahártyájának felszínén jelen vannak. Gondot azonban nem okoznak, hiszen az orr csillói kisöprik őket – és ez így megy, amióta ember él a Földön. Allergiát viszont okozhatnak.

Egy speciális csoportjuk pedig komoly veszélyt jelent szervátültetetteknél. Ahhoz, hogy az átültetett szerv megmaradjon a páciensben, és ne lökődjék ki, a szervezet immunapparátusát – legalábbis egy ideig – megfelelő gyógyszerekkel le kell gyöngíteni. Ha legyöngítjük, a szervezet a beültetett szervet nem tudja magából „kilökni" – viszont fertőzésekkel szemben is kevésbé ellenálló. Éppen ezért a szervátültetett embereket – éppúgy egyes vérképzőrendszer-betegségben szenvedőket – különleges körülmények között ápolják. Sterilizálják a számukra biztosított tápanyagokat, és sterilizált, „csíramentes" a levegő is.

Álgyógymódok

A candidának rosszabb a híre, mint amilyen ő maga. Áltudományos híradások nyomán sok ember ott is candidát sejt, ahol annak semmi nyoma, és a paramedicina képviselői nem igyekeznek eloszlatni a candidára vonatkozó tévképzetet, hiszen ezzel jól lehet keresni. Az álgyógyító nem küldi mindenekelőtt orvoshoz – ahol laboratóriumi vizsgálatokkal egyértelműen eldönthető, miről van szó – a candidagyanúval jelentkezőt, s elkezdődik a sok pénzbe kerülő „kúra".
Egyes hírek szerint előfordul, hogy egy kocsi árát is rákölti szerencsétlen ember a kuruzsló végezte, hosszadalmas „candidakezelésre". Állapota – hiszen nem az esetleg valóban meglévő, más természetű baját kezelik – egyre rosszabbodhat, és egyre többet fizet. Olyan, egészen egyszerűen nevetséges dolgok is napvilágot látnak, mint például: ha az ember nem akar candidás lenni, ne egyen élesztőt, vagy élesztővel készült kenyeret. Az élesztőgomba – túl azon, hogy a kenyérben lévő már nem is él, mert hőkezelték – teljesen ártalmatlan és jóindulatú.

Szintén veszélyt jelentenek ezek a gombák a szerzett immunhiányos betegeknél, HIV-fertőzötteknél – ez esetben ugyancsak az immunrendszer gyöngesége okozza, hogy megtelepedhetnek. A fonalas gombák vérképzőszervi megbetegedésekben, például fehérvérűségben szenvedőknél is bajt okozhatnak: a légutak nyálkahártyája a betegség és a speciális gyógykezelés következtében áteresztővé válik, s így az egyébként betegséget nem okozó spórák bejutnak a véráramba. Ha a fertőzés puszta gyanújára nem indul el a kezelés, akkor a fonalas gombák valóban elterjednek a beteg szervezetében, és megállíthatatlanul halálhoz vezetnek. Az orvostudomány tehát a csíramentes táplálék és levegő biztosításán túl már eleve megelőző kezelést használ, gombaellenes szerekkel, hogy még csak a lehetősége se merüljön föl a fertőzésnek.

Úgyszintén gomba – de nem a fonalas, hanem a sarjadzógombák közé tartozik – a sokat emlegetett candida. A fertőzés lehet egész szervezetre kiterjedő, s lehet helyi, egy-egy szervet (többnyire a hüvelyt) érintő. A candida alacsony csíraszámban az emberi szervezetben normál körülmények közt is jelen van. Bizonyos esetekben, elsősorban a nőknél, komoly problémát okozhat, ha a hüvely „normál flórája" megváltozik. Egyes „előkészítő" tényezők – például valamely fertőzés során alkalmazott hosszas antibiotikum-terápia, vagy nagyon szoros, tapadó alsónemű viselése – elősegíti ezt, terjedésükben pedig a védekezés nélküli, gyakori partnerváltogatással történő közösülésnek is szerepe van. Ilyen esetekben a kezelés csak akkor hatásos, ha ezzel egy időben a partnert is kezelik.

Egész szervezetre kiterjedő candidafertőzés – melytől számtalan ember retteg álegészségügyi fórumok pánikkeltése következtében – összehasonlíthatatlanul ritkábban alakul ki, mint sokan föltételezik. Ilyen fertőzés gyanúja elsősorban szintén az immunvédekezésükben gátolt, kórházban kezelt betegeknél merül föl. Diagnózist candidával kapcsolatban orvosi kivizsgálás és a gomba laboratóriumi módszerekkel történő kimutatása eredményezhet. S megvannak a megfelelő gombaellenes szerek, melyekkel gyógyítható.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több önkormányzati ingatlan

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatója szerint a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzatok… Tovább olvasom