Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 6°C Még több cikk.

Lemondott Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke

Streit a Kozma utcai temető vezetését mostantól főállásban végzi, ez pedig az alapszabály szerint összeférhetetlen az elnöki poszttal.
Lemondott tisztségéről Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke. A vallási szervezet távozó vezetője pénteken az MTI-vel közölte: azért kellett lemondania, mert a Kozma utcai temető vezetését mostantól főállásban végzi, ez pedig az alapszabály szerint összeférhetetlen az elnöki poszttal.

Mint mondta, lemondása után a mostani vezető elöljáró (amely tisztség a BZSH-elnök helyettesének felel meg), Tordai Péter vezeti a szervezetet megbízott elnökként, az előreláthatóan decemberben esedékes választásokig. Tordai Péter az MTI-nek megerősítette: megbízott elnökként kérték fel a BZSH ügyeinek vitelére, amíg közgyűlésük új elnököt nem választ.

Streit Sándor rámutatott: adminisztratív úton, személyi változásokkal kellett megszüntetni a budapesti Kozma utcai temető visszásságait. Kitért arra: "ha igaz, akkor előfordult, hogy a chevrát (a temetésekkel foglalkozó osztályt) megkerülve a temető akkori vezetője adott el sírhelyet", ami - ha bebizonyosodik - szabálytalannak minősül, mert az összeget ezen az osztályon kell kiegyenlíteni.

Utalt arra, feljelentés alapján a rendőrség jelenleg is nyomoz, "az ő megállapításaikra várunk, hogy lesz-e ebből bírósági ügy".

Megemlítette, hogy a temető nyilvántartását a feljelentés óta átláthatóvá tették, és a pénzforgalmat is szigorúan nyomon követik.

Streit Sándor úgy fogalmazott, a sajtóban valótlan, rosszindulatú állítások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy kiugróan magas volt egy adott, a temető akkori vezetésével állítólag összefonódott cég temetkezési megbízásainak összege, mert "bizonyíthatóan legalább 15-20 cég dolgozik a temetőben", ezeket pedig az elhunytak hozzátartozói választották ki.

A temető szemétszállításával összefüggésben felmerült gyanúsítgatásokat is visszautasította, mert - mint mondta - az arra vonatkozó ajánlatok közül a legjobbat választotta ki a BZSH ügyvezető igazgatója. Megjegyezte, ő az utóbbi nyolc hónapban - eddig társadalmi munkában - állt a temető élén, és a BZSH elöljárósága elégedett volt az ezen a téren végzett munkájával.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) még tavaly december elsején közölte az MTI-vel, hogy a X. kerületi kapitányság a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Kozma utcai központi temetője és kegyeleti osztálya, a Chevra Kadisa (szentegylet) könyvelésével kapcsolatban sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított.

Bényi Mónika, a BRFK szóvivője az MTI megkeresésére csütörtökön azt közölte: "a büntetőeljárás fokozott ügyészi felügyelet mellett ismeretlen tettes ellen jelenleg is folyamatban van", hozzátéve, "a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatás az ügyben jelenleg nem adható".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset miatt teljes útzár az M0-s szigetszentmiklósi szakaszán

Szigeszentmiklós felé terelik a forgalmat az M0-s autóútról, ahol egy kamion és egy teherautó… Tovább olvasom