Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Lemondott a Veszprém Megyei Bíróság elnöke

Lemondott tisztségéről a Veszprém Megyei Bíróság elnöke; Horváth György elsősorban megromlott egészségi állapotával indokolta döntését, amelyről vasárnap este tájékoztatta az MTI-t.
Mint elmondta: távozásáról a múlt héten levélben értesítette Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökét, valamint saját helyetteseit és megyei bírótársait is. Közlése szerint Baka András telefonon felhívta őt, és sajnálatát fejezte ki a lemondása miatt, egyben azt hangsúlyozta, hogy távozásával a hazai igazságszolgáltatás "egy erős oszlopa dől ki".

Horváth György az MTI-nek azt mondta, nem könnyen hozta meg a döntést, amelyet elsősorban megromlott egészségi állapotával indokolt. Lelkileg és fizikailag is nagyon megviselte ikertestvére, Horváth Balázs, az Antall-kormány egykori miniszterének négy évvel ezelőtti halála, azóta nagyon gyakran betegeskedett - jegyezte meg.

"A csúcsra már jó ideje felértem, innét csak lefelé vezethetett volna az utam" - mondta a 68 éves bíró, megjegyezve, nem akarta megvárni, amíg mások mondják neki, hogy talán nem kellene már tovább dolgoznia.

Szólt arról, hogy a tisztségéről 2010. december 31-ével mondott le, de az utolsó munkanapja április 30-án lesz. Azt követően, az év végéig, helyettesei látják el a megyei bíróság vezetését. Ő maga hat hónapot munkavégzés alóli felmentéssel, kettőt pedig szabadsággal tölt. A tisztségre az OIT pályázatot ír majd ki - tette hozzá.

Horváth György 1965-ben kezdte a hivatását, mindvégig polgári bíróként dolgozott. Tizennyolc éve állt a Veszprém Megyei Bíróság élén; négyszer választották újra a tisztségre.

Olvasóink írták

  • 2. dodó 2010. február 22. 17:42
    „Nem tán a Cozma - ügy?”
  • 1. varadipal 2010. február 22. 13:30
    „Előbb is megtehette volna. A könyvírás, és az egyéb elméleti munka is lefoglalja az ember szabadidejét, értelmes, és nem hajszolt, nem stresszes ebben a korban.Szerintem szóltak neki,hogy már meehetne, mert megvárta. Sok olyan embert ismerek, akik azért nem mentek nyugdíjba, mert érzésük szerint senkikké váltak volna a státusz nélkül. Emlékiratot tán azért nem ír a fő bíró úr, mert nem kívánja a múltját feleleveníteni, vagy szégyenli?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázrobbanás Aranyosapátiban: négy sérült

Gázrobbanás következtében kigyulladt és összedőlt egy ház Aranyosapátiban vasárnap este; a lakásban… Tovább olvasom