Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Legalább másfél tucatnyi intézkedéssel indulna egy Fidesz-kormány

Szijjártó Péter kiemelte: kormányra kerülésük esetén felülvizsgálják a polgári törvénykönyvet.
Ha a Fidesz kormányra kerül, első lépései a gazdasági növekedés beindításáról szólnak majd, de emellett új alapokra helyezné a szlovák-magyar viszonyt, törvényt alkotna a kettős állampolgárságról, megemelné a rendőrség létszámát, és megakadályozná, hogy a közintézmények MSZP-s kifizetőhelyként működjenek. Minderről Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője beszélt az MTI-nek adott interjújában.

A politikus egy Fidesz-kormány első jogszabályairól szólva kifejtette: a legfontosabb feladatuk a növekedés beindítása, ezért az ehhez szükséges lépésekkel - így adócsökkentéssel - kell kezdeni a kormányzást. Emlékeztetett, hogy a sürgős intézkedések közé tartoznának majd a gyes és a gyed korábbi szabályainak visszaállítása, az ingatlanadó eltörlése és a költségvetés visszavonása is.

Közölte, hogy pártja továbbra is elkötelezett a kisebb parlament ügyében, de ennek kivitelezése leghamarabb 2014-ben történhet meg.

Arra a kérdésre, hogy milyen kétharmados ügyeket lépnének meg, elmondta: többféle elképzelésük van az önkormányzatokat érintő változásokról is, de ezekkel nem foglalkoztak, mert a kétharmados többség a magyar választójogi rendszerben a "csoda kategóriájába" tartozik. Persze a csodák azért vannak, hogy néha megtörténjenek - jegyezte meg.

Szijjártó Péter kiemelte, kormányra kerülésük esetén felülvizsgálják a polgári törvénykönyvet, hiszen szerintük egy ilyen nagy jogszabály esetében megengedhetetlen, hogy ne álljon mögötte szakmai konszenzus. Az oktatással kapcsolatban megerősítette Orbán Viktor pártelnök korábbi nyilatkozatát, mely szerint Magyarországon még a legkisebb településen is kell lennie legalább alsó tagozatnak.

A politikus szerint azonnal lépni kell majd a rendőrség ügyében: a rendőrök létszáma ugyanis ma a törvényben meghatározotthoz képest háromezerrel kisebb. Helyre kell állítani a törvénynek megfelelő állapotot - szögezte le.

Szólt arról is, hogy a normális ügyintézés érdekében vissza kell állítani a megyei közigazgatási hivatalokat.

Álláspontja szerint az IMF-fel kötött szerződés kondícióinak újratárgyalása magától értetődik. Mint mondta, erre azért van szükség, mert a magyar kormány gyengének bizonyult, és másoknál sokkal szigorúbb feltételrendszer alapján kapott csak hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól. Ez azt eredményezte - fűzte hozzá -, hogy számos területen komoly szociális problémákat eredményező megszorításokra került sor.

Az egészségügyet érintve elmondta, az ágazatot muszáj lesz forráshoz juttatni, hiszen százmilliárdos a hiány. Úgy vélekedett, változtatni kell azon, hogy az orvosok, az ápolók csak a töredékét keresik annak, amit teljesítményben elvárnak tőlük, és megengedhetetlen az is, hogy balkáni állapotok uralkodjanak az intézményekben.

Úgy látja, több területen is forrásokat "lehet megfogni", ennek illusztrálásaként a BKV-t említette, hiszen a közlekedési céget évente 50 milliárd forinttal támogatja a központi költségvetés. Hozzátette, a főváros és a BKV vezetőit kell megkérdezni arról, hogyan szerzik vissza a végkielégítésekre kifizetett pénzt.

A Fidesz-kormány első lépései között fog szerepelni a bürokrácia csökkentése és a korrupció visszaszorítása - ismertette. Előbbivel kapcsolatban azt mondta, ha az átlagos európai szintre csökkenne, az 2-3 százalékos plusz növekedési potenciált szabadítana fel.

Beszélt arról is, hogy be kell fejezni a közintézményeknél - például a Magyar Televíziónál, az MVM-nél, a BKV-nál és a minisztériumoknál - azt a gyakorlatot, hogy "kormánypárti kifizetőhelyekként" működjenek. Szerinte ezzel is jelentős forrásokat lehet megtakarítani.

Szijjártó Péter azt elismerte, hogy a Fidesz csökkentené a minisztériumok számát, ennek mértékéről azonban nem nyilatkozott, mert - mint mondta - ezt majd a leendő miniszterelnök dönti el. Hangsúlyozta ugyanakkor: meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a politika rátelepedett a közigazgatásra. Mint mondta, a közigazgatási államtitkári funkciót visszaállítanák, csak az a kérdés, hogy milyen néven. Több javaslat készült a közigazgatásban dolgozók élethossziglani karrierjének biztosítására is, s igyekeznek majd a legjobbat kiválasztani ezek közül - tette hozzá.

A közösségi közlekedéssel összefüggésben leszögezte: nem értenek egyet a vasútvonalak bezárásával, hiszen ma Európában nem vasútleépítés, hanem hatalmas vasútfejlesztések zajlanak, rájöttek ugyanis a vasút stratégiai jelentőségére.

Az ellenzéki párt kormányra kerülése esetén teljesen új alapokra helyezné a magyar-szlovák viszonyt, mégpedig a kölcsönös tisztelet jegyében - mondta. Véleménye szerint a tisztelet hiánya a szlovák kormány szélsőségességéből adódik, és abból, hogy északi szomszédunk nincs tisztában az európai értékekkel, de abból is, hogy a magyar kormánynak nincs tekintélye. Egy ilyen ügyet, mint a Sólyom-látogatás, önálló nemzeti válasz nélkül hagyni nem lehet - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

"Elszaladtunk az EU-hoz, mint valami óvóbácsihoz, tudhattuk volna annak működési rendjéből is, hogy ez hónapokig semmifajta hozadékot nem fog jelenteni" - mutatott rá.

A kettős állampolgársággal kapcsolatban leszögezte: a parlament erkölcsi kötelessége e kérdés rendezése, de a jelenlegi összetételében az Országgyűlés erre nem képes.

Olvasóink írták

  • 7. Power 2009. október 04. 22:55
    „A legfontosabb, hogy minél előbb előrehozott parlamenti választások legyenek. Legális parlament döntsön a hogyan továbbról, ne a Gyurcsány-utódok.”
  • 6. KolompárRómeó 2009. október 04. 19:34
    „5. hozzászólás achilleus 2009.10.04. 19:29

    Pont erre gondoltam. Rosszul értelmeztem, amit írtál, a következő (2010 utáni, azaz 2014-es) választásra gondoltam, ahogy O.V. említette :)”
  • 5. achilleus 2009. október 04. 19:29
    „3. hozzászólás KolompárRómeó 2009.10.04. 17:32
    Én már legszívesebben holnap kinyomnám őket.”
  • 4. KovácsPistike 2009. október 04. 18:05
    „mszp=szdsz=mdf=jobbik= nulla a köbön =Egyik kutyaütőbb, mint a másik!

    Maradok Sólyom László igazságánál:
    "Csak egy előre hozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel "

    Kisebb parlamentet, kevesebb képviselőt, kevesebb pénzt a pártoknak!
    Demokrácia=demokraták+erkölcs”
  • 3. KolompárRómeó 2009. október 04. 17:32
    „2. hozzászólás achilleus 2009.10.04. 13:01

    Ha év közben lehet adót emelni, többször is mindenféle szabályokat módosítani, akkor 1 év múlva is ki lehet nyomni az ingyenélők felét-kétharmadát a fenébe.”
  • 2. achilleus 2009. október 04. 13:01
    „1. hozzászólás KolompárRómeó 2009.10.04. 11:04
    Mert akkor lesznek legközelebb (2010 után) rendes országgyűlési választások. Ehhez persze már korábban, lehetőleg még a ciklus elején el kellene fogadni a választási törvény módosítását.”
  • 1. KolompárRómeó 2009. október 04. 11:04
    „"Közölte, hogy pártja továbbra is elkötelezett a kisebb parlament ügyében, de ennek kivitelezése leghamarabb 2014-ben történhet meg."

    Na és miért? Miért nem lehet mondjuk az adóemeléseket 4-5 évvel eltolni? Miért csak akkor ilyen "gondosak", amikor a saját lopási terük szűkítéséről van szó?

    "Az egészségügyet érintve elmondta, az ágazatot muszáj lesz forráshoz juttatni, hiszen százmilliárdos a hiány."

    Ejj, csak nem a privatizációra teccettek gondolni?

    "A Fidesz-kormány első lépései között fog szerepelni a bürokrácia csökkentése és a korrupció visszaszorítása"

    Höhö!

    A fiú ló nem szervét a végbélrózsájukba.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy rendőr megsérült az UTE-FTC mérkőzésen

Megsérült egy rendőr a szombati Újpest-Ferencváros labdarúgó rangadón, és kórházba kellett vinni. Tovább olvasom