Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Lezárták a nyomozást az olaszliszkai gyilkosság ügyében

Befejezte a rendőrség a nyomozást az olaszliszkai brutális gyilkosság ügyében, a több ezer oldal nyomozati iratot vádemelési javaslattal megküldték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyészségnek.
A nyomozás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka Kossuth utcájában tavaly október 15-én történtek miatt indult, amikor a gyermekei szeme láttára verték agyon Szögi Lajos tiszavasvári tanárt, mert autójával elsodort egy kislányt, aki az ütközés következtében könnyebben sérült.

A rendőrség beszámolt róla, hogy az elmúlt hónapokban a kiemelt ügyként kezelt eljárás során a nyomozók több mint száz személyt hallgattak ki, sokukat többször is. A rendőrség aprólékos munkával járt el annak érdekében, hogy teljes biztonsággal zárja le az ügy egy-egy mozzanatát. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a nyomozást lezárta, az ügy több ezer oldalnyi nyomozati iratát pedig vádemelési javaslattal a megyei főügyészségnek küldte meg.

Az eljárási cselekményekkel párhuzamosan a hatóság nyolcféle – például műszaki, hemogenetikus és vegyész – szakértőt rendelt ki. A beszerzett adatok, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette ügyében, a terhükre rótt bűncselekmények megalapozott gyanúja alapján nyolc személyt helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szürreális cipők, amelyek sarka a lábujjainkat tartják

Bokatörő, nevetséges, egyáltalán nem praktikus és iszonyúan drága – 330 angol fontba kerül.… Tovább olvasom