Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Lázár: augusztusban 250 milliárd forintnyi uniós forrásról döntött a kormány

A politikus kiemelte, hogy a Miniszterelnökség a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség augusztus 1-jei átvétele óta egyetlen percet sem tétlenkedett.
Az elmúlt egy hónapban 250 milliárd forint uniós forrás kiosztásáról született döntés, erről még ezen a héten értesítést is kapnak a pályázók - mondta az MTI-nek Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki kormánybiztosként egy hónapja vette át a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését.

"Magyarország az utolsó centig le fogja hívni a 2007-2013-as ciklusban rendelkezésre álló uniós forrásokat, a cél eléréséhez már az elmúlt egy hónapban is rengeteg nagy horderejű döntést hoztunk, és még nincs vége annak a folyamatnak, amely a források hatékony felhasználását célozza" - fogalmazott Lázár János.

A politikus kiemelte, hogy a Miniszterelnökség a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség augusztus 1-jei átvétele óta egyetlen percet sem tétlenkedett: az árfolyamnyereségből adódó, valamint a túlvállalásból következő újabb pályázati pénzek jelentős részéről döntés született. Az elmúlt egy hónapban a leállt programok újraindítását is sikerült előkészíteni, ennek a végére hétfőn tehet pontot az Európai Bizottság és a kormány.

Az eddig kiosztott forrásokat részletezve elmondta: a Gazdasági Operatív Program keretén belül mintegy 117 milliárd forintos támogatásról döntöttek kkv-fejlesztésre, munkahelyteremtő nagyberuházásokra, kutatás-fejlesztési projektek és kkv-k informatikai fejlesztéseire. A kockázati tőke bevonásával létrejövő projektek támogatására ugyancsak született döntés az elmúlt hetekben: 24 milliárd forintot utalt ki az NFÜ erre a célra.

A Regionális Operatív Programok keretében 72 milliárd forintos összegben született döntés, ennek keretében például turisztikai fejlesztések valósulhatnak meg további 15 milliárdos nagyságrendben. Ebből az összegből jut közútfejlesztési projektekre, egészségügyi alapellátás fejlesztésre, városrehabilitációs és közösségi közlekedési fejlesztésekre is.

Az egyházak energiahatékonysági beruházásai 10 milliárdos támogatást kapnak és a távhőfejlesztés is újabb forrásokhoz jut.

Hozzátette, hogy a következő két-három hétben további 65 milliárd forintot osztanak szét megújulóenergia- és energiahatékonysági projektekre.

A társadalmi infrastruktúrát jelentő fejlesztések keretében eddig csaknem 50 milliárd forintot jutott az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésre a kórházak struktúraváltásának támogatása keretében. E területen is további döntések várhatóak a közeljövőben, több tízmilliárd forint összértékben - jelezte Lázár János.

Hangsúlyozta: a korábbi tapasztalatokat figyelembe véve annyival több forrásra fognak pályázatokat kiírni, amennyi különböző okok miatt - legyen szó nem teljesítésről vagy szabálytalanságról - nem valósult meg, vagy vissza kell venni a kedvezményezettektől.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ismét hangsúlyozta a megszaporodó és szigorúbb ellenőrzések fontosságát: minden olyan vállalkozást felelősségre fognak vonni, amely a köz kárára akart gyarapodni, ezért fejlesztési forrást igényelt, de nem megfelelően használta fel.

"Az NFÜ az elmúlt hét évben rendkívül konzervatívan számolta az euró/forint árfolyamot, amely a ciklus végén meg is hozta az eredményét. Az árfolyamnyereségből hozzávetőleg 300 milliárd forint többletforrással rendelkezünk, amelynek a hatékony felhasználására szintén kidolgoztunk egy tervezetet. Ennek megfelelően minden régió számíthat újabb forrásokra" - mondta Lázár János.

Hozzátette, hogy ezeknek a forrásoknak a lekötéséről még gyorsabban fognak döntést hozni, hiszen benne maradt a rendszerben minden olyan pályázat, amely formailag megfelelt a korábbi kiírási kritériumoknak, így akik nem kapták meg az igényelt támogatást, azok tartaléklistára kerültek. Most ezekről a tartaléklistákról von be új kedvezményezetteket az NFÜ. A kormány kijelölte azokat a fejlesztési területeket, amelyek leginkább megfelelnek a fejlesztéspolitikai prioritásoknak, és oda csoportosította az újonnan keletkezett forrásokat.

A pályázók szemszögéből mindez rendkívüli lehetőséget jelent, hiszen nem csupán az úgynevezett konvergenciarégiókat, tehát a lemaradt területeket érinti, hanem a középső országrészben, a fejlett közép-magyarországi régióban is újabb fejlesztések valósulhatnak meg - mondta el Lázár János.

Olvasóink írták

  • 6. rt0831 2013. szeptember 03. 13:06
    „Hogy is van ez?"Magyarország az utolsó centig le fogja hívni a 2007-2013-as ciklusban rendelkezésre álló uniós forrásokat" Azt amit a Gyurcsányék elloptak?”
  • 5. GondaIstván 2013. szeptember 03. 11:31
    „- 4. KapitányRoger. Teljesen igazad van. Egy pályázatíró a belé fektetett pénz 20-30-szorosát hozza. Ezt semmilyen más módon nem lehet überelni. Még ha a megnyert pénz felét kötelező is hülyeségekre költeni (nyilvánosság, közbeszerzés, menedzsment), akkor is megmarad a másik fele ingyen pénznek.
    - Lázár a pályázatok elbírálásának gyorsulásáról beszél, de én az ellenkezőjét tapasztalom. Egy napelemes energetikai pályázatnál megjött a napokban az értesítés, hogy nyertünk, majd rá pár napra egy másik levél, hogy mégsem, mert Lázár minden döntést visszavont és újra értékelnek. Addig is kérik a pályázó türelmét.”
  • 4. KapitányRoger 2013. szeptember 03. 10:34
    „Én ugyan EU párti vagyok, mégis úgy érzem az uniós pénzek több kárt okoznak az országnak mint amennyi hasznot hoznak. Teljesen szétverik a piaci viszonyokat, ma már mindenki fontosabbnak tartja a pályázatokon való részvételt, mint magát a munkát. A cégek inkább pályázatírókat alkalmaznak nem pedig jó szakembereket.”
  • 3. zsozso64 2013. szeptember 03. 09:44
    „Még az azért kérdés, hogy az EU milyen képet vág ahhoz, hogy a kormány, olyan beruházásokat támogat az árfolyam nyereségből amiről az EU-nak fogalma sincs! Szerintem arról sincs fogalma, hogy egyáltalán a pénzek úgy lettek kifizetve a nyertes pályázóknak, hogy azon "árfolyam nyereség" képződött!!! 300 milliárd többletforrás vajon mekkora büntetést fog maga után vonni?? Vajon a tervek szerint az esetleges büntetés szintén ugyan olyan szigort von maga után, mint a "nyerészkedni akaró" vállalkozások esetén???”
  • 2. Qllancs 2013. szeptember 03. 09:20
    „Szidják az EU , sőt kiakarnak lépni. Beállítják mumusnak az EU t, az IMF .Minden baj okozója ..de a milliárdos eu s támogatás az kéne !
    Még jó, hogy elzárták a csapokat..lóvé nincs amíg a büntető eljárás folyik Magyo ellen !
    Különben is lj. rengeteg állása : törvényellenes !!Mert 4 állami vezetői állást tölt be ..ami törvényellenes..ombucman.
    Meg . kecskére..káposztát nem kéne bízni.”
  • 1. mivan? 2013. szeptember 03. 08:29
    „Mekkora ÖTLET! Úgy szidni az EU-t, hogy közben suttyomban a pénzét azért elköltjük. Egy percet sem tétlenkedtek... Még jóhogy! Ennyi pénz láttán én se tétlenkednék.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fűtéstámogatásra pályázhatnak a leghátrányosabb helyzetű kistérségek iskolái

Több tonna, Erzsébet-utalványból készült brikett formájában fűtéstámogatásra pályázhatnak az ország… Tovább olvasom