Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 20°C | 33°C Még több cikk.

LMP-kongresszus: Nem fogadtek el új pártstratégiát

Napirenden szerepel a parlamenti frakcióvezetőt megerősítő szavazás is.
19:27 - Nem fogadott el új pártstratégiát az LMP

Az LMP szombati kongresszusa nem fogadott el új pártstratégiát, ezért érvényben marad a novemberben meghozott döntés, amely elutasítja az együttműködést az Együtt 2014 választói mozgalommal - tudta meg az MTI.

A Párbeszéd Magyarországért Platform javaslata, amely az Együtt 2014 választói mozgalommal való együttműködésről szólt volna, az MTI információi szerint már az első körben kiesett. Ezt követően az Elek István és Schmuck Erzsébet által beterjesztett elképzelések versenyeztek, de ezek sem kaptak elegendő többséget, így érvényben marad a tavaly novemberi határozat.

15:21 - Humorosnak szánt formában karikírozták ki a platform javaslatát

Humorosnak szánt formában, de több LMP-s által is "minősíthetetlenül durva hangvételűnek" nevezett írásban karikírozza a Párbeszéd Magyarországért Platform határozati javaslatát az LMP szombati budapesti kongresszusán terjesztett irat.

A szövege szerint módosító javaslatnak nevezett anyag nem szerepel a hivatalosan megtárgyalandó javaslatok között, de az MTI információi szerint bármelyik megjelent párttag által hozzáférhető, mert egy olyan asztalra helyezték ki, ahol többek között a napirend is megtalálható.

A Párbeszéd Magyarországért Platform eredteti javaslatában az szerepel, hogy a kétharmados kormányváltás érdekében, a kongresszusi határozat elfogadását követően az LMP haladéktalanul kezdeményezzen tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel egy alkotmányos és közpolitikai minimumról, és ennek talaján általános választási együttműködés kötéséről.

A kiegészítés úgy szól, hogy a párt egyidejűleg "megköveti Bajnai Gordont, mert egyes párttagok a korábbiakban félreértelmezhető formában fejezték ki az iránta való lojalitásukat, amikor nagyszerű államférfi helyett (nem ismerve a szó jelentését) azt találták rá mondani, hogy oligarcha".

Ahhoz a részhez, amely szerint amennyiben a kétharmados kormányváltáshoz szükséges, egy későbbi időpontban az LMP tárgyalásokat kezdeményez a többi ellenzéki párttal a választókerületi szintű választási együttműködésről, azt teszik hozzá, hogy "azoknak a helyi képviselőknek és vezetőknek, akiknek ezáltal az MSZP politikusaival kell nyilvános közszerepléseket vállalni, a központi pártkassza terhére választásuk szerint a párt ingyenes meditációs tanfolyamokat vagy tudatmódosító szereket biztosít".

A Párbeszéd Magyarország Platform határozati javaslatában az áll, hogy ennek elfogadásával a 2012 novemberi, az Együtt 2014-gyel való együttműködést kizáró politikai stratégiai dokumentum és határozat hatályát veszti.

"Mindazok, akik ezeket megszavazták, a teremből kifelé tartva nyilvános vezeklésképpen kötelesek a láncokra felfüggesztett nyolcak valamelyikét választásuk szerint leköpni vagy pofon vágni" - áll a kiegészítésben. Az MTI-nek a kongresszus résztvevői azt mondták, hogy a nyolcak alatt a párton belül a platformot létrehozó nyolc parlamenti képviselőt értik.

Ahhoz a részhez, amely szerint a pártot két ellenkező nemű társelnök vezeti és az országgyűlési frakció vezetője társelnöki funkciót nem tölthet be, az anyag készítője csak annyit fűzött hozzá: "Schiffer András csúnya".

Az eredeti határozat egyik pontja szerint a Karácsony Gergely által kidolgozott jelöltállítási koncepciót az LMP országos kongresszusa elfogadja, a részletesen kodifikált alapszabály módosítást az országos választmány a Párbeszéd Magyarországért Platformmal együttműködve február 15-ig kidolgozza. A módosító indítvány szerint ezt azzal kell kiegészíteni, hogy "ennek során a Platform képviselői lediktálják az Országos Választmánynak az utóbbi számára legelfogadhatóbbnak számító szövegváltozatot".

Az utolsó karikírozni szánt pont a tisztújítás határidejének módosítását célozza, amihez a javaslat "a tisztújításon csak a Hazafias Platfront jelöltjei indulhatnak" szöveget teszi hozzá.

A szöveg szerint a módosító javaslatot az LMP egyik Csongrád megyei tagja, Kasza Péter készítette.

13:35 - Jávor: Elek István javaslatában vannak támogatható pontok

Az Elek István által benyújtott stratégiai javaslatban vannak támogatható pontok - mondta újságíróknak Jávor Benedek az LMP szombati kongresszusán, a párton belül alakult Párbeszéd Magyarországért Platform elnökségi ülését követően.

A platform tagjai a kongresszus szünetében ültek össze egyeztetésre, amelyet követően Jávor Benedek közölte, a platform a saját javaslatát tartja támogathatónak, de Elek István stratégiai elképzeléseiben is látnak ilyeneket.

Arra a kérdésre, hogy Elek István javaslata konszenzust teremthet-e a párton belül, csak annyit mondott: "estére kiderül".

A kongresszus napirendjére 86 szavazattal vették fel a párton belül alakul Párbeszéd Magyarországért Platform határozati javaslatát. Ez többek között azt indítványozza, hogy a Lehet Más a Politika kezdjen tárgyalásokat az Együtt 2014 választói mozgalommal. A napirendre vételhez egyébként az összes delegált egyharmada, vagyis hatvan fő kellett volna.

Schmuck Erzsébet az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának vezetője azt vetette fel, hogy a szövetségesi politika újratárgyalásának kérdését csak a párt év végi kongresszusán nyissák meg újra.

A delegáltak harmadik javaslatként megvitatják Elek István elképzelését, amelyik szerint az LMP önállóan állítana listát, de emellett lehetőség lenne egyéni választókerületi megegyezésekre. Erre csak akkor kerülhetne sor, ha az ellenzéki pártok meg tudnak egyezni az alkotmányos minimumban - mondták a szóvivők.

Heltai László az MTI-nek hangsúlyozta, habár mindhárom javaslatot megvitatják, de egyiket sem kötelező elfogadni. Ha semelyik nem kap elegendő támogatást, akkor érvényben marad a novemberben elfogadott kongresszusi döntés.

Az LMP előző, tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amelyik kizárja a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról.

13:14 - A társelnöki rendszerről nem dönt a párt a hétvégén

Az LMP kongresszusának napirendjéről levették a társelnöki rendszer esetleges kialakításáról szóló szavazást. A párt követendő stratégiájára viszont három javaslat is érkezett - jelentették be a rendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón a szóvivők szombat kora délután. Az MTI információi szerint a Párbeszéd Magyarországért Platform elnökségi ülést tart, ahol megtárgyalják a javaslatokat.

Csiba Katalin és Heltai László elmondta, hogy a delegáltak döntése nyomán a napirendi pontok közül kivették a társelnöki rendszerről, illetve a párt választmányának átalakításáról szólókat.

Szavaik szerint a résztvevők először a Lehet Más a Politika 2013-as költségvetéséről döntenek. Ezt követően kezdődhet a stratégiai vita, amely várhatóan késő délutánig tart majd. A döntés szerint három különböző stratégiát vitatnak meg, habár ezek közül egyiket sem kötelező elfogadni.

A kongresszus napirendjére 86 szavazattal vették fel a párton belül alakult Párbeszéd Magyarországért Platform határozati javaslatát. Ez többek között azt indítványozza, hogy a Lehet Más a Politika kezdjen tárgyalásokat az Együtt 2014 választói mozgalommal. A napirendre vételhez egyébként az összes delegált egyharmada, vagyis hatvan fő kellett volna.

Schmuck Erzsébet, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának vezetője azt vetette fel, hogy a szövetségesi politika újratárgyalásának kérdését csak a párt év végi kongresszusán nyissák újra.

A delegáltak harmadik javaslatként megvitatják Elek István elképzelését, amely szerint az LMP önállóan állítana listát, de emellett lehetőség lenne egyéni választókerületi megegyezésekre. Erre csak akkor kerülhetne sor, ha az ellenzéki pártok meg tudnak egyezni az alkotmányos minimumban - mondták a szóvivők.

Heltai László az MTI-nek hangsúlyozta, habár mindhárom javaslatot megvitatják, de egyiket sem kötelező elfogadni. Ha egyik sem kap elegendő támogatást, akkor érvényben marad a novemberben elfogadott kongresszusi döntés.

Az MTI információi szerint a Párbeszéd Magyarországért Platform elnöksége a kongresszus szünetében elnökségi ülést tart, ahol megvitatják a kialakult helyzetet és a beterjesztett javaslatokhoz való viszonyukat.

Az LMP előző, tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárja a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról.

A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek akkori frakcióvezető és két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. Ezt követően a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.

11:24 - Napirendre vették a Párbeszéd Magyarországért Platform javaslatát

Az LMP szombati kongresszusa napirendre vette a Párbeszéd Magyarországért Platform javaslatát, amely arról szól, hogy a párt kezdjen azonnali tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel - értesült az MTI. A határozati javaslat elfogadásáról vagy elutasításáról külön szavazni kell majd.

Az LMP novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárja a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek akkori frakcióvezető és két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. Ezt követően a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.

11:01 - Megkezdődött az LMP kétnapos kongresszusa

Kevéssel szombat délelőtt háromnegyed tizenegy előtt egy fővárosi, Üllői úti szállodában zárt ajtók mögött kezdődött meg az LMP kétnapos kongresszusa. Az ülés napirendjén egyelőre nem szerepel, de ha a delegáltak egyharmada kérelmezi, akkor a helyszínen felveszik a napirendi pontok közé a Párbeszéd Magyarországért Platform határozati javaslatát, amely azonnali tárgyalásokat kezdeményez az Együtt 2014-gyel.

A fotocellás ajtó egyelőre bírja a terhelést - jegyezte meg fél tíz körül az egyik LMP-s arra utalva, hogy az ajtószárnyak szinte másodpercenként csúsznak szét, mert a szállóvendégek mellett folyamatosan érkeztek a kongresszus résztvevői és az újságírók.

A regisztrációnál a delegáltak sárga, a többi LMP-s zöld, az újságírók pedig piros karszalagot kaptak. Előbbieknek egy sárga szavazólap is jár, ezzel tudnak majd voksolni a különböző kérdésekről. Ezt a zárt ülés első perceire a vágóképek érdekében a terembe beengedett újságírók is megtekinthették, akiknek a kedvéért felemelték a lapokat. Sőt, hogy jól sikerüljenek a vágóképek, az aktust meg is ismételték.

Előkerült az LMP két korábbi kongresszusáról már ismert peták is, amivel két percnyi felszólalást lehet "vásárolni", de a tulajdonosok akár tovább is adhatják egy nekik szimpatikus párttársuknak, hogy annak ezzel növeljék a beszédidejét. Az eljárást a korábbi kongresszusokon is alkalmazták, a petákot viszont, ami korábban egy lyukas fémkorong volt, most egy szögletes zöld papírlap jelképezi.

A szálloda vendégei derűsnek tetsző csodálkozással nyugtázták a nem mindennapi tömeget. A bejárat két oldalán összetolt regisztrációs asztalok eleve korlátozták a szabad mozgást. Amikor viszont Jávor Benedek novemberben lemondott frakcióvezető - a képviselők közül elsőként - megérkezett, az őt körbevevő újságírók, fotósok és operatőrök okozta forgalmi dugó teljesen lehetetlenné tette a közlekedést a recepción. Ezzel percekre feltartva például egy ritmikus gimnasztika versenyre induló, egyenmelegítős lánycsoportot is.

A tíz óra körül már folyamatosan érkező politikusok abban egyetértettek, hogy vitára számítanak az Együtt 2014-gyel való együttműködés kérdésében, de a véleményük többi része már eltért egymástól.

Jávor Benedek az őt faggató újságíróknak azt felelte, egyelőre vegyék napirendre a Párbeszéd Magyarországért Platform javaslatát, aztán "meglátjuk, mire jutunk". Arra a kérdésre, hogy marad-e a pártban, annyit mondott: "szeretnék".

"Az a becsületes dolog, ha az ember tudomásul veszi, hogy a véleményével kisebbségben maradt, és nem tesz kárt annak a pártnak, amelyiknek köszönheti a parlamenti mandátumát" - ezt már Schiffer András frakcióvezető mondta, arra utalva, hogy a Lehet Más a Politika novemberi kongresszusa elutasította az Együtt 2014-gyel való együttműködést.

Hozzátette: nem számít arra, hogy parlamenti képviselők kilépjenek a frakcióból a kongresszust követően. Az LMP egyetlen tagjának sem érdeke, hogy a párt eltűnjön a parlamentből - jelentette ki. Ez kizárólag "azoknak az érdekcsoportoknak az érdeke, akik 2010-ben kiestek a politikai térből, és úgy gondolják, hogy a visszakapaszkodáshoz az első lépcső az LMP eltakarítása".

Osztolykán Ágnes közölte, reméli, hogy az évekkel ezelőtt elkezdett munka nem válik az egyet nem értés áldozatává. Vágó Gábor úgy fogalmazott: annak van realitása, hogy egyes emberek távozzanak a képviselőcsoportból, de azt nem tudja elképzelni, hogy szétszakadjon a párt, mert mindenki érzi, hogy "több az, ami összeköt, mint ami elválaszt".

Szabó Tímea azt hangsúlyozta: lesznek keményebb pillanatai is a kongresszusnak, bízik abban, hogy mindenki az LMP közös érdekeit tartja szem előtt és azt, hogy "a kormányt le kell váltani".

Az LMP novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amelyik kizárja a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek akkori frakcióvezető és két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. Ezt követően a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.

A Jávor Benedek lemondása után frakcióvezetővé választott Schiffer András az MTI-nek január elején azt mondta a stratégia esetleges újranyitásáról, hogy egy magát komolyan vevő politikai alakulat nem váltogathatja kéthavonta a stratégiai irányokat.

Jávor Benedek a héten az ATV-ben viszont azt mondta: nem tartható az az álláspont, hogy pártja egyik ellenzéki erővel sem hajlandó összefogni és ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül induljon a jövő évi választásokon. A politikus szavai szerint el kell gondolkodnia azon, milyen szerepet tud vállalni egy olyan pártban, amely nem kíván a 2014-es kormányváltásban aktívan részt venni.

Karácsony Gergely az MTI-nek azt mondta: az LMP nem maradhat ki a kormányváltásban érdekelt politikai szereplők közül, mert akkor megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy egy közpolitikai fordulat során képviselje az általa fontosnak tartott szempontokat.

A frakcióvezető-helyettes véleménye szerint a Párbeszéd Magyarországért Platform által benyújtott javaslat azt szolgálja, hogy az LMP hatékony résztvevőjévé váljon egy "a 2010 előtti politikai hibák kiküszöbölését is tartalmazó" kormányváltásnak.

Korábban írtuk:

Szombaton kezdődik az LMP kétnapos budapesti kongresszusa, amelyen a Lehet Más a Politika 2013-as költségvetéséről, a párt szerkezeti átalakításáról, ezen belül a társelnöki rendszer esetleges bevezetéséről is döntenek. Ha a delegáltak egyharmada kérelmezi, akkor a helyszínen felveszik napirendi pontok közé a Párbeszéd Magyarországért Platform határozati javaslatát, amely azonnali tárgyalásokat kezdeményez az Együtt 2014-gyel.

Az LMP két szóvivője, Csiba Katalin és Heltai László az MTI-nek korábban arról beszélt, hogy a kongresszuson mindenképpen terítékre kerül a párt 2013-as költségvetése. A delegáltak több elképzelés közül is választhatnak. A javaslatok egyike a politikai működésére, egy másik pedig hálózatépítésre adna több forrást, míg van olyan elképzelés is, amelyik a 2014-es választásokra tartalékolna.

Napirenden szerepel a parlamenti frakcióvezetőt megerősítő szavazás is. A szóvivők elmondása alapján ez nem lenne kötelező érvényű, de amikor a képviselőcsoport élén valamilyen rendkívüli ok miatt áll be változás, akkor azt a kongresszusnak is hagyományosan jóvá kell hagynia. Az LMP szervezeti reformjáról négy javaslat is készült, ezek közt több olyan is, amiben szerepel a társelnöki rendszer bevezetése.

Egyelőre nem szerepel a napirendi pontok között, de ha a mandátummal rendelkező delegáltak egyharmada kérelmezi, akkor a helyszínen felveszik azok közé a Párbeszéd Magyarországért Platform határozati javaslatát, amely azonnali tárgyalásokat kezdeményez az Együtt 2014-gyel.

Ennek előzménye, hogy az LMP novemberi kongresszusa fogadta el azt a határozatot, amelyik kizárja a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek akkori frakcióvezető és két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. Ezt követően a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.

A Jávor Benedek lemondása után frakcióvezetővé választott Schiffer András az MTI-nek január elején azt mondta a stratégia esetleges újranyitásáról, hogy egy magát komolyan vevő politikai alakulat nem váltogathatja kéthavonta a stratégiai irányokat.

Jávor Benedek a héten az ATV-ben viszont azt mondta: nem tartható az az álláspont, hogy pártja egyik ellenzéki erővel sem hajlandó összefogni és ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül induljon a jövő évi választásokon. A politikus szavai szerint el kell gondolkodnia azon, milyen szerepet tud vállalni egy olyan pártban, amely nem kíván a 2014-es kormányváltásban aktívan részt venni.

Karácsony Gergely az MTI-nek azt mondta: az LMP nem maradhat ki a kormányváltásban érdekelt politikai szereplők közül, mert akkor megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy egy közpolitikai fordulat során képviselje az általa fontosnak tartott szempontokat. A frakcióvezető-helyettes véleménye szerint a Párbeszéd Magyarországért Platform által benyújtott javaslat azt szolgálja, hogy az LMP hatékony résztvevőjévé váljon egy "a 2010 előtti politikai hibák kiküszöbölését is tartalmazó" kormányváltásnak.

Olvasóink írták

  • 7. Mozimasiniszta 2013. január 27. 17:37
    „5-6#-os ! honnan szerezted az "anyagot" ? jó lehet , mert látom hogy rendesen hat...”
  • 6. gthomek 2013. január 27. 16:58
    „Emlékszem Pozsgay ettársa is anno, ahogy a szolgálati Mercedesben bomlasztott a "múlt rendszerben". Még amikor ´88-ban katona voltam és a Parlamentnél, a Kossuth téren álltunk őrséget, arra hajtott a sok fekete állami Merci, a "bomlasztó" ettársakkal, pl. Pozsgay ettárssal is.
    Szívszorító volt látni a szenvedését... :)
    Schiffer előtt is ezen szenvedés rémlik fel, majdan pedig mesélhet-mesélhet.... Egyszer tán még tákolmányt is írhat akkor!”
  • 5. gthomek 2013. január 27. 16:53
    „"4. Cillit_bang"
    Fidesznyik nem kellene agyat növesztenetek? Még matolcsi szintjét sem sikerül mindig megugrani pedig az már elég alacsony.”
  • 4. Cillit_bang 2013. január 27. 10:15
    „Az azért teccik, hogy nem kérnek a baloldalból és a <moderálva>! Vagy csak altatnak.... A libsi ördögnek csipás a szeme!”
  • 3. szentmiki 2013. január 26. 19:47
    „86 szavazattal..., mikor szaporodtak meg ennyire...”
  • 2. Mozimasiniszta 2013. január 26. 17:49
    „Sok ez egy szuszra...és még mit hoz a holnap ? ! Mindenesetre örömteli, hogy a mai napon is szakadoztak egy kicsit...”
  • 1. kipkop 2013. január 26. 13:18
    „Most kerül nyilvánosságra, hogy csatlakoznak az mszp mellé, a hová eddig is tartoztak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezek az ötös lottó nyerőszámai!

Elő a szelvénnyel, kihúzták az ötös lottó 4. heti nyerőszámait! Jól X-elt? Tovább olvasom