Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Levélféle: Boldogság

Jóval elmúlt dél, de örömmel konstatáltam, még nem vagyok olyan éhes, hogy valamilyen pótlékkal kelljen elverni gyomrom korgását, amíg hazaérek.

Jóval elmúlt dél, de örömmel konstatáltam, még nem vagyok olyan éhes, hogy valamilyen pótlékkal kelljen elverni gyomrom korgását, amíg hazaérek. Nem vagyok odáig a gyorsétkekért, no meg az utcai majszolást sem kedvelem. Különösen cekkerekkel megrakodva kényelmetlen az ilyesmi. A metróállomáson azonban csábítóan édes illat szállt felém. Erőteljes, kakaós-cukros. Három gyerekemmel való várandósságom idején sem voltam olyan kívánós, mint abban a pillanatban. Nem is tudtam ellenállni, a mozgólépcsőn már három forró csokis croissant melengette a kezem. Kényesen egyensúlyozva csomagjaim között nekiláttam az evésnek, aprókat tördelve a zacskóban lapuló süteményből. Gyerekkorom öregasszonyait juttatta eszembe a mozdulat, ők osztották be így a finom falatokat, hogy azok minél tovább tartsanak. A fülkében az ülésen helyet szorítottak nekem, nyugodtan majszolhattam tovább. Mellettem egy diáklány szorgalmasan jegyzetelt, balomon könyvébe mélyedt egy idősebb úr. Egy fiatalasszony a szerelvény oldalának támaszkodva hasonló zacskót szorongatott. Példámon felbuzdulva két megálló után ő is falatozni kezdett. Óvatosan, szinte észrevétlenül. Időnként cinkos pillantásokat váltottunk. Mint két rajtakapott gyerek, akik ebéd előtt kóstolnak bele az utolsó fogásnak szánt süteménybe. Abban a percben elöntött egy boldogsághullám. Békés emberek sűrűjében, kellemes melegben pihenek két gyaloglás között, édes falatok és régmúlt emlékek íze fokozza nyugalmam. Kívül rekedt a világ millió szörnyűsége, az erőszak, a szegénység, az arcomba vágó, esőt hozó szél. Egyszóval remekül éreztem magam.

Sokszor, sokan kérdezték már tőlem: mi a boldogság? Nemigen emlékszem válaszaimra. De az érzésre igen. Arra, hogy elönt valami kellemes, megelégedett melegség. Amiben nagyon jó megülni, hagyni, hogy körbeöleljen, mint finom, puha takaró. Bármikor átmegyek a pesti hidakon, ugyanezt érzem minden alkalommal. Megszoktam már ennyi évtized alatt, mégis elönt a boldogság, hogy mindez az enyém is. Mint a park fái között átszűrődő napfény, mely játékosan cicázik velem. „Észrevettél? Pedig hányan elmennek mellettem leszegett fejjel, s nem érzik cirógatásomat…" Sűrűn érzem az érzést, ha zenét hallgatok. A pillanatnyi hangulatomnak épp megfelelőt. Apró, hétköznapi dolgok ezek, ki tudja megmagyarázni, miért pont ezek tettek boldoggá, s miért nem a fennköltebb, ünnepszerű alkalmak? Lányom diplomaátvétele vagy mikor gyönyörű menyasszonyként elindult önálló élete? A születésnapomra kapott csodaszép gyűrű, esetleg egy másik alkalomra kapott drága ajándék? Mert örömet éreztem kétségkívül mindahányszor. De a boldogság ennél bonyolultabbnak tűnik. Az a fura, kiteljesedett, átsuhanó melegség, ami mindig csak pillanatokra érint meg. De abban a rövidke kis időben a világ a maga teljességével az enyém.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szünetel

Áramszünet miatt holnap délelőtt 9 órától délután egy óráig szünetel a győri Pálffy utcai rendelés.… Tovább olvasom