Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 13°C | 23°C Még több cikk.

LMP: nem lehet röghöz kötni a diákokat

Az LMP üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a felsőoktatási hallgatói szerződéseket szabályozó kormányrendelet. A párt szerint sem rendeletben, sem törvényben nem szabad korlátozni a diákokat.
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet, a testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg - tájékoztatta Sereg András sajtófőnök az MTI-t. A testület kifejtette azt is, hogy a hazai munkaviszonyra kötelezés közvetlenül érinti a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot, ideértve a munkavállalók szabad mozgásához való jogot is. Mindezt az Ab szerint törvényben kell meghatározni.

Osztolykán Ágnes ennek kapcsán emlékeztetett: pártjuk többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a hallgatók "röghöz kötése" hibás kormányzati szándékot tükröz. Az LMP szerint a hallgatók korlátozása szemben áll az uniós, közösségi célkitűzésekkel is.

A Lehet Más a Politika úgy gondolja, hogy a megsemmisített rendelet nem csak érinti, de súlyosan sérti is az olyan alapjogokat, mint a foglalkozás szabad megválasztása és a munkavállalók szabad mozgása. Ezért az LMP a kabinet helyében "semmilyen szinten nem foglalkozna a diákok röghöz kötésével" - írta. A kormány inkább azzal foglalkozzon, hogy olyan feltételeket teremtsen a fiatalok számára, amelyek miatt megéri Magyarországon maradni - jelentette ki.

A párt szerint sem rendeletben, sem pedig törvényben nem szabad korlátozni a diákokat - szögezte le az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrségi felhívás: a Balaton nem játszótér!

Egy-egy kánikulai hétvégén akár több százezer ember tartózkodhat a vízben, ezért különösen fontos… Tovább olvasom