Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Leszakadt az ég Szegeden! - 20-30 mm eső várható ma

Szerdán erősen felhős, vagy borult lesz az ég és a Dunántúlon újabb kiadós mennyiségű (20-30 mm) eső várható. A keleti tájakon szórványosan alakulhat ki eső, zápor, egy-egy zivatar.
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de időnként elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, szerdán néhol, csütörtökön több helyen már kevés napsütésre is számíthatunk. Ma többfelé várható eső, zápor, főként a középső országrészben zivatar, ott felhőszakadás is valószínű.

Csütörtökön napközben szórványosan számíthatunk záporesőre. A Dunántúlon az északnyugati, északi szél sokfelé erős, zivatarban átmenetileg viharos lesz. Másutt olykor megélénkülő változó irányú szél várható. Hajnalban keleten néhol köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 16, 21 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Továbbra is meleg, illetve hidegfront együttes hatásával kell számolni. Esetenként fejfájás, rossz közérzet jelentkezhet.

Távolabbi kilátások csütörtöktől vasárnapig: az időszak elején gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. A hét végétől egyre több lesz a napsütés, kezdetben még előfordulhat záporeső, majd csapadék nem valószínű. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 90 százalékán várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 9, 15 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 16, 21, majd 21, 26 fok között alakul.

18 település megközelíthetetlen, 60 útszakasz víz alatt

Az áradások miatt 18 települést nem lehet autóval megközelíteni és mintegy 60 útszakasz került újra víz alá - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a helyzet továbbra is az Észak-Magyarország régióban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legkritikusabb.

A 30 ezer kilométeres országos közúthálózaton jelenleg mintegy 60 szakaszon van érvényben teljes útzár. Emellett számos út csak nehezen, lépésben járható, és több helyen csak félpályán haladhat a forgalom.

Az elmúlt napok folyamatos esőzései miatt Csákvár környékén vízben áll a vetemény nagy része. Fotó: MTI (galéria)


A legtöbb útlezárást az észak-magyarországi és dél-dunántúli régióban kellett elrendelnie a társaságnak. Borsod-Abaúj-Zemplén megye továbbra is halmozottan hátrányos helyzetben van, emellett több helyen is teljes útlezárást vezetett be a cég többek között Baranya, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Komárom-Esztergom megyében.

Jelenleg személygépjárművel nem közelíthető meg Viszló, Debréte, Dédestapolcsány, Sajóvelezd, Nekézseny, Nagybarca, Bánhorváti, Rakacaszend, Rakaca, Szászfa, Pamlény, Keresztéte, Csokvaomány, Kishuta, Nagyhuta, Alsómocsolád, Tornaszentandrás és Tornabarakony.

A társaság illetékes üzemmérnökségei több száz géppel és szakemberrel folyamatosan dolgoznak a helyreállítási munkálatokon, ugyanakkor az időjárás sajnos nem kedvez a számukra, így ezek a munkák akár több napot is igénybe vehetnek - tették hozzá.

Szegeden fölött borult az ég, a hőmérő higanyszála 13 Celsius-fokot mutat.

Küldjön fényképeket a zivatarról a tudosito@delmagyar.hu e-mail címre!

Olvasó-tudósítónk írta: Naponta többször esik az eső, de ritkán látunk szivárványt, azt is rövid ideig. Most sikerült a vasárnapi szegedi zivatar után gyönyörködni ebben a szép természeti jelenségben.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító


Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

Az élet szivárványos oldala

"Már mindenki unja az esőt, nem kívánja sem ember, sem föld, de van
szép oldala is az esős időnek. A természet sok-sok helyen megkéri az
árát, de Szegeden ingyen épített csodálatos hidat szerdán este a Klauzál tér fölé" - írta olvasó-tudósítónk a tudosito@delmagyar.hu e-mail címre.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

Olvasóink írták

  • 8. favágó 2010. június 03. 08:19
    „Én ültetni szok kici riszpalánta!:-)) És lenni naty hászon!:-)”
  • 7. krisztoballit 2010. június 03. 01:01
    „6

    Így van. A szélsőséges időjárási anomáliák évről-évre egyre gyakoribbak lesznek a térségben, ehhez jobb, ha hozzászoktok. Egyáltalán nem kell meglepődni ezen azok után, amit az ember a természet tönkretételéért tett az elmúlt 200 évben.
    Csak úgy megjegyezném, hogy globális viszonylatban a 2009-2010-es tél az elmúlt párszáz év legmelegebb tele volt! Emlékeztek, hogy fagyoskodtunk? Akkor valahol tényleg nagyon meleg lehetett... Így is van! A globális felmelegedés nem azt jelenti, hogy mindenütt meleg lesz meg szárazság. Gondolkodjatok már egy kicsit globálisabban, marhára beszűkültek vagytok.
    Egyébként szerintem nagyon durva az idei esőzés, és nemcsak ami Magyarországon megy, de pl az USA területén már évek óta nagyon szélsőséges időjárási jelenségek fordulnak elő.
    Ezekkel az a legfőbb probléma, hogy sem mi emberek, sem pedig a mezőgazdaságunk, de még az infrastruktúránk sincs hozzászokva ehhez az időjáráshoz, és egyelőre előrejelezni sem nagyon tudjuk. Márpedig kénytelenek leszünk alkalmazkodni hozzá!
    Tavaly az aszály is hatalmas termelési hézagot okozott, idén ugyanez mondható el a túlzott esőzésről. Egyik sem jó.”
  • 6. Krampampuli 2010. június 02. 21:01
    „nem a hideg meg a forróság a probléma hanem, hogy általánosan szélsőséges és kiszámíthatatlan az időjárás...”
  • 5. Egyolvasó 2010. június 02. 19:01
    „És mi van akkor, tavaly az volt a bajotok, hogy sütött a nap.”
  • 4. majdénmegmondom 2010. június 02. 18:50
    „Meg az sem biztos, hogy lesz.”
  • 3. nemecsekerno_007 2010. június 02. 17:56
    „1. majdénmegmondom

    Egyáltalán nem biztos, hogy nem lesz aszály nyáron. sôt!”
  • 2. szatyi 2010. június 02. 17:38
    „Az a jó a címben, hogy semmi köze a cikk tartalmához.”
  • 1. majdénmegmondom 2010. június 02. 16:58
    „Az elsivatagosodás folyamatban!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KENÓ nyerőszámai

A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a június 2-ai KENÓ-játékban a következő számokat… Tovább olvasom