Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

LMP: az emberektorkig vannak a ˝kartellpártokkal˝

Az LMP szerint az emberek többsége torkig van a "kartellpártokkal" és a mögöttük lévő érdekcsoportokkal.
Schiffer András ezt azután mondta újságíróknak pártja központi irodája előtt, hogy ugyanott néhány perccel előtte a Fidesz szóvivője nyilvánvaló politikai támadásnak nevezte az LMP szerdai akcióját, amelynek során az ellenzéki párt több képviselője és körülbelül két tucat aktivistája behatolt a Közgép Zrt. központjába, egymáshoz láncolták magukat, és a bejárati sorompónál leültek a földre. Selmeczi Gabriella hangsúlyozta: az állami megbízásokat olyan cégeknek kell nyerniük, amelyek Magyarországon foglalkoztatnak, itt adóznak, és a nyereségüket is itt használják fel.

Az LMP-s országgyűlési képviselő Selmeczi Gabriella szavait szemfényvesztésnek értékelte, szerinte ugyanis nem magyar vállalkozások kedvezményezéséről, hanem "a kartellpártok érdekeltségeiről, az oligarchák kedvezményezéséről" van szó. Úgy véli, az emberek többsége torkig van a kartellpártokkal és a mögöttük lévő érdekcsoportokkal.

"Az LMP arra kíváncsi, hogy a kartellpártok mit műveltek a közbeszerzések terén az elmúlt 17 évben" - mondta Schiffer András, emlékeztetve, hogy frakciótársával, Karácsony Gergellyel néhány héttel ezelőtt kezdeményezték: alakuljon meg egy "Közgép-Strabag-vizsgálóbizottság", és a testület derítse fel, hogy 1995 óta, a különböző kormányok idején milyen közbeszerzési gyakorlat folyt.

Megjegyezte, a Strabag bevétele érdemben nem változott 2010 után, "egész egyszerűen zászlóshajócsere történt: a Közgép került előre, és rendre alvállalkozóként megjelenik a Strabag".

Arra a kérdésre, hogy az LMP képviselői miért követnek el törvénysértést, az ellenzéki politikus azt válaszolta: nem törvénysértő a magatartásuk. Önmagában az, hogy valaki magánterületen demonstrál, még nem feltétlenül jelent törvénysértést - tette hozzá, megjegyezve, hogy a gyülekezési szabadságával mindenki élhet. Arra a felvetésre, hogy ehhez engedélyt kell kérni a terület tulajdonosától, azt felelte: mindenkinek joga van politikai véleményének kinyilvánítására.

Schiffer András Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatójának végén arra kérte a Fidesz szóvivőjét, írja alá a "Közgép-Strabag-vizsgálóbizottság" felállítására vonatkozó parlamenti kezdeményezést. Erre reagálva a kormánypárt szóvivője azt mondta: ha az LMP-nek nincs önálló elképzelése az életről, akkor "nem ilyen látványos akciókkal, leláncolásokkal" kell felhívni a figyelmet, hanem a parlamentben kell dolgozni. "Meg is tettük" - válaszolta Schiffer András.

Olvasóink írták

  • 5. Emberségetavilágnak 2012. július 12. 07:33
    „Lompos farkas.
    Lompos loncsos és bozontos piszén pisze kölyökmackó.
    Oda se neki!
    Ez a róka szinonima tetszik, jót nevettem, de legalább értem, miért lomposozik.
    Hiába, mindig tanul az ember ;)”
  • 4. bánki 2012. július 11. 22:00
    „Kit érdekel az SZDSZ klón ? Leszámítva a DM-t !”
  • 3. klj-54 2012. július 11. 20:28
    „Ezek a ma létező csoportocskák nem pártok, csak koncon marakodó senkiháziak!
    Érdemi gazdaságfilozófiai háttere egyiknek sincs.”
  • 2. Mozimasiniszta 2012. július 11. 16:02
    „maci53 ! Én azért szoktam LoMPosok-nak nevezni őket mert az a ravaszdi róka szinonimája...ugyanis a volt SZDSZ , ravaszdi módjára általuk szivárog vissza a politikai életbe ! Azt pedig a tatárjárásnál is rosszabbnak tartom ! mert abból ujjá éledt az ország, de a nemzetrombolásból aligha ! De a legnagyobb veszély, hogy többek közt zöld párti imázsba csomagolják, vagy az egyetemisták "érdekképviselőjeként" tündökölnek, és a tapasztalatlan ifjúságot így húzzák csőbe és jutnak a Parlamenten keresztül a hatalomban...
    szóval az albán légierő hasonlattal csak óvatosan !”
  • 1. maci53 2012. július 11. 14:27
    „Az LMP olyan mint a Titó rendszerben az Albán főnök Ember hodzsa azt mondta :a légierő támadja jugoszláviát és erre felszállt az egyetlen egy MIG.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Jobbik nem támogatja az újabb adóemeléseket

A Jobbik elutasítja az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslatot az egészségügy többletforráshoz… Tovább olvasom