Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

Liv Tyler lelkizik

Egy színész néha sokat készül a szerepére: Liv Tyler például kamaszkora óta tanulja, hogyan játszhatja majd el legújabb filmje, a Megáll a világ (Reign Over Me) pszichológusnőjét.

A harmincéves híresség ugyanis majd 15 éve rendszeres látogatója egy New York-i analitikusnak, így amikor Mike Binder rendező felkérte, hogy játssza el új filmjében Adam Sandler lelkének felügyelőjét, ő először a saját pszichológusával olvastatta el a forgatókönyvet, amikor ő igent mondott, a színésznő elvállalta a szerepet.

– Elég zűrös gyerekkorom volt – meséli Tyler –, szóval, amikor az első kezelésen beszélni kezdtem, a szakember azt sem tudta, mit mondjon: ilyen nehéz esettel még nem találkozott. Mostanra persze már egész másképp vagyok, de hetente egyszer azért eljárok hozzá, a forgatás előtti hónapokban pedig egy héten háromszor két órát töltöttem nála, hogy ellessem a trükkjeit.

A Gyűrűk ura Arwenje a Megáll a világ alkotói szerint kiváló pszichológus lenne: Adam Sandlerrel tényleg mindig nagyon jól elbeszélgetett munka közben, mely egyben kétéves gyerekszülési szabadságának végét is jelzi.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagymamakorú hastáncosok

Hatvanas-hetvenes éveikben járnak a gyálaréti nyugdíjasklub hastáncosai. Egyedülálló produkciójukat… Tovább olvasom