Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Lovagkereszt Somogyi Józsefnek

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át Somogyi József, a soproni geodéziai és geofizikai kutatóintézet egykori igazgatója ötvenéves tudományos munkásságáért.
Idén tölti be hetvenötödik életévét a soproni születésű Somogyi József, aki a köztársasági érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át az Akadémia elnökétől. Somogyi József csaknem húsz évig igazgatta az MTA geodéziai és geofizikai intézetét.
– Alapító tagja vagyok a soproni intézetnek, hiszen annak jogelődjénél kezdtem pályafutásomat – emlékszik vissza a kitüntetett. – Szakterületem az analitikus fotogrammetria, amit talán fényképmérésnek, és ezek alapján térképek készítésének nevezhetünk. Szerencsésnek mondhatom magamat, amiért '64-ben egyéves kanadai ösztöndíjat nyertem el, ami nagyban hozzájárult az érdeklődési területem alaposabb tanulmányozásához, hiszen nemzetközileg ismert kutatókkal dolgozhattam együtt. Kandidátusi disszertációmat a fotogrammetriáról írtam, Magyarországon elsőként. A Kanadában szerzett ismereteket aztán itthon is tudtam kamatoztatni. Vezetésem alatt szakmai továbbképzések indultak, melyre neves külföldi előadókat hívtunk meg. Az akkori idők egyik legkorszerűbb számítógépét vásároltuk meg az intézet részére, és két év alatt felépítettük a Csatkai utcai központi épületet. Sokat köszönhettünk az akkori városvezetésnek, hiszen térítésmentesen bocsátották rendelkezésünkre az építési telket és a létszámfejlesztési terveink megvalósítását is segítették öröklakások átadásával.

Névjegy

Somogyi József 1931-ben született Sopronban. A BME soproni földmérő mérnöki karán 1954-ben végzett, majd a geodéziai kutatólaboratórium tudományos segédmunkatársa, később főmunkatársa, majd '71-től '91-ig igazgatója lett. Körülbelül száz tanulmánya jelent meg, többnyire idegen nyelven. Igazgatói munkássága idején bővítették és korszerűsítették a nagycenki obszervatóriumot és a budapesti szeizmológiai obszervatóriumot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelné vagy csökkentené a nyugdíjkorhatárt?

Tovább olvasom