Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

LMP: átgondolatlan a kormány fejlesztéspolitikája

Az ellenzéki párt szerint a kabinet rosszul próbálja meg felhasználni az uniós támogatásokat.
Az LMP szerint átgondolatlan a kormány fejlesztéspolitikája, amely csak a Fidesz rövidtávú érdekeit szolgálja a társadalom valós szükségleteinek kielégítése helyett - mondta Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

Schmuck Erzsébet emlékeztetett, hogy az uniós támogatások szerepe rendkívül felértékelődött, hiszen a következő hét évben legalább tizenkétezermilliárd forint érkezik Magyarországra, beruházások pedig szinte már nem is valósulnak meg brüsszeli forrás nélkül.

A kabinet ugyanakkor rosszul próbálja meg felhasználni az uniós támogatásokat, ráadásul a beáramló működő tőkét is arra fordítaná, hogy egy "összeszerelő országot" alakítson ki Magyarországból - mondta Schmuck Erzsébet.

Az LMP képviselője szerint ehelyett a társadalom, illetve a települések helyi szükségleteit kielégítően, továbbá átláthatóan és valódi partnerség alapján kellene felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat.

Heltai László, az LMP gazdaságpolitikai szakszóvivője szólt arról is, hogy e célok megvalósítása közben a környezet terhelésének csökkentésére is figyelni kell.

Kiemelte pártja azon költségvetési törvénymódosító javaslatát, amellyel a közmunka támogatása helyett a közösségi gazdaságfejlesztésre koncentrálnának. Ez ugyanis a valós helyi szükségletek kielégítésére irányul, ráadásul az abban dolgozók olyan használható tudást is szereznének, amelyet később is hasznosíthatnak - fejtette ki Heltai László.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy díjat nyert Reisz Gábor diplomafilmje Torinóban

A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotást a hazai mozikban eddig több mint 25 ezren… Tovább olvasom