Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

LMP: a 2013-as büdzsé a hivalkodás költségvetése

Az ellenzéki párt felháborítónak tartja, hogy a büdzséből 3,3 milliárdot akarnak kormányzati kommunikációra fordítani.
Az LMP álláspontja szerint a jövő évi büdzsé a "hivalkodás költségvetése", amiben a kormány tízmilliárd forintos nagyságrendű összeget költ látványberuházásokra és kommunikációra - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.

Az Orbán Viktor 1994-es mondatát - "szegény ország kormánya ne urizáljon" - idéző képviselő úgy fogalmazott, hogy jövőre az önkormányzatoktól és a jóléti szférától "brutális" mértékben vonnak meg forrásokat. Szavai szerint eközben mégis jut kétmilliárd forint az Országgyűlési Őrség felállítására, több mint tízmilliárd forintot szánnak a Kossuth tér felújítására, a közigazgatási és igazságügyi tárca igazgatási költségei pedig úgy nőnek 12 százalékkal, hogy a minisztérium feladatai a kormányátalakítás óta csökkennek.

Az LMP számára az a legfelháborítóbb, hogy a büdzséből jövőre 3,3 milliárd forintot akarnak kormányzati kommunikációra fordítani - jelentette ki. Ebből 1,6 milliárd forintot "a különböző konzultációs propaganda-hadműveletekre kíván Orbán Viktor személyesen elkölteni". Szavai szerint mindez akkor történik, amikor falvakban az utolsó munkahelyek szűnnek meg, "gyakorlatilag lélegeztetőgépen működnek vasútvonalak, iskolák, különböző szociális-egészségügyi intézmények".

Az LMP azt javasolta, hogy ezt az 1,6 milliárd forintot tegyék át a Nemzeti Együttműködési Alapba. Nincs fedezet a presztízsberuházásokra és nincs fedezet arra, hogy a Fidesz közpénzből folytasson propagandaháborút - szögezte le.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb fejezet a Klubrádió kontra Médiatanács ügyben

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a per újabb tárgyalására kötelezte az elsőfokú bíróságot. Tovább olvasom