Délmagyar logó

2018. 09. 20. csütörtök - Friderika 17°C | 28°C Még több cikk.

Letartóztatták: életfogytiglant is kaphat az inárcsi gyilkosság elkövetője - Videó

Letartóztatták: életfogytiglant is kaphat az inárcsi gyilkosság elkövetője - VideóFotó: MTI
A gyilkosság után a gyámügyesek megölésével is fenyegetőzött a férfi.

Elrendelte az inárcsi hivatali dolgozót leszúró férfi letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pénteken - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

A férfit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítja. A férfi beismerte tettét.
 



Az eljárás eddigi adatai szerint Cs. A. feleségével inárcsi házukban közösen nevelte három gyermekét, akik közül kettő kiskorú, és az egyik fogyatékkal élő. A gyanúsított és felesége többféle jogcímen összesen mintegy 59 millió forint tartozást halmozott fel, emiatt végrehajtási eljárás indult ellenük, melynek során a házukat elárverezték. A gyanúsítottnak és családjának 2018 júliusában ki kellett volna ürítenie az ingatlant.

Mivel a gyanúsított nem tudott a gyermekek elhelyezéséről gondoskodni, segítséget kért a Dabasi Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ inárcsi kirendeltségén. A sértett, az inárcsi kirendeltség családsegítője próbált szállást találni a gyanúsítottnak és családjának, de nem járt eredménnyel.

A gyanúsított július 11-én reggel bement a családsegítői irodába, és megkérdezte a sértettet, sikerült-e szállást találnia a számukra. A családsegítő nemleges választ adott neki, egyúttal közölte, hogy értesítenie kell a gyámhatóságot, és ha a gyanúsítottat és a családját kilakoltatják, intézkednie kell, hogy a gyámhatóság helyezze el a gyerekeket. A gyanúsított ettől dühös lett, elővette a magával vitt mintegy 10 cm pengehosszúságú kést, és egy alkalommal nyakon szúrta a sértettet, aki a helyszínen elhunyt. Ezután a gyanúsított átment a közelben levő polgármesteri hivatalba, egy ügyintézővel közölte, hogy megölte a sértettet, majd a helyszínen megvárta a rendőrök kiérkezését.

A gyanúsított terhére rótt cselekmény büntetési tétele az akár életfogytig tartó szabadságvesztés. A gyanúsított lakóhelyét adósságai miatt elárverezték, onnan ki kell költöznie, lakhatása nem megoldott, ezért fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye. Továbbá a gyanúsított közvetlenül a gyanúsításban szereplő cselekmény után kijelentette, hogy a végrehajtó és a gyámügyesek megölésére is gondolt. Erre tekintettel fennáll az újabb súlyos bűncselekmény elkövetésének veszélye is.

A nyomozási bíró pénteken ügyészi indítványra elrendelte a gyanúsított letartóztatását 2018. augusztus 13. napjáig.

A döntés ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be, így a végzés nem vált véglegessé.

Korábban írtuk:


A Pest Megyei Főügyészség indítványt tett annak férfinak a letartóztatására, aki leszúrta az inárcsi hivatalban családsegítőként dolgozó nőt.

A főügyészség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a bűnügy előzményeiről azt írta: a gyanúsított, egy inárcsi férfi anyagi problémák miatt kritikus helyzetbe került. A férfinak és családjának júliusban el kellett volna hagyniuk a házukat. A Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Inárcson működő kirendeltségén dolgozó családsegítő, egy inárcsi asszony megpróbált szállást találni nekik, azonban nem járt sikerrel. Amikor a férfi ezt a családsegítői irodában az ügyintéző nőtől hétfőn megtudta, dühös lett, elővette kését és nyakon szúrta a sértettet, aki a helyszínen elhunyt.

A férfi ezután átment a polgármesteri hivatalba, ahol elmondta, mit tett.

A férfit közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A főügyészségi közlemény kitér arra, hogy a bűncselekmény, amelyben nyomoznak, minősített emberölés, ennek büntetési tétele akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet. Ezért a férfi szökésétől okkal lehet tartani, és annak veszélye is fennáll, hogy a gyanúsított szabadon védekezve újabb bűncselekményt követne el. A Pest Megyei Főügyészség ezért kezdeményezte a férfi letartóztatását.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel közölte: a családdal egyetértésben saját halottjának nyilvánítja az Inárcson július 11-én munkavégzés közben meggyilkolt szociális munkást, a Dabasi Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ munkatársát.

Azt írták: a háromgyermekes édesanya hosszú évek óta, nagy szakmai tapasztalattal és alázattal dolgozott családsegítő szociális munkásként. Időt és energiát nem sajnálva karolt fel számára sokszor ismeretlen, rászoruló embereket, akiknek lehetetlent nem ismerve próbált kiutat keresni nehéz élethelyzetükből.

A szociális és gyermekvédelmi területen foglalkoztatottak közfeladatot ellátó személynek minősülnek. Az itt dolgozó mintegy százezer ember nagy elkötelezettséggel fordul minden nap a kihívásokkal küzdőkhöz, és helytáll embert próbáló munkájában. Az inárcsi családsegítő élete utolsó pillanatáig ezt tette, az Emmi munkatársait megrendítette a tragédia. Halála veszteség a teljes szociális szakmának - áll az Emmi közleményében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó: Magyarországnak ki kell lépnie a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából

Úgy látja, a világszervezet globális migrációs csomagjában megfogalmazott intézkedések veszélyt… Tovább olvasom