Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Lendvai: jogokat szűkítenének a kormánypártok

Lendvai Ildikó szerint a kormánypártok alkotmánytervezete szűkíti az állampolgárok jogait, jogorvoslati lehetőségeit, és a jelenleginél kevesebb ellátást biztosítana számukra.
A szocialista politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: az alaptörvény nemcsak a politikáról, a történelmi jelképekről, hanem az emberek mindennapi életéről is szól. Kifogásolta, hogy az új alkotmány lehetővé tenné az egykulcsos adózás, az állami nyugdíjrendszer és az egyenlőtlen családtámogatási rendszer bebetonozását, és hiányzik belőle a szolidaritás eszméje, valamint az öregségi ellátáshoz fűződő jog.

Kifejtette: a magzati élet védelmének korlátozás és időhatár nélküli védelme az abortusztörvény szigorításához vezethet, és akár az "esemény utáni" tabletta használatát is szabályozhatják.

Kifogásolta azt is, hogy az állampolgárok csak kimutatható jogsérelem esetén fordulhatnának az Alkotmánybírósághoz.

Kérdésre válaszolva elmondta: nem ismeri Petrétei József akkori igazságügyi miniszter 2006-os alkotmánytervezetét, s azt az MSZP sosem tárgyalta.

Olvasóink írták

  • 12. majus1 2011. április 04. 20:40
    „A felejthetetlenn Hofi Gézától, ide illően a tervezett új alkotmányól:
    Szendrő József volt hajdani híres színházigazgató, miután végignézte az egyik előadás főpróbáját, a fiatal rendező kérdésére "Hogy milyen volt?"
    ezt mondta: Fos!
    "jo-jo, de ha összeáll?"
    Na, akkor még lehet belőle szar!
    Mivel klasszikus kérem nem kimoderálni.”
  • 11. jozko 2011. április 04. 10:58
    „Miért fáj emmiatt a feje?
    Ha jól értettem, az Mszp így is, úgy is /alap/törvényen kívüli akar maradni.”
  • 10. bánki 2011. április 03. 19:23
    „"és hiányzik belőle a szolidaritás eszméje, valamint az öregségi ellátáshoz fűződő jog." - mondja Lendvai Ildikó

    Kedves Ildikó ! A muterrel kellett volna foglalkozni. Rajta múlana még mindig ott bolyongana az erdőben.”
  • 9. achilleus 2011. április 03. 18:48
    „8. dodó 2011.04.03. 18:20
    Na erre mondják a liberál-szocialisták, hogy nem sikeres a magyar EU-elnökség! :o)”
  • 8. dodó 2011. április 03. 18:20
    „Orbán segítségét kérték az Európai Zsidó Kongresszus vezetői :: 2011. április 3. 12:48:41

    Orbán Viktor a mai napon hivatalában fogadta az Európai Zsidó Kongresszus vezetőit, akik Budapesten tartják tanácskozásukat.

    A találkozón külön hangsúlyt kapott az Európai Unió és a vallási közösségek közötti párbeszéd fontossága. Az Európai Zsidó Kongresszus vezetői arra kérték az EU soros elnökségét adó Magyarország miniszterelnökét, hogy továbbra is járuljon hozzá ezen párbeszéd erősítéséhez.

    Orbán Viktor január végén Brüsszelben találkozott az Európai Zsidó Kongresszus elnökével, Mose Kantorral és több más európai zsidó vezetővel, köztük Feldmájer Péterrel, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökével és Zoltai Gusztávval, a szervezet ügyvezető igazgatójával. Akkor a magyar kormányfő egyebek mellett azt mondta: a magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a társadalom értékes közösségének számító zsidóság jogait feltétel nélkül tiszteletben tartsák. A magyar kormány fellép az emberi méltóságot, illetve a zsidóságot sértő jelenségekkel szemben - jelentette ki a januári megbeszélésen a miniszterelnök. /MNO/”
  • 7. dodó 2011. április 03. 17:36
    „Ildi néni miért nem második (vagy inkább első?) hazája törvényhozását segíti?”
  • 6. achilleus 2011. április 03. 17:06
    „"(...) a magzati élet védelmének korlátozás és időhatár nélküli védelme az abortusztörvény szigorításához vezethet, és akár az "esemény utáni" tabletta használatát is szabályozhatják."

    --- Ezt már ezerszer elmagyarázták, úgy látszik lassabban kell mondani, hogy Lendvai Ildikó is megértse: Nem szigorodik az abortusztörvény. Ez a pont egy értékpreferenciát fejez ki. De látom ez a mániája: http://www.hirextra.hu/2011/02/11/lendvai-megsemmisitheto-az-abortusztorveny/”
  • 5. achilleus 2011. április 03. 16:58
    „"és hiányzik belőle a szolidaritás eszméje, valamint az öregségi ellátáshoz fűződő jog." - mondja Lendvai Ildikó

    Én pedig ezt olvasom (igaz nem az eredetiből, de idézet szerint):
    "Erről azt írja a tervezet, hogy "az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő". Hozzáteszi : törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja." - http://www.origo.hu/itthon/20110309-a-fideszkdnp-alkotmanytervezete.html

    ---- Hát Kedves Ildikó. Nem feltételezem, hogy nem ismeri ezt a szöveget, így azt feltételezem, hogy Ön szerint járjon nyugdíj automatikusan (alkotmányos jogon) mindenkinek, még akkor is, ha egy vasat sem fizetett a közös kasszába. Milyen érdekes, hogy Önök sem szabályozták másképp a nyugdíjrendszert, hanem úgy, hogy még 19,5 éves igazolt munkaviszony se legyen elegendő a nyugdíjjogosultsághoz: http://www.tbellatasok.abbcenter.com/?id=32995&cim=1 Alkotmányos joggá próbálnak olyasmit tenni, amivel szemben törvénykeztek?”
  • 4. Léni 2011. április 03. 15:43
    „kEKECKE ÉS LUKSZUSZ!
    Ti vagytok azok, akiket válaszra sem kell méltatni!
    A témához: igen, amennyiben figyelemmel kísérjük a fejleményeket és a hozzáértő
    /nem az alkotmánycsinálókról beszélek/ szakembereket meghallgatjuk, mindenki láthatja,
    hogy Lendvai Ildikónak sajnos igaza van! Ezért nem lenne szabad megengedni, hogy ez a
    tákolmány jogerőre emelkedjen, mert a törvény megtorpedózását a Fidesz előre kizárja!”
  • 3. történész 2011. április 03. 15:11
    „LukSzusz
    te vajon mivel vagy más?? csak azzal,hogy téged más uri osztály bérel, buzdít.A lényeg ugyan az..rühellünk minden párt katonát,mert szolga..ha jobbról és ha balról is van.A se..ünk ki van már mindenki látja,hogy miért és akkor te még jössz ezzel a figyelem elterelő fizetett dumával”
  • 2. LukSzusz 2011. április 03. 15:07
    „Eza <moderálva> a múltjával számoljon el,vezekeljen a sok-sok álltaluk tönkretett életek felett,mint cenzor és kádár ágyasa.”
  • 1. kekeczke 2011. április 03. 13:54
    „kijaza lendvaji ildikó ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szájer: nagy nemzeti vállalkozás volt a konzultáció

Szájer József szerint nagy nemzeti vállalkozás volt az alkotmányozással kapcsolatos konzultáció. Tovább olvasom