Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Lekerült az MDF lobogója a Szilágyi Erzsébet fasori székházról

Végleg lekerültek a Magyar Demokrata Fórum (MDF) zászlói a Szilágyi Erzsébet fasori székházról, a péntektől Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) néven tovább élő szervezet új arculata kialakításáig ideiglenes lobogókat tűzött ki az épületre.
Makay Zsolt, a JESZ elnöke szombaton, az esemény helyszínén tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: május 2-ig "semleges", arany színű feliratot ábrázoló zászlót használnak, azt követően pedig a jelenleg is folyamatban lévő országos, nyílt pályázaton kiválasztott névjeggyel és színvilággal jelentkeznek.

A közösség vezetője aláhúzta, a jogutódlás helyett könnyebb lett volna új szervezetet alapítaniuk és "elsomfordálni" az MDF adósságállománya elől, ehelyett azonban életerejüket bizonyítva az újjászerveződést választották, és úgy döntöttek, kinyitják kapuikat az új nemzedékek előtt.

Makay Zsolt megfogalmazása szerint a pártok ideje lejárt, ezért magukat nem így, hanem közösségként határozzák meg, ezzel is bizonyítva, hogy a vezérelvű politizálás helyett a modern, elektronikus alapú demokrácia értékeit képviselik. Elmondta az internet segítségével közösségük valamennyi tagjának véleményét kikérik a fontos kérdésekben, és csak ezt követően alakítják ki azt az álláspontot, amelyet később mindenki közösen tud képviselni.

Kiemelte: a JESZ a rendszerváltás legnagyobb, máig be nem teljesült ígéretének megvalósítását, a nép jólétének megteremtését tűzte ki céljául, amit a rendszerváltás után elkövetett hibák kiértékelésével lehet elérni. Makay Zsolt szerint erre a célra hozták létre a szintén péntektől működő MDF Intézetet, amely a rendszerváltás első miniszterelnökét adó párt politikusainak tapasztalatait kívánja összegezni. A JESZ elnöke jelezte továbbá, hogy a nyáron az intézettel közös épületben állandó múzeumot hoznak létre az MDF-hez, illetve a rendszerváltáshoz fűződő relikviák bemutatására.

Az MDF április 8-tól folytatja Jólét és Szabadság Demokrata Közösség néven tevékenységét. Makay Zsolt az MTI kérdésére válaszolva elmondta: közösségüknek több mint 1.200 aktív és mintegy 3 ezer pártoló tagja van, akiknek egyharmada a tavaly december 12-én tartott újjászerveződés után érkezett.

Olvasóink írták

  • 1. dodó 2011. április 09. 17:42
    „Nem hiszem, hogy akad 1200 ember aki hisz nekik.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Udvardy György az új pécsi püspök

XVI. Benedek pápa Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspököt nevezte ki a Pécsi Egyházmegye… Tovább olvasom