Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

LMP: a kormány továbbra is kettős játékot játszik

Az ellenzéki párt szerint az Orbán-kormány mást mond külföldön és mást itthon.
Az LMP számára Fellegi Tamás brüsszeli nyilatkozatai is azt bizonyítják, hogy a kormány továbbra is "kettős játékot játszik": mást mond külföldön és mást itthon - közölte Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten.

Az LMP álláspontja változatlanul az, hogy nem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követelései, hanem a magyar adófizetők miatt kellene megszüntetni az egykulcsos adót, és a helyére igazságos, többkulcsos adórendszert hozni - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján a politikus, aki egyúttal az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának is tagja.

Fellegi Tamás brüsszeli tárgyalásaiból az LMP továbbá azt a következtetést vonta le: "nyilvánvaló tény", hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter körül "elfogyott a levegő", és "nincsen ma olyan közgazdász, aki azt mondaná, hogy az ad hoc gazdaságpolitikai döntésekre épülő 'esztelen matolcsyzmus' ki tudná húzni az országot ebből a gödörből" - mondta a képviselő.

A képviselő szerint a nemzetgazdasági miniszternek "nem azért kell mennie, mert minden racionális gazdasági érv arra mutat, hanem mert ő lett a hiteltelenségnek a szimbóluma". Mint fogalmazott, az egykulcsos adó "a matolcsyzmus ősbűne", mert egyrészt azzal a magyar adófizetők négyötöde rosszul jár, másrészt azokat a megszorításokat is a magyar állampolgárok fizetik meg, amelyeket éppen az egykulcsos adó miatt vezetett be a kormány.

Vágó Gábor kiemelte: bár Fellegi Tamás úgy nyilatkozott, hogy az IMF és az Európai Bizottság követeléseivel kapcsolatos tárgyalások a megállapodás felé mutatnak, a másik fél úgy fogalmazott: ezek a követelések csak "belépőt" jelentenek a tárgyaláshoz.

A politikus szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány mégsem akarja megvalósítani a nemzetközi szervezetek által kívánt törvényi változtatásokat, mert "Orbán Viktor elzárkózott attól, hogy rendkívüli parlamenti ülésen az Országgyűlés megváltoztassa a szóban forgó törvényeket".

Egy újságírói felvetésre, miszerint a kormány együttműködőnek mutatkozik az előfeltételek teljesítésében, azt felelte: "hiszem, ha látom". Sajnos a tapasztalat arra mutat - tette hozzá -, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "valójában nem tesz semmit azért, hogy közeledjenek az álláspontok" - jelentette ki.

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pénteken Brüsszelben tárgyalt Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnökével. A miniszter szavai szerint a találkozón sikerült egyeztetni az unióval a kondíciókat, amelyeket a hitelmegállapodást célzó tárgyalásokkal kapcsolatosan a felek kölcsönösen elfogadhatónak tartanak. Az alelnök szóvivője úgy nyilatkozott: Olli Rehn örömmel várja az ígéretek végrehajtását. Tájékoztatása szerint a szükséges lépések között vannak a jegybank teljes függetlenségét, illetve a bíróságok megbízható működését biztosító törvénymódosítások.

Olvasóink írták

  • 3. bánki 2012. január 21. 14:34
    „Jé ? Van még LMP ?

    Talán még SZDSZ és MDF is működik a költségvetési támogatások erejéig.

    Hasonló a ,,bejegyzett" egyházakhoz !”
  • 2. jozko 2012. január 20. 20:55
    „Legyünk őszinték:

    Elég hülyén nézne ki, ha külföldön pontosan ugyanazt mondanák, mint itthon.

    Ennyire naív az LMP sem lehet.”
  • 1. szentmiki 2012. január 20. 18:10
    „lehet benne valami, a libsik csak tudják hiszen ebben (is) profik....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végtörlesztés: Orbán Viktor újabb levelet ír

Állami kamattámogatással kiegészített árfolyamgát rögzítését ajánlja a kormány a közszféra… Tovább olvasom