Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

Lázár János: a kereszténység erkölcsi iránytű

Tatabánya - A kereszténység mindnyájunk számára erkölcsi iránytű, kultúra és életvezetési mód, több annál, hogy az ember vallásos - mondta Lázár János szerdán Esztergomban, a Becket Szent Tamás napi ünnepségek alkalmából tartott ülésen.
A Fidesz frakcióvezetője rámutatott, hogy kereszténység "jól eladható", "népszerű márka", azonban "a meghirdetett és a megélt kereszténység közötti különbség a legnagyobb kihívás ma Európában".

A politikus kijelentette: "egy magát kereszténynek nevező politikustól elvárható a szeretet, az emberekkel szembeni alázat, a befogadó és együttműködő politika, valamint a társadalmi szolidaritás.

Lázár János hozzátette, az elmúlt húsz évben nagy teret nyert a mások értékeit tagadó önmeghatározás, mely nem kerülte el a keresztény politikát sem.

"Nagyon sok volt a türelmetlen, és kirekesztő politikai mondat a mi oldalunkon is az elmúlt húsz esztendőben és kevés megértést tanúsító mondat hangzott el a mi szánkból is" - mondta a politikus.

A frakcióvezető szerint voltak, "akik a gyűlöletbe is ragadtatták magukat akár a politika színpadán, vagy akár a szószéken. Ez szememben megbocsáthatatlan és összeegyeztethetetlen a keresztény értékrenddel".

Esztergomban huszadik alkalommal rendeztek ökumenikus szertartást a Szent Tamás-hegyi kápolnában, amelyet előadássorozat követett.

Esztergom és Canterbury a XII. század óta áll kulturális és vallástörténeti kapcsolatban. Mindkét település érseki központ. Főpapjaik, Becket Tamás és Bánfy Lukács esztergomi érsek párizsi tanulmányaikból származó személyes barátsága alapozta meg a két város jó viszonyát. Az 1170-ben mártírhalált halt Becket Tamás érsek éppúgy kiállt az egyház autonómiája mellett, mint a magyar egyház akkori feje. Becket Tamás halála után Jób érsek prépostságot alapított Esztergomban a vértanú tiszteletére.

Lékai László bíboros a szent 1538-ban Esztergomba került ereklyéjének egy részét Canterbury érsekségének adományozta, Angliában ugyanis VIII. Henrik rendeletére a szent összes emlékét megsemmisítették.

Lékai kezdeményezésére, Becket Tamásra emlékezve minden évben gyertyát gyújtanak Esztergomban a szent ereklyéje előtt

Olvasóink írták

  • 8. dodó 2011. január 06. 10:30
    „Luxuskocsival jár Lázár János :: 2011. január 06. 07:20

    Két bolti áron 30 milliós Audi S8 V10-es luxusgépkocsit is használ Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, legalábbis erről árulkodnak az Egyenlítő blog felvételei. "Egyszerre csak egy autót használok, egy is van" - mondta a Blikknek Lázár. "Arról lehet szó, hogy amikor a szolgálati kocsim szervizben volt, onnan kaptam egy csereautót, ezért a kétféle rendszám és a szín" - tette hozzá.

    Lázár azt állítja: a kocsit havi 5-600 ezer forintért bérlik. Felesben fizet a Fidesz-frakció és Hódmezővásárhely, ahol polgármester. Lázár azt mondta: az autó használtan került hozzájuk, és értéke 15 millió forint körül lehet. Lázár egyébként több olyan törvény készítője, ami a közpénzek takarékosabb elköltését célozza. /HVG.HU/”
  • 7. dodó 2011. január 05. 21:02
    „"egy magát kereszténynek nevező politikustól elvárható a szeretet, az emberekkel szembeni alázat, a befogadó és együttműködő politika, valamint a társadalmi szolidaritás."

    Ezt ugye nem gondoltátok a jó Lázárjankótól/ról?”
  • 6. történész 2011. január 05. 20:17
    „Ez kell a népnek istent butításra használó próféciák.
    ja és érdekes volt a tüntetés a szabad Magyar televízió adásában. Nincs infó éhség mert már Bukarest is lead minden pitiáner magyar rádiós tüntetést is..nem kell nézni a Magyart. oszt jó napot”
  • 5. jozko 2011. január 05. 20:16
    „Úgy mondják: minél nagyobb a kereszt, annálk könnyebben elbújik mögötte az ördög!
    Aki, mint tudjuk, elég gyakran épp a Szentírásra hívatkozik!

    Ami meg ezt az iránytűt illeti:
    Úgy tűnik:
    rendszerint odacsempésznek a közelébe egy-egy mágnest és nagyon is a "diktált" irányba mutat!”
  • 4. keiner 2011. január 05. 20:07
    „Na kérem, ez hogyan egyeszik a listaügyel?
    "A politikus kijelentette: "egy magát kereszténynek nevező politikustól elvárható a szeretet, az emberekkel szembeni alázat, a befogadó és együttműködő politika, valamint a társadalmi szolidaritás."”
  • 3. kukachuszar 2011. január 05. 19:49
    „Na ezek is a vallás háta mögé bújnak. Van az a mondás hogy vizet prédikál és bort iszik.”
  • 2. greg 2011. január 05. 19:18
    „Nem kell a képmutató vallás.”
  • 1. deszkás 2011. január 05. 19:04
    „Szeretet alázat amit kiöltek belőlünk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MTV: betartották a kormány és az ellenzék arányát a híradóban

Budapest - A csatorna a Republikon Intézet azon kijelentésére reagált. Tovább olvasom