Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Liga: az MSZP ne használja fel a szegényeket!

A Liga Szakszervezetek felszólította az MSZP-t, hogy ne használja fel aktuálpolitikai érdekből a szegényeket, ne gyengítse a szakszervezeti mozgalmat, és maradjon távol azoktól az emberektől, akiken nem segített, amikor megtehette volna.
Csütörtökön indultak útnak az újra életre hívott, Munkát, kenyeret! tiltakozó akció első menetének résztvevői a Baranya megyei Sellyéről Budapestre. Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a Közmunkás Szakszervezet, valamint a Munkát, Kenyeret Egyesület szervezésében zajló, az MSZP által támogatott tiltakozással a közmunkások bérének emelését, igazságosabb közteherviselést, a munka törvénykönyve, valamint az elmúlt két évben hozott szociális tárgyú jogszabályok felülvizsgálatát is szeretnék elérni.

Erre reagálva a Liga azt írta az MTI-hez eljuttatott közleményében: az MSZP nemhogy nem segít a szakszervezeteken és a közmunkásokon "kéretlen dörgölőzésével", de kifejezetten ront a helyzetükön. A munkavállalók érdekeinek védelme a független szakszervezetek feladata, és a pártokhoz kötődés sosem térült meg egyiknek sem - állapították meg.

Az MSZP nyolc éven át nem törődött a munkavállalókkal, nem voltak fontosak számára az éhezés szélén álló, legkiszolgáltatottabb rétegek. "Nyakó István most sem törődik velük. Egyszerű választási propagandára használja fel ezeket az embereket" - írták.

A szakszervezeti tömörülés arra is reagált, hogy az MSZP-s politikus korábban cinikusnak nevezte a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt pályázatát, és bírálta, hogy a résztvevőkről fénykép és videofelvétel készülhet. A Liga szerint Nyakó István is csak "azért áll be egy-egy órára az éhségmenetbe", hogy aztán "a választási kampányában majd mutogathassa, ő velük volt".

Olvasóink írták

  • 4. vélemény 2013. február 01. 20:28
    „Nyakó István a volt adóellenőr jogosan nevezi ki magát KÖZMUNKÁS-nak, hiszen 1997 óta listán az OGY tagja.
    Azt, hogy éhezne azt kétlem.
    Képviselői javadalom (Ft) Időszak 2012. december
    Bruttó tiszteletdíj 556 560 Ft. Választókerületi pótlék 626 130 Ft. Lakhatási támogatás 115 950 Ft.
    http://www.delmagyar.hu/forum-kepek/230/B2290146.jpg”
  • 3. vélemény 2013. február 01. 20:22
    „A Liga szerint Nyakó István is csak "azért áll be egy-egy órára az éhségmenetbe", hogy aztán "a választási kampányában majd mutogathassa, ő velük volt".
    - Ujhelyi is ezért társult.”
  • 2. kontrapista 2013. február 01. 20:00
    „1.roxper
    Az MSzP az elmúlt nyolc év alatt ezek szerint a munkavállalókat is átvágta, míg a burzsoáziát ringatta !
    Éljen a bal (fácán ) oldal !”
  • 1. roxper 2013. február 01. 17:59
    „Éljen a független liga, szerencsétlen gaskó mindig tagadja hogy szövetséget kötött a narancsokkal! :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint 1400 hívás érkezett a rezsicsökkentéssel kapcsolatban

Több mint 1400 megkeresésre válaszoltak a szakértők a Magyar Energia Hivatal (MEH) által január 15-e… Tovább olvasom