Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Lendvai: nyugdíjkatasztrófát okozna a Fidesz

Lendvai Ildikó szerint a Fidesz által tervezett lépések "nyugdíjkatasztrófát" okoznának. Az MSZP elnöke erről vasárnapi sajtótájékoztatóján beszélt.
Lendvai Ildikó azt mondta: ha az úgynevezett svéd modell érvényben lenne 2010-ben, akkor nem lenne nyugdíjkorrekció, az állami befizetés megszüntetése miatt átlagosan 20 százalékkal csökkennének a nyugdíjak, 2011-től pedig még a nyugdíjprémiumra sem lehetne számítani, és a Fidesz "koldusnyugdíjat" juttatna a nőknek. Ezzel szemben az MSZP megőrizné az állami befizetéseket, ezzel a szolidaritást, folyósítaná a nyugdíjprémiumot, folytatná nyugdíjkorrekciót, fenntartaná a méltányossági nyugdíjemelés állami kasszáját, amelyet adott esetben bővítene is.

Az MSZP elnöke szerint eddig három lépés derült ki a Fidesz nyugdíjkoncepciójáról, azaz a "nyugdíjkatasztrófáról". Az első szerint a Fidesz bevezetné a svéd modellt, igaz - mint mondta - az ellenzéki párt itt-ott visszavonta ezt a nyilatkozatot, de ez a visszavonás sikertelen volt, mert a KDNP erre a modellre már 2007-ben javaslatot tett a parlamentben. Lendvai Ildikó kitért arra is, hogy a svéd modell szerint állami pénz nem kerül a nyugdíjkasszába, mindenkinek a számláján vezetik a járulékbefizetéseit és annak megfelelő nyugdíjat kap majd. Az állami pénz megvonásával a Fidesz nyugdíjkasszából 590 milliárd forintot elvesz - mondta a szocialista politikus, magyarázatként hozzátette: ma az állam ekkora összeget fizet e jogcímre.

Évente 2900 milliárd forintot tesz ki a kifizetett nyugdíjak összege, aki ebből 590 milliárd forintot elvesz, az több mint 20 százalékot vesz el a nyugdíjakból - húzta alá Lendvai Ildikó. Mint mondta, ez a lépés így azt jelenti, hogy a nyugdíjak átlagosan 20 százalékkal csökkenhetnek. Most már tudni, hogy a Fidesz számos ígéretének, közte az adócsökkentésnek, családtámogatás forrásainak növelésének, a munkahelyteremtésről, mi lenne a forrása - szögezte le Lendvai Ildikó. Szerinte a nyugdíjkasszából elveendő 590 milliárd forint, a nyugdíjasok zsebéből kiveendő összeg lenne a forrása más intézkedéseknek.

A Fidesz terveinek második eleme szerint az ellenzéki párt garantálná, hogy negyven évnyi szolgálati idő után, életkortól függetlenül, minden nő nyugdíjba mehet - emlékeztetett Lendvai Ildikó. Szerinte ez az jelenti, hogy a nők nem "nyugdíjba mennek, hanem éhenhalni", mert ez olyan alacsony nyugdíjat jelent a nőknek a svéd modellel ötvözve, hogy csupán "koldusnyugdíj" jutna nekik.

Lendvai Ildikó a Fidesz "katasztrófa darabjának" harmadik elemeként azt nevezte meg, hogy az ellenzéki párt azt mondta: nyugdíjak reálértéken maradnak. Ha valaki arra vállalkozik, hogy a nyugdíjaknak csak a reálértékét tartja meg, amely ma is törvényben garantált, akkor ez ezen felüli plusz juttatásokat nem adná meg - fejtette ki. Szerinte a Fidesz vissza kívánja vonni a nyugdíjprémiumról szóló törvényt, amely szerint a gazdasági növekedéssel párhuzamosan a nyugdíjasok prémiumot kapnának, erre először 2011-től lesz lehetőség.

A szocialista politikus szerint a "csak a reálérték megőrzése azt is jelenti, hogy a továbbiakban nem lesz nyugdíjkorrekció". Az MSZP szerint az elmúlt hónapok kemény intézkedései 4-5 évtizedig fenntarthatóvá tették a jelenlegi nyugdíjrendszert, a mai modellen nem kell változtatni - húzta alá Lendvai Ildikó.

Olvasóink írták

  • 13. dodó 2010. január 18. 11:31
    „Lendvai Ildikó (65 éves) a Magyar Szocionista Párt elnöke zsidónő, vélhetően izraeli-magyar kettős állampolgár (ha a Jobbik bekerül, nyilvánosságra hozza a többi parlamentben romboló hasonszőrű kettős ügynökkel együtt) fő feladata az izraeli érdekek érvényesíttetése és a magyarországi zsidók még inkábbi helyzetbe hozása! Ismertetőjegye: a jobboldallal való riogatás és a holokamu büntethetőségének előmozdítása. Kedvenc elfoglaltsága még a "szélsőségesek" elleni folyamatos uszítás.”
  • 12. Buksi 2010. január 18. 05:45
    „Ez a Gumityúk teljessen bególyózott !!!

    Kül. mi a végzetsége, hogy igy ért a nyugdíjreformokhoz???”
  • 11. Zejko 2010. január 17. 23:29
    „Lendvai el meg ez a pszhiopata?”
  • 10. Power 2010. január 17. 22:39
    „10. hozzászólás utazó81 2010.01.17. 21:29
    Ha még emlékszel 2006. januárja is pontosan így kezdődött:

    A Gyurcsány-kormány ezzel szemben...
    -visszaadta a jobboldali kormány által a magyar nyugdíjasoktól elvett 19000 forintot;
    -ötven százalékkal emelte az özvegyi nyugdíjakat;
    -visszaállította a méltányossági nyugdíj lehetőségét;
    -a 13. havi nyugdíjat adott és nyugdíjkorrekciós programot indított.

    2006-ban is ehhez hasonlókat olvastam, pl.:

    "Gyurcsány lemondása teljesen a csőd szélére vinné az országot, mivel az ő nevéhez fűződnek az új reformok, ezáltal ő a biztosíték az egészhez. Lemondása esetén az ország még rosszabb helyzetbe kerülne. El kell viselni, azt ami van. Egyszer talán lesz még jobb is. A jelenlegi intézkedések mellett az elkövetkezendő 4 évben, nagyjából talpra tud állni Magyarország."

    "Ha marad Gyurcsány Ferenc, pár éven belül rendeződhet Magyarország sorsa! Amennyiben lemond, lesüllyed az ország Ukrajna, Románia és az egyéb keleti országok szintjére. Jelenleg Gyurcsány a "biztosítéka" az országnak. Nélküle elvesztünk. Röviden ezt közölte több külföldi politikus és vezető. Illetve a szocialisták európai szövetségének vezetője, nyilatkozatában kijelentette, h a jobboldali párt hatalomra kerülése, azt eredményezné, hogy szintén a gazdagoknak osztogatnák a pénzt, és a szegényebb réteg szociális igényeivel nem foglalkoznának. Ez így igaz. Gyurcsány bevállalta, kész tények elé állította a kormányt, és Ő tényleg helyre akarja rakni az elmúlt 16 év romlását. Ő a megfelelő ember, nélküle ez lehetetlen és lemondása esetén Magyarország mind gazdaságilag, mind politikailag, "csődbe" menne.”
  • 9. utazó81 2010. január 17. 21:29
    „Power igazad van elvették a 13.havit sőt a tavalyi nyugdíjkorrekciót is.A Fidesz is elvette anno a 19000-et.
    Egy anyja volt ennek mindnek.”
  • 8. maci52 2010. január 17. 20:28
    „Lendvai Ildi nyanya havi 1,5 millás fizetésével,+kocsi-ló,nyugodtan pihizik,ugat,a Táncsics alapítványban is van egy pár milliárd bespájzolva.
    Szegények..............”
  • 7. Power 2010. január 17. 20:16
    „"A nyugdíjas-társadalomnak volt két aranykora: először Horn Gyula volt miniszterelnök, másodszor pedig Gyurcsány Ferenc kormánya alatt."(Korózs Lajos, MSZP)
    A Fidesz 19 ezer forintot vett el a nyugdíjasoktól (Korózs Lajos, MSZP)

    "Varga Mihály, a Fidesz alelnöke tegnap arra a felvetésre, miszerint a Fidesz a svéd nyugdíjmodellben gondolkodna, hangsúlyozta: a Fidesz semmiféle modell bevezetését nem tervezi. Hozzátette: egy fontos dolog van a párt számára: a nyugdíjak értékállóságának, a nyugdíjasoknak a megvédése."

    Melyik kormány vette el a 13. havi nyugdíjat?”
  • 6. barkzso 2010. január 17. 19:57
    „"Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal..." és természetesen most is hazudnak.
    Milliárdos ballib banda takarodó!!”
  • 5. Power 2010. január 17. 18:32
    „4. hozzászólás achilleus 2010.01.17. 18:12
    Lendvai szemöldöke közé sikerült a Botox...a páciensnek újabb látomásai vannak. :)”
  • 4. achilleus 2010. január 17. 18:12
    „Hat a botox, áttört a véragygáton!”
  • 3. lidocain 2010. január 17. 16:35
    „"ezzel szemben az emeszpé megőrizné...."
    az emesz(em)pé olyan mint a kalmopirin=mindenre orvosság. csak nem biztos,hogy túléled...”
  • 2. zsazsanéne 2010. január 17. 15:17
    „Na elkezdődött a nyugdijasok riogatása,hogy mit vesz el a Fidesz.Elég amit Ők elvettek a nyugdijasoktól.Maguknak meg osztogatják a milliókat.Ezek még álmukban sem mondanak igazat.Úgy látszik elég vastag bőr van a képükön,kimunkálta a botox.Szépen kivettek már a nyugdijastól,meg az 5%-s Áfával,mellette meg felemelték a távhőt.Levitézlettek már régen,mehetnek mig megtehetik,mert utánna jön a leszámolás,elszámolhatnak ,mert nemcsak a melósnak van feleősége a munkahelyén,hanem nekik is.Mindenfélével riogatnak,azelőtt a 23 millió románnal,most a kinaiakkal,nyugdijelvétellel,mi jön még ????”
  • 1. Power 2010. január 17. 14:40
    „Lendvai rémeket lát: országkatasztrófát okoznának, elvennék a 13. havi fizetéseket és nyugdíjakat, emelnék a gáz árát...

    2006-ban hasonlókat olvastam:
    "Gyurcsány lemondása teljesen a csőd szélére vinné az országot, mivel az ő nevéhez fűződnek az új reformok, ezáltal ő a biztosíték az egészhez. Lemondása esetén az ország még rosszabb helyzetbe kerülne. El kell viselni, azt ami van. Egyszer talán lesz még jobb is. A jelenlegi intézkedések mellett az elkövetkezendő 4 évben, nagyjából talpra tud állni Magyarország."

    "Ha marad Gyurcsány Ferenc, pár éven belül rendeződhet Magyarország sorsa! Amennyiben lemond, lesüllyed az ország Ukrajna, Románia és az egyéb keleti országok szintjére. Jelenleg Gyurcsány a "biztosítéka" az országnak. Nélküle elvesztünk. Röviden ezt közölte több külföldi politikus és vezető. Illetve a szocialisták európai szövetségének vezetője, nyilatkozatában kijelentette, h a jobboldali párt hatalomra kerülése, azt eredményezné, hogy szintén a gazdagoknak osztogatnák a pénzt, és a szegényebb réteg szociális igényeivel nem foglalkoznának. Ez így igaz. Gyurcsány bevállalta, kész tények elé állította a kormányt, és Ő tényleg helyre akarja rakni az elmúlt 16 év romlását. Ő a megfelelő ember, nélküle ez lehetetlen és lemondása esetén Magyarország mind gazdaságilag, mind politikailag, "csődbe" menne."”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sáros a szocialista polgármester?

Hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség Bábolna… Tovább olvasom