Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Lemondott a díszzsidózó MSZP-s

Lemondott Pásztor Tibor az MSZP V. kerületi önkormányzati képviselője országgyűlési képviselőjelöltségéről - ezt a politikus hétfőn közleményben tudatta.
A Pásztor Tibor lemondásának indokaként az interneten megjelent "meggondolatlan" naplóbejegyzését említette. Pásztor Tibort az MSZP a fővárosi választási listáján indította volna.

Pásztor Tibor közleményében úgy fogalmazott: "Nem engedhetem, hogy a Fidesz az én meggondolatlan naplóbejegyzésemet felhasználva próbálja elfedni saját kampányának törvénytelenségeit, ezért a mai nappal lemondtam a MSZP fővárosi választási listáján való szereplésről. Teszem ezt annak ellenére, hogy engem antiszemitizmussal vádolni képtelenség, és mérhetetlen képmutatás attól a politikustól, Rogán Antaltól, aki a főváros V. kerületében koalíciót kötött a kirekesztést és megbélyegzést hirdető MIÉP-pel és a Jobbikkal".

A szocialista politikus közleményében elnézést kért mindazoktól, akiket akarata ellenére megbántott. Hozzátette: "lemondásommal ahhoz kívánok hozzájárulni, hogy a választási kampány a Fidesz által gerjesztett lejáratás és vádaskodás helyett végre programokról, a Magyarország számára javasolt jövőképek versengéséről szóljon".

Az előzmények

Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke szombaton sajtótájékoztatón közölte: megdöbbenéssel fedezték fel, hogy Pásztor Tibor - az MSZP V. kerületi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője, helyi elnökségi tag, és a Fiatal baloldal egyik vezető személyisége - internetes blogján a Fidesz "kettes számú díszzsidójának" nevezte Deutsc-Für Tamást, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, az Országgyűlés alelnökét. Rogán Antal akkor úgy fogalmazott: "Elfogadható-e az MSZP vezetői számára a nyílt, kódolatlan zsidózás a magyar politikai közéletben?"

Még ugyanezen a napon Pócs Dániel, az MSZP V. kerületi elnöke az MTI-nek elmondta: "Pásztor Tibor barátomat antiszemitizmussal vádolni teljes képtelenség, hiszen ő pesti, lipótvárosi zsidó identitását nyíltan vállaló ember". Hozzátette: a Rogán Antal által idézett mondatot szerencsétlennek tartják, ezért elnézést kérnek mindazoktól, akiket az esetleg sért.

Rossz és meggondolatlan volt Pásztor Tibor V. kerületi szocialista képviselő Deutsch-Für Tamás fideszes politikusra vonatkozó kijelentése - mondta Hiller István vasárnap. Az MSZP elnöke ugyanakkor arra emlékeztetett: ez az eset nem fedi el azt, hogy Budapest V. kerületében - ahol Rogán Antal is önkormányzati képviselő - a Fidesz együttműködik a MIÉP-Jobbikkal.

hirado.hu/MTI

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rajka 142 millió forintra pályázott

Interreg-pályázaton nyerne 142 millió forintot a rajkai önkormányzat egy Németjárfalu (Deutsch… Tovább olvasom