Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Lendvai: Orbánék tisztára akarják mosni a Horthy-rezsimet

Az MSZP az kezdeményezte, hogy országgyűlési bizottság vitassa meg a "történelemhamisítást".
Az MSZP az Országgyűlésben kezdeményezte, hogy a parlament emberi jogi bizottsága vitassa meg az "államilag irányított történelemhamisítás botránysorozatát", amely a holokauszt emlékév előkészítését is súlyosan veszélyezteti - közölte Lendvai Ildikó, az emberi jogi bizottság szocialista tagja pénteken.

Az ellenzéki politikus szerint a történelemhamisítás célja egyértelmű: "Orbánék az elődjüknek tekintett Horthy-rezsimet akarják tisztára mosni. Nem a magyar nemzet becsületét védik, azt azok tették, akik segítettek az üldözötteknek."

Lendvai Ildikó közleményében úgy vélekedett: Orbán Viktor világossá tette, hogy ragaszkodik a német megszállás Szabadság téri emlékművének felállításához.

Ragaszkodik ahhoz is, hogy a kormány történelmi kutatóintézetét az a Szakály Sándor vezesse, aki húszezer védtelen ember halálba küldését egyszerű idegenrendészeti eljárásnak tartja - tette hozzá.

Mindezek nyomán, a kormányzati történelemhamisítás miatt a holokauszt emlékév hazai és nemzetközi botrányoktól lehet hangos, ez pedig csak feltépné a történelmi sebeket ahelyett, hogy gyógyítaná azokat. Ez pedig nem csak a zsidó közösséget, hanem az egész magyar nemzetet sértené - közölte a politikus.

"Nem lehet a hősökre sem büszkének lenni ott, ahol az állam a felelősök szerecsenmosdatását végzi" - fogalmazott közleményében Lendvai Ildikó.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Századvég: eddig is tiltott volt a közutak mentén kampányolni

A héten életbe lépett kormányrendelet csak pontosította a korábbi szabályozást. Tovább olvasom