Délmagyar logó

2018. 08. 20. hétfő - István 19°C | 32°C Még több cikk.

Lázár: a második negyedévben érkezik a téli rezsicsökkentés

A gázzal fűtők és a távfűtéses háztartások számláján is jóváírnak 12 ezer forintot a második negyedévben - közölte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy emellett megemelik a szociális tűzifa támogatását.
Megerősítette továbbá, hogy ismét 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok, amit a gazdasági eredmények tesznek lehetővé. Az intézkedés összértéke mintegy 30 milliárd forint, az utalványokat pedig a következő hetekben kézbesíti a Magyar Posta - mondta Lázár János. Megjegyezte: a nyugdíjasok immár harmadik alkalommal kapnak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt. "Többgenerációs országban gondolkodunk, mindenki felelős mindenkiért" - fogalmazott.

A miniszter szerint az ezeket a lépéseket alábecsülő, támadó ellenzéki politikusok lenézik a nyugdíjasokat és a rossz körülmények között élőket.

Arról is beszélt, hogy ha a Fidesz-KDNP ismét bizalmat kap a parlamenti választáson, megmarad a nők 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége, ellenkező esetben ennek a sorsa is más lehet.

Lázár János - reagálva az Európai Bíróság zsebszerződésekre vonatkozó döntésére - azt is hangoztatta: a kormány elkötelezett abban, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon.

Mint ismertette, a testület szerint a hatályos magyar jogszabály nem felel meg az európai jognak. "Itt egy csatát veszítettünk" - mondta, jelezve: a bírósági döntés megnyitná a kaput a külföldiek magyarországi földszerzése és a földspekuláció előtt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a bíróság döntését betartják, ugyanakkor a kormányfő arra utasította a földművelésügyi minisztert, hogy minden jogalkotási eszközzel akadályozza meg, hogy külföldi magánszemélyek vagy külföldi vállalatok haszonélvezeti jog, illetve zsebszerződés révén magyar termőföldhöz jussanak.

2010-ben 600 ezer hektár volt veszélyben, az azóta meghozott törvények ezt nyolc éven át meg tudták védeni - mutatott rá, az egyetlen olyan hiteles politikai erőnek nevezve a kormánypártokat, amelyek képesek ennek a védelemnek a megteremtésére. A következő évek nagy kérdésének nevezte, hogy Magyarországon a külföldiek szerezhetnek-e földet.

A tárcavezető megjegyezte azt is, hogy a magyar rendelkezéseket vitató külföldi érintettek döntően kártalanítást kérnek, nem fenyeget a korábbi tulajdoni viszonyok visszaállása.

A kormányülés további témái közül beszámolt a jászberényi elkerülőútról és a miskolci Y-hídról. Utóbbi legalább 10 milliárd forintba kerül és megkönnyíti a busz- és vasúti közlekedést Miskolc belvárosában.

Az Európai Bizottság országjelentését a miniszter úgy kommentálta: a brüsszeli testület rosszul teszi, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. A kormány barátságtalannak tartja, hogy a kampány kellős közepén az Európai Bizottság egy politikai állásfoglalást tesz közzé, ráadásul a jelentést író szakértők a Fidesz politikai ellenfelei - mondta.

Arra a felvetésre, hogy Hódmezővásárhelyen felmondtak a címzetes főjegyzőnek, Lázár János úgy reagált: a választás véget ért a városban, ezért mindenkit arra kér, próbáljanak együttműködni. Tudomásul kell venni - mondta -, hogy az új - az ellenzék támogatásával megválasztott - polgármester változtatni szeretne, a választók döntésének ez a következménye.

Megjegyezte: a főjegyző több évtizede áll Hódmezővásárhely szolgálatában, politikai pártállástól függetlenül mindenki megbecsülte őt. Szerinte nem emberséges, hogy betegsége alatt mentették fel az állásából.

Azzal kapcsolatban, hogy az MSZP-Párbeszéd a parlament összehívását követelte a 13. havi nyugdíj és a rezsicsökkentés érdekében, a miniszter úgy fogalmazott: Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje annak a kormánynak volt tanácsadója, amely megszüntette a 13. havi nyugdíjat, ezért a kezdeményezése nem hiteles, ahogyan a rezsicsökkentésre vonatkozó sem, 2010 előtt ugyanis nem volt energiaár-csökkentés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

LMP: Magyarországot élhetőbb hellyé kell tenni a nők számára

A nőknek helyet kell kapniuk a közéletben, fel kell számolni a nemek közötti bérszakadékot, növelni… Tovább olvasom