Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Lőkösházán fogták el a nemi erőszakkal gyanúsított bécsi férfit

A 28 éves férfi legalább három alkalommal követett el fiatal nőkön erőszakot.
A magyar-román határon őrizetbe vették vasárnap este az Ausztriában hetek óta nagy erőkkel keresett férfit, aki fiatal nőket erőszakolt meg.

Az osztrák rendőrség szóvivője hétfőn közölte, hogy a 28 éves férfi saját elmondása szerint Románián keresztül akart Törökországba jutni. Kiadatása néhány napot vesz igénybe, a szükséges eljárást megindították - fűzte hozzá Thomas Keiblinger, aki méltatta a magyar hatóságokkal való jó együttműködést és a schengeni körözési rendszer hatékonyságát.

A férfi legalább három alkalommal követett el fiatal nőkön erőszakot, mindig azonos körülmények között. Már a bécsi metrón kiszemelte áldozatait a késői órán, vagy hajnalban, majd követte őket és alkalmas pillanatban támadott. Azért, hogy ne tudjanak segítséget hívni, elvette mobiltelefonjukat, s a megerőszakolt nőknek a pénzüket is át kellett adniuk.

Múlt csütörtökön nyilvánosságra hozták a gyanúsított fényképét, amelyet a metró biztonsági kamerája örökített meg, és ennek segítségével rövid időn belül sikerült azonosítani. Bejelentett címén azonban szombat délelőtt már nem találták meg. Vasárnap este fél tizenegykor a magyar határrendészeknek sikerült elfogniuk Lőkösházán.

Olvasóink írták

  • 2. bánki 2013. január 01. 09:41
    „Nem Bécsi !

    Török !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 1. Emberségetavilágnak 2013. január 01. 08:39
    „Szeretik odabent az ilyen "macákat".
    Várják a friss husit.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Miskolcon és Sajószentpéteren veszélyes a levegő minősége

Kifogásolt a levegő minősége, ezért az OKI térképén zöld színnel szerepel Budapest, Eger és… Tovább olvasom