Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Lejjebb már nincs?

Akár a saját anyagi helyzetet, akár a gazdaság helyzetét értékelik, a magyarok véleménye olyannyira negatív, hogy hosszú ideje - függetlenül a reálfolyamatoktól - már nem tud romlani - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében készült legfrissebb Tárki-kutatásból, amelyet a visegrádi négyek országaiban készítettek.
A kutatás eredményeit összegző, az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzés szerint ugyanakkor továbbra is a magyarok körében reménykednek legtöbben a gazdasági helyzet javulásában.

A közlemény szerint, miközben hosszú évek óta változatlanul tízből csupán egy magyar értékeli jónak saját és háztartása anyagi helyzetét, a többi visegrádi országban élők körében ez a mutató romlott az elmúlt fél évben. Ez a megállapítás egyaránt érvényes a 2011 elején az elmúlt hét év legjobb mutatóit produkáló csehekre és lengyelekre, valamint az utóbbi években magukat egyre rosszabbul érző szlovákokra is. A lengyel adatpont azonban még így is egy 2007 elején kezdődött javuló trendbe illeszkedik, míg Csehországban immár hosszú ideje 35 és 40 százalék között alakul az elégedettek aránya.

A magyarok 2007 óta tartó növekvő derűlátása 2011 közepére egyértelműen megtört, és ezzel csatlakozni látszanak a többi visegrádi országban az évtized közepe óta megfigyelhető enyhe negatív trendhez. Ennek nyomán ma a magyarok mindössze 15 százaléka reméli háztartása anyagi helyzetének javulását a következő egy évben. Csehország esetében megfigyelhető, hogy a várakozások 2009 közepe és 2010 eleje között hirtelen javultak, majd a mutató mostanra újra elérte a két évvel ezelőtti mélypontot. A várakozásokban megmutatkozó különbségek az országok között továbbra sem számottevőek, különösen ha azokat a helyzetértékelés terén látható különbségekkel vetik össze.

A kutatók szerint, mivel az ország gazdasági helyzetének megítélésében a magyarok véleménye már korábban is nagyon negatív volt, a 2006 közepe és 2007 eleje közötti, statisztikailag is érzékelhető romlás óta a magyarok között alig akad olyan, aki pozitívan vélekedne ebben a kérdésben. A magyarok kirívóan negatív helyzetértékelésén - a többi országgal ellentétben - a gazdasági válság sem hagyott nyomot. A visegrádi régióban az elmúlt fél évet a gazdasági helyzet megítélésében a stagnálás (Lengyelország, Magyarország) illetve enyhe romlás (Csehország, Szlovákia) jellemezte - írták az összegzésben.

Az elmúlt fél évet a gazdasági helyzettel kapcsolatos várakozások terén a pesszimizmus növekedése jellemezte a visegrádi országokban élők körében, a lengyelek kivételével. Csehországban, ahol különösen szembetűnő a derűlátók arányának csökkenése, és Magyarországon a borúlátók térnyerése egy javuló trendet tört meg, míg a szlovákok esetében a mutató értéke nem volt ilyen alacsony 2004 óta. A többi országban megfigyelt változások nyomán a magyarok mellett a lengyelek a legkevésbé pesszimisták a régióban. Összességében azonban a legkevésbé borúlátó nemzetek esetében is csak tízből ketten várnak fellendülést, a többség még ezekben az országokban is stagnálásra vagy romlásra számít - áll a közleményben.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. JungHeinrich 2011. augusztus 16. 12:26
    „...az pesszimizmus ha azt mondom van meg lejjebb?”
  • 20. 620829 2011. augusztus 16. 11:29
    „http://www.hirado.hu/Hirek/2011/08/16/10/Sokba_kerulhet_Svajcnak_a_gyengebb_frank.aspx

    okos sváciak ezen is keresnek....miért is interveniálna?????”
  • 19. 620829 2011. augusztus 16. 10:47
    „15. babar 2011.08.16. 08:43
    620829
    Zártad már a CHF shortjaidat?

    persze....szerintemmegyünk megint fel...még nem volt paritás,,,,én nagyon örülnék egy 270 feletti új csúcsnak...most belépőre várok.aud-usd-vel szépen kerestem...lesz is adóbefizetés...16%-az kedvező----most teljesen semleges minden -de én még egy szép nagy felívet várok.....a 20 napos megfogta egyenlőre-úgy néz ki !!!”
  • 18. gavallér 2011. augusztus 16. 09:52
    „Bár csak úgy élhetnénk , mint ahogyan élünk!!”
  • 17. pardon 2011. augusztus 16. 09:19
    „de ennek már csak tudunk örülni!ettől csak jobb jöhet!”
  • 16. Együgyű 2011. augusztus 16. 08:54
    „Én is így hittem 2oo3-ban.
    Egy jól menő Francia tulajdonú cégnél dolgoztam, mint csoportvezető.
    A főnökömnek az én munkámmal és a beosztottaiméval semmi kifogása nem volt.
    Egy nagy bajt viszont a vezetési stílusomban hibát talált és kibékíthetetlen ellenség képében szerepeltem. Engedtem beosztottaimnak, hogy nevessenek a munkaidőben!
    Ez zavarta a főnökömet és ettől a pillanattól ellenségnek tekintett.
    Persze ezen a rossz tulajdonságomon nem voltam hajlandó változtatni.
    Mondanom kell a beosztottak sem áltak mellém, mert Zoli szemben meg velük nyájas volt.
    Egy szó, mint száz, nincs már meg a cég. Nem ezért másért is. De én akkor azt hittem nincs lejjebb!! De van!
    Örüljetek emberek, ha van min!”
  • 15. babar 2011. augusztus 16. 08:43
    „620829
    Zártad már a CHF shortjaidat?”
  • 14. szeti 2011. augusztus 16. 08:31
    „12. ...ráadásul "a nemzetközi helyzet fokozódik."

    Értem én, hogy minden szarabb, de basszus, a remény hal meg utoljára, erre tanít a történelmünk is! Kicsit optimistábban is lehetne, és akkor több is az esély a javulásra, meg nem is nyiffanunk ki addigra.”
  • 13. Kudara 2011. augusztus 16. 07:59
    „Jaj, csak ne mondják, hogy nem tud romlani a kedvünk, mert még a végén kihívásnak veszi drága kormányunk és bebizonyítja igenis van lejjebb!”
  • 12. Zeppelin 2011. augusztus 16. 07:20
    „Elvtársak!
    Az élet nem habostorta.”
  • 11. qrumpli 2011. augusztus 16. 04:20
    „Tán azt hiszitek a rokkefellerek rolcsildok majd megkönyörülnek?
    Ha ha ha.”
  • 10. ros-mary-53@hotmail.com 2011. augusztus 15. 23:04
    „Nem vagyok pesszimista, így örülök a jó és rossz időnek, hidegnek és melegnek, a nyárnak és a télnek, jó és rossz napoknak, mert még élek! Annyi mindent kibírtunk már, ezen is túl leszünk...szerintem.”
  • 9. tron 2011. augusztus 15. 22:31
    „jönnek az idgenek és leigáznak minket az űrből....ezután az következik...szüzen akartok meghalni?....”
  • 8. 620829 2011. augusztus 15. 21:33
    „Oksa akkor én valék az üdítő kivétel....velemm-velünk minden rendben...mosolygunk-nevetünk-örülünk----SZÉP AZ ÉLET !”
  • 7. klj_54 2011. augusztus 15. 21:19
    „Bocs, e ezt bizony forradalmi helyzetként is lehet értékelni!
    Miért?
    Mert a többség már nem képes úgy élni ahogy szeretne!
    És aki tanult Marxizmust az esetleg a cikk mondanivalóját összeveti a történelmi tapasztalatokkal, bizony egy zendülést sem tarthat kizártnak:(
    Pedig az a legrosszabb scenarió lenne!”
  • 6. sóska66 2011. augusztus 15. 21:02
    „Aztán kiderül, hogy még mindig tud romlani. Mi meg túléljük mert ilyen nép vagyunk....”
  • 5. zoltanszabo 2011. augusztus 15. 20:35
    „Ez a semmit mondó kutatás--vajon mennyibe került ??Hány ember okoskodta össze ???”
  • 4. kumisz 2011. augusztus 15. 19:32
    „Szivesen dolgoznék ennek a "TÁRKI" ÚRNAK:D
    Ehhez hasonló okosságokat jópézéé kitalánék én is!”
  • 3. macs 2011. augusztus 15. 19:32
    „Mi már semminek se tudunk örülni. Egyre nehezebben viselem a környezetemben az előbb-utóbb beteljesedő negatív várakozásokat. Nem biznak magukban és ezért bármibe is kezdenek csak tessék-lássék csinálják. Persze, hogy nem sikerül semmi.
    Az is nagyon zavar, ha valaki mosolyog, abba rögtön akkorát rúgnak, hogy elharapja a nyelvét. Nehogy már jól érezze magát!”
  • 2. Besenyő_Pistabácsi 2011. augusztus 15. 18:12
    „Miért nem csodálkozom ezen?”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Repülős Gizi járt a Rábaközben

A Repülős Gizi néven elhíresült tolvaj Kapuváron járt, ahol már több mint 700 ezer forint értékű ékszert találtak nála. Tovább olvasom