Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Lincshangulat az esztergomi Suzukiban

Lincshangulat van Esztergomban. Miután a japán autógyártó cég bejelentette, megválik 1200 dolgozójától, elszabadult a pokol. Volt, aki tört-zúzott az üzemben, akadt, aki csoportvezetőjét pofozta fel, de azt beszélik, még a japán nagyfőnöküket is leköpték. A Suzuki cáfol.
Van, aki méltósággal tudomásul veszi, hogy elveszítette munkahelyét, és van, aki fellázad a tőkések döntése ellen. Ami az esztergomi Suzukiban történt néhány nappal ezelőtt, az egyelőre csak bűncselekmény. Az 1200 elbocsátott dolgozó nem fogott össze, nem álltak a gyár kapujába, és nem állítottak kordonokat a kapukhoz. Néhányan megrongálták a futószalagról éppen legördülő autókat, nekiugrottak közvetlen főnökeiknek, és a legelszántabbak megvárták a cég japán vezetőit, és szemközt köpték őket. Ez egyelőre nem több, mint kisebb bűncselekmény - írja a stop.hu.

"Amit én tudok, az az, hogy az egyik srác egy csavarhúzót szúrt az egyik autó hűtőjébe" - mesélte az egyik gyártósoron dolgozó férfi a STOPnak a helyi buszpályaudvaron. Mint megtudtuk, ő még nem veszítette el a munkahelyét, de volt olyan háromgyerekes családanya, aki délelőttös műszakban vette át a felmondólevelét, a férje pedig délutánra ment, és vele is közölték a rossz hírt. Úgy tűnik, semmi szociális érzéke nincs az autógyár vezetésének. Hogy mi szerint választották ki az 1200 főt, azt nem tudni, de nagy részük a gyártásból és az összeszerelésből került elbocsátásra.

"Voltak néhányan, akik demonstrálni akartak, de alig csatlakoztak hozzájuk. Mit akarnak itt tüntetni? Ez Magyarország! Még családon belül sincs összetartás" - magyarázta a 40-es éveiben járó férfi, aki öt éve dolgozik a cégnél, viszonylag alacsony fizetésért, így szerinte neki most ez volt a szerencséje. Inkább olyanokat küldtek el, akiknek a többiekhez képest magasabb volt a bére.

Néhány perc várakozás után aztán két másik dolgozó is csatlakozott hozzánk, de miután megtudták, hogy újságírók vagyunk, méltatlankodni kezdtek.
"Maguk is elmehetnek a jó francba! Se a kormány, se a polgármester, se a média nem segít rajtunk. Azt csinálnak ezek velünk, amit csak akarnak!" - mondta az asszony, aki - mint megtudtuk - egyike az elbocsátottaknak. Betanított munkásként semmi esélye, hogy elhelyezkedjen, egyelőre elmegy munkanélküli segélyre, aztán, mint mondja szomorú reménytelenséggel: "majd meglátjuk...".

A Suzuki cáfol

Semmilyen incidens nem történt, felháborítóak az ilyen híresztelések" - mondta Ruska Viktória, a vállalat kommunikációs vezetője.

"Sem a műszakvezetők, sem a japán kollégák nem tudnak bármiféle inzultusról. Megjegyzem: 1200 embert sem idén bocsátunk el, minderről csak szándéknyilatkozatot adtunk ki. Ha lesznek is elbocsátások, akkor jövő év februárban kezdődnek meg. Jelenleg ott spórolunk, ahol tudunk, s azon vagyunk, hogy minél több ember munkahelyét megmentsük" - folytatta Ruska Viktória.

Arra a kérdésünkre, hogy akkor eddig nem is küldtek el embereket, úgy felelt a kommunikációs igazgató: "de igen, azonban hangsúlyozom, hogy kizárólag próbaidőn lévő dolgozókat".

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. theseus 2008. december 08. 17:15
    „Nagyon sajnálom azokat, akik elvesztik az állásukat.

    A leépítéseknek azonban csak részben a válság az oka, részben maga a cég is. A válság rostaként működik. A jó cégek és termékek piacon tudnak maradni, a gyengék buknak. A Volkswagennek továbbra is jól megy. Sajnos a "mi autónk" egyre drágább lett az évek során, régebben legalább olcsó volt, nem csak kicsi.”
  • 24. Mathiasking 2008. december 08. 17:01
    „Lincs hangulatra ajánlok egy cikket elolvasásra:http://www.hirturmix.hu/article.php?MyVIP=1*10648.
    Elgondolkodtató, annyi bizonyos.”
  • 23. achilleus 2008. december 08. 15:46
    „Kedves Mill: Nem MI választottuk a "habzsi-dőzsit"! És, ha adták, akkor nem jószivűségből adták, mint ahogyan néha hallani, hanem mert meg akarták nyerni a választásokat! Szó nincs tehát önzetlenségről meg ilyesmiről, szavazatvásárlásról van szó! Ja, hogy aztán ez lett belőle, - igaza van kedves Mill, azért kapták/kapják a fizetésüket a nagyokosok, hogy ilyen ne következzen be. Bekövetkezett, le lehet vonni a következtetést!”
  • 22. Mil 2008. december 08. 15:26
    „AMúgy ez az ország valahol a 90-es évek elején lett elcseszve, amikor a viszonylagos "jólétért" cserébe totálisan kiszolgáltattuk magunkat a külföldi tőkének, és hazavágtuk a nemzeti iparunkat. Illetve hát el lett cseszve már előtte, de ekkor lehetett volna kijavítani, igaz, összeszorított fogakkal, némi nyomorral. Magyarul a munka helyett a habzsi-dőzsit választottuk. És 2000 után megintcsak..”
  • 21. Mil 2008. december 08. 15:22
    „Nem, itt a kisember nem felelős. Ahogy a kormány hibáiért sem. A kormányban, a vállalatok élén azért ülnek "tanult", agyonfizetett emberek, hogy helyes döntéseket hozzanak. Na innetől fogva az, hogy boldog-boldogtalannak adták a hiteleket, emelték a segélyt, fizut stb. az már csakis az ő felelősségük. Engem mint Gipsz Jakabkát miért érdekelne, hogy honnan van a pénz? Ott ülnek okos emberek, biztos tudják, mennyit lehet költeni, ha belefér, akkor adják.”
  • 20. gyarmati_nő 2008. december 08. 14:54
    „Joda, miért nem az anyukáét?!”
  • 19. Joda 2008. december 08. 14:37
    „Elég szomorú, hogy mindkét szülőt elküldték, legalább az apukának hagyták volna meg a munkahelyét. Borzalmas...”
  • 18. malna 2008. december 08. 12:55
    „Arra lennék kiváncsi hogy akkor a próbaidőn lévő dolgozó az nem ember?(1200 embert sem idén bocsátunk el,csak a próbaidős dolgozókat)
    Ugyanis a próbaidősek már december elején szárnyakat kaptak.”
  • 17. achilleus 2008. december 08. 11:20
    „Ja és még valami, kedves "madártej". Ön szerint a kapitalista termékeit ki a fene veszi meg, ha nincs senkinek pénze arra, hogy megvegye?? A SS-suzuki és a többi autógyár problémáját pont ez okozza, nincs bizalom, és annyi pénz, amibe egy autó kerül. Majd jön a többi is, szépen árban felülről lefelé, sorban. És akkor le is út, fel is út, ahogyan írja.”
  • 16. ilyenek_vagyunk 2008. december 08. 11:15
    „Ilyenek vagyunk mi Magyarok....
    Adott ugye a probléma! A gazdasági vállság. Már az ember könyökén jön ki, de...
    Azt hiszem még senki sem fordult igazán egy kicsit magába. Kik voltak a vállság felelősei? Természetesen MI emberek.
    Bárki közülünk, aki követve a nagyok példáját, költekezett ész nélkül, vette fel a "jobbnál-jobb" devizahiteleket úgy, hogy eszébe sem jutott az,hogy létezik árfolyamkockázat! Tehát igen is, felelős a mindenkori kormány (utalva ezzel a korábbi évekre is), a bankok, a vállalatok, az emberek!
    Csak ugye mi Magyarok mit teszünk ilyenkor (amit ugye a legegyszerűbb) ujjal mutogatunk egymásra, ahelyett, hogy a megoldást keresnénk (akár a családok szintjén)
    Sajnos igen, a vállságot közösen okoztunk, de nem egyformán viseljük... Németországban, vagy Amerikában is bocsájtják el tömegével az embereket, de ott talán nem az ujjal mutogatás a legfontosabb feladat, hanem az összefogás és a megoldás keresése....
    Természetesen ettől még senkinek sem lesz könnyebb az élete, de ha ezt folytatjuk, attól még nehezebb lesz...
    Tessék elgondolkodni, Ki hogyan járult hozzá ahhoz ami most van és utánna azon gondolkodni, mit tehet ez ellen, és nem mutogatni egymásra!!!”
  • 15. achilleus 2008. december 08. 10:46
    „Na de3 kedves "madártej", azért vannak fokozatok!
    Hallott már például Carnegie-ről?
    Még üzemi könyvtárat is létesített a szociális létesítmények és a munkáslakások mellé, egyéb szponzori tevékenységét hosszasan részletezhetném.

    Persze, ha valakik "belülről" vágják tönkre a munkásság érdekvédelmi lehetőségeit?!
    Ha ön olyan nagy kapitalista, azért jó lenne, ha tudomásul venné, hogy a MUNKAERŐ is ÁRU, aminek az ellenértékét meg kell(ene) fizetni. Hogy is mondta Mária Terézia (aki azért kapitalistának éppenséggel nem volt nevezhető): Etetni kell a birkát, hogy nyírni tudjuk. Erről a legvadabb kapitalisták sem feledkezhetnének meg.”
  • 14. madártej 2008. december 08. 10:36
    „Így van ez a tőke diktatúrájában Akinek nem tetszik, le is út, fel is út.”
  • 13. dondongó 2008. december 08. 10:34
    „Hozzák nyilvánosságra azt, hogy a Suzuki mennyi adókedvezményt kapott az államtól az elmúlt majd 20 évben. Azok, akik ennek kapcsán is Orbán Viktorra asszociálnak, a pszichiátria illetékességébe tartoznak.”
  • 12. achilleus 2008. december 08. 10:23
    „"Autópálya-építő céget hozott létre a Kabai család. A Sztráda-ép Kft.-ben cégvezető lett Veres János pénzügyminiszter adócsalásért elítélt volt üzlettársának veje mellett B. Imre többszörösen büntetett előéletű vállalkozó is. A bizonyos körökben csak Brumiként ismert cégvezető a börtönben ülő Kabai Károly jobbkezeként intézi a család rázós ügyeit." Szép!”
  • 11. achilleus 2008. december 08. 10:16
    „csonakos (9-es) hozzászólás: "A burzsoá osztály tagjai meg meg tojnak a munkásokra, sőt a jogos jussukat sem adják oda mert szakosodott ügyvédekkel kimentik a vagyonokat. Lásd Nyomda, Ikarus stb. csak itt Szegeden. Egy kanyi végkielégítést sem kaptak a dolgozók míg a burzsoák milliókat (száz) tettek zsebre."
    Bajnai Gordon /Hajdubét/ miatt többen felkötötték magukat! Igen.
    Maximálisan egyetértek! A vadkapitalizmusnak gátat kell vetni, elég volt a dolgozók gátlástalan kizsákmányolásából - de mégis - kik művelik ezt a gátlástalanságot?? Hol vannak a 10-es által is hiányolt felelős politikusok. Hogy lehet az, hogy a munkásosztály "nagy barátai" a legutóbbi 6 évben csak rontottak a munkásság helyzetén, és csak növelték a kiszolgáltatottságát??”
  • 10. yanick 2008. december 08. 10:00
    „Úgy tűnik, komolyra kezd fordulni az, amit válságként emlegetnek, pedig itt sokkal többről van szó. Az elmúlt évek alatt Magyarország elvesztette azt a "báját", ami miatt a multik idejöttek. Most a válságra hivatkozva "racionalizálhatnak", leépíthetnek, visszabonthatják a beruházásokat. Könnyű lenne a kormányt hibáztatni, de ez - részben - tőlük független dolog. A multikat nem érdekli sem a kormány színe, sem az, hogy ki mit mond, csak egy dolog: a PÉNZ. A munkások hőbörgése, kétségbeesése érthető: nincs nálunk senki sem biztonságban, ha pedig elveszti a munkáját, akkor vége. A felvett hitelek miatt a lakás, az autó elveszik. És elveszik vele a jobb élet reménye is. Hogy mi lesz a folytatás? Ezen kellene minden felelős politikusnak elgondolkodnia. Van ilyen?”
  • 9. csonakos 2008. december 08. 09:53
    „5-ös! Bizony a családok megosztottságát az orbáni politika hozta létre! Sőt, baráti társaságok ezrei mentek emiatt tönkre. A homokba dughatod a fejed de attól ez még igaz! No, így jön ide Orbán. A cikkből vett idézet alapján.
    A burzsoá osztály tagjai meg meg tojnak a munkásokra, sőt a jogos jussukat sem adják oda mert szakosodott ügyvédekkel kimentik a vagyonokat. Lásd Nyomda, Ikarus stb. csak itt Szegeden. Egy kanyi végkielégítést sem kaptak a dolgozók míg a burzsoák milliókat (száz) tettek zsebre.”
  • 8. achilleus 2008. december 08. 09:45
    „Az MSZP munkáspolitikája abból áll, hogy jól megtanulták a Foxi-maxi esti egyetemen a MUNKÁSARISZTOKRÁCIA fejezetet, és azt a gyakorlatba átültetve, immár kapitalista körülmények között, alkalmazzák is.
    Vedd meg a munkásság vezetőit, vagy olyanokat tegyél a vezető pozíciókba, akik le vannak kenyerezve!
    Nem véletlen az MSZOSZ választási szövetsége az MSZP-vel! Nem véletlen, hogy a "munkásvezérek" úgy gondolják, hogy Gyurcsánnyal egy tálból cseresznyéznek (pedig csak a morzsa pogyog az asztalról a szájukba), nem véletlen, hogy mindig a lényegi pillanatokban adják fel a munkásérdekek képviseletét, és az sem véletlen, hogy a meghunyászkodó politikájukat mindig a kormányzat által hangoztatott frázisokkal támasztják alá.”
  • 7. Horton 2008. december 08. 09:35
    „" Mil "

    A te véleményed, miszerint a viselkedésük= " Magyar morál "....könnyelmű egy vélemény alkotás.
    Na, látod, drága barátom, minősít téged az emberek iránti együtérzésed.
    Ezek az emberek elkeseredésükben, bánatukban tettek azt, amit tettek, és ez maximálisan érthető, bár nem biztos, hogy a munkaadó tehet erről a kialakult helyzetről....
    Az a legnagyobb baj, hogy ezzel még nincs vége...
    Eztán jön a java, amitől a Jó Isten óvja meg népünket...
    Bele fognak " dögleni " a dolgozó emberek, akiknek már nem csak a nyugdíjast, szoc. segélyen élősködőt, és a jó pénzért szaporodó kissebséget kell eltartani, de ehhez még jönnek a most utcára kerülő, dolgozni akaró munkanélküliek ezrei is.....”
  • 6. klj_54 2008. december 08. 09:10
    „3. hozzászólás Mil 2008.12.08. 08:24

    Gyere ki velem egy 6 hetes nyugat-európai kanyarra!
    Mutatok én neked olyant amit a tömegkommunikációban nem látsz.
    Ez egyfajta viselkedés, de ebből hazádra nézve degradáló véleményt levonni?
    Ismerethiányra utal!”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Farkasházi Réka visszatalált férjéhez és babát vár

Farkasházi Réka ismét boldog és kiegyensúlyozott: férjével újra rendeződtek a dolgai, és újra babát vár. Tovább olvasom