Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

LMP: Bayer Zsolt szombati cikke kimeríti a közösség elleni izgatás fogalmát

Schiffer András szerint a rasszista beszéd is belefér a szólásszabadságba, a határ ott van, amikor valaki tevőlegesen uszít egy meghatározott társadalmi csoport elleni cselekedetekre.
Az LMP véleménye szerint Bayer Zsoltnak a szombati Magyar Hírlapban megjelent "Ki ne legyen?" című cikke kimeríti a közösség elleni izgatás tényállását. A Lehet Más a Politika úgy gondolja: a Fidesznek el kellene gondolkoznia azon, hogy egy demokratikus párt megtűrheti-e soraiban az újságírót.

Schiffer András hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, pártjuk álláspontja szerint akár a gyalázkodó tartalmú vagy a rasszista beszéd is belefér a szólásszabadságba. A határ ott van, amikor valaki tevőlegesen uszít egy meghatározott társadalmi csoport elleni cselekedetekre – közölte.

A Magyar Hírlapban megjelent, a szilveszteri szigethalmi késelésről szóló véleménycikk viszont semmivel sem kevésbé súlyos, mint "azok a kijelentések, amik a Jobbik részéről elhangzottak a magyar Országgyűlésben" – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Kijelentette, az LMP tisztában van azzal, hogy jó néhány magyar településen "közbiztonsági válsághelyzet van", ráadásul ezt a rendőrség "hosszú évek óta távcsővel figyeli". Az ország számos helyén békés, tisztességes emberek rettegnek olyan bűnözőktől, sok esetben bűnöző családoktól, akik nyíltan és büszkén áthágják az alapvető együttélési normákat – fogalmazott.

Az LMP véleménye szerint ugyanakkor a közvéleményt formáló személyeknek tartózkodniuk kell attól, hogy a társadalmi problémákat etnikai színben tüntessék fel. A rasszizmus ott kezdődik, amikor egy társadalmi konfliktusban az ellenfelek vagy az elkövetők származása érv lehet – mondta.

Schiffer András rámutatott: az ilyen típusú megbélyegzés - a cikkíró szándékától függetlenül is - azokat a tisztességes embereket sújtja, akik a származásuk miatt nem tudnak boldogulni.

A frakcióvezető kijelentette: bízik abban, hogy a Fidesz vezérkara záros határidőn belül elgondolkozik azon, hogy megtűrhetik-e a köztudottan párttag Bayer Zsoltot a soraikban. Kérdésre hozzátette, az LMP ízlésvilágába nem illik bele, hogy egy újságírót feljelentsen, de remélik, hogy a cikk felkelti az illetékes hatóságok figyelmét.

Olvasóink írták

  • 3. x 2013. január 07. 15:27
    „http://www.delmagyar.hu/forum/ez_nem_kizarolag_a_hazai_ciganysag_ugye/24/2001226/?action=kifejt”
  • 2. Mozimasiniszta 2013. január 07. 14:21
    „Nna...ha mindenki bárgyúandrás szerint gondolkodna, akkor a magyar parlamentben csak az lmp-s náció, meg cigányok ülnének, és csak azon vitatkoznának, hogy ki a sérthetetlenebb, és kinek jár több kárpótlás.... ez meg a mi ízlésvilágunkba nem fér bele.”
  • 1. papsajt 2013. január 07. 14:19
    „nyilván senkit nem zavar ,hogy az állításait hétről- hétre bizonyítja a élet.

    2013.01.05.-Késes rablókat fogtak Enyingen, az enyingi nyomozók pénteken elfogták a rablással megalapozottan gyanúsítható 29, 38 és 47 éves férfiakat.
    2013.01.04-Késes rablók rontottak a 92 éves bácsira.Egyikük 15, míg társa mindössze 14 éves. A páros beismerő vallomást tett.
    2013-01-03.-Tömegverekedés Szigethalmon - sportolókat késeltek”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árokba csúszott egy tartálykocsi a 84-es úton

Árokba csúszott egy propán-butángáz-szállító üres tartálykocsi hétfő délelőtt a 84-es számú főúton a… Tovább olvasom