Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Lemondott a BVK vezérigazgatója

László György, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatója március 31-ei hatállyal "magánokból" lemond a megbízatásáról - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-vel.
Tarlós István főpolgármester László György lemondását elfogadta, és támogatólag terjeszti a Főváros Közgyűlése elé. "A vezérigazgatói teendők ellátásáról a márciusi közgyűlésen gondoskodnak" - írta a kommunikációs igazgató.

A közlemény szerint Tarlós István azt mondta, hogy a személyi változás nem érinti az új városüzemeltetési modell működtetését; a tavaly októberi közgyűlésen elfogadott menetrend szerint halad tovább a főváros "az új, hatékonyabb, átlátható költségérzékeny városi közszolgáltatások biztosításával".

A Fővárosi Közgyűlés tavaly október végén hozta létre a BVK Zrt.-t annak érdekében, hogy magasabb szintre emeljék "a városüzemeltetés legfontosabb vállalatainak" szakmai irányítását és javítsák a cégek működésének hatékonyságát. Az újonnan létrejött szervezet első vezérigazgatója László György lett.

A főpolgármester előterjesztése szerint a BVK "a város mindennapi üzemszerű működése tudatos szervezésének és irányításának megteremtése érdekében megvalósítja a fővárosi közüzemi és közmű-közszolgáltatásokat, valamint a nem közlekedési célú egyéb közszolgáltatásokat végző vállalatok tulajdonosi irányítását és ellenőrzését". A BVK és az abba bevont cégek vállalatcsoportként működnek, amelyben a BVK-é az irányító szerep. A BVK feladata a tagvállalatok ellenőrzése, irányítása, a vállalatcsoport működésének optimálissá tétele, a tagvállalatok működési hatékonyságának növelése és "a csoport nagyságából adódó piaci előnyök" érvényesítése.

A vállalatcsoport tagja lett a BVK mellett a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt., a Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Zrt., a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., a Fővárosi Kertészeti Nonprofit (Főkert)Zrt., a Fővárosi Kéményseprő-ipari (Főkétüsz) Kft., valamint a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. Emellett a BVK látja el a tulajdonosi képviseletet az olyan vegyes tulajdonú cégekben, mint a Fővárosi Gázművek Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt., a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., a Budapest Dísz- és Közvilágítási Kft., a Budapesti Szennyvíztisztítási Kft., a Nagybani Piac Zrt., és az Enviroduna Kft.

György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes február közepén sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy szerinte üzleti körök és más érdekcsoportok folyamatosan támadás alatt tartják Budapest és a város cégeinek új vezetőit a számukra kedvezőtlen új városüzemeltetési modell miatt. György István két célkeresztbe állított vezetőt nevezett meg, László Györgyöt és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatóját, Tölgyesi Balázst.

Olvasóink írták

  • 13. queenmargareth 2011. március 04. 17:21
    „10. cselac 2011.03.04. 15:22 , na, egy okos:))))))))))”
  • 12. queenmargareth 2011. március 04. 17:20
    „de a vbk, mint vörösboroskóla jobb:)))))))))))”
  • 11. EAM 2011. március 04. 15:48
    „Margit!

    Tenyleg, de most mar mindegy.
    (tele van a mai Ujsag nyomdahibakkal...)

    :)))”
  • 10. cselac 2011. március 04. 15:22
    „Na, két...”
  • 9. queenmargareth 2011. március 04. 14:33
    „8. EAM 2011.03.04. 12:38
    nem BKV, HANEM BVK:))))))))))))))))”
  • 8. EAM 2011. március 04. 12:38
    „Ha valaki kezhezkapja BKV vezerigazgatoi kinevezeset,
    mint melleklet a kinevezes melle megkapja a

    Marko u.-i Börtön legujabb haziszabalyait is...

    :)))”
  • 7. EAM 2011. március 04. 12:36
    „Semmi penzert nem lennek a BKV vezerigazgatoja.
    Nem egy nyugdijas allas.

    Az utobbi idöben öket nem a jol megerdemelt nyugdijas evek varjak, hanem a börtön...”
  • 6. gavallér 2011. március 04. 11:59
    „Most akkor mit tegyen a nép? Virrasszon, tépje meg a ruháját.
    Mingyá sírok!”
  • 5. dodó 2011. március 04. 11:52
    „László György korábban a Főtáv kommunikációs igazgatója volt, emellett Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének alelnöke. Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. korábbi vezérigazgatója, előzetes letartóztatása előtt több milliárd forintos kárt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. A hat feljelentés között szerepelnek, a Főtávnak előnytelen - lapkiadási és marketing - szerződések is, amely a belső ellenőrzés szerint nem csak indokolatlan volt, hanem a kifizetése is teljesítés előtt vagy nélkül történt.
    Mindezek - amikre a Főtáv 62 millió forintot költött - a számvitel rendjének megsértését és a hűtlen kezelésnek a gyanúját vetik fel a Főtáv szerint. Arról egyelőre nincs hír, hogy László György "magánokból" történő lemondása és a bűnügyek között van-e összefüggés.”
  • 4. dodó 2011. március 04. 11:13
    „Talán már őt is kihallgatta a Fővárosi Ügyészség?”
  • 3. frakk 2011. március 04. 10:52
    „Budapesti város üzemeltetési központ. Bűnbarlang volt ez is, jobbnak látta ha "önként" lemond.”
  • 2. Mathiasking 2011. március 04. 10:32
    „Mea culpa! Tévedni emberi dolog.”
  • 1. Mathiasking 2011. március 04. 10:08
    „Talán tisztázni kellene: BVK (Borsodi Vegyi Kombinát)vagy BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat). Nem mindegy!

    Kecsesen ringó fecske vagy recsegve fingó kecske. És még lenne néhány hasonlatom.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékony gyermekelőadás az operaházban

A Magyar Állami Operaház több éves hagyományához híven ismét jótékony célú matiné-előadással… Tovább olvasom