Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Lovakat gázolt - meghalt a sofőr

A baleset a Polgárt Hajdúnánás között történt, ahol egy közeli tanyáról 50-60 lovat hajtottak keresztül az úton.
Egy fiatal férfi meghalt, egy nő pedig életveszélyesen megsérült, amikor autójukkal lovakat gázoltak el vasárnap délután a Polgárt Hajdúnánással összekötő alsóbbrendű úton - közölte a rendőrség és a mentőszolgálat.

Sütő János, az Országos Mentőszolgálat regionális mentésvezetője elmondta: egy közeli tanyáról hajtottak 50-60 lovat keresztül az úton, ebbe szaladt bele a Hajdúnánásról Polgár irányába tartó gépkocsi.

Mint mondta, az autót vezető fiatal férfi a helyszínen meghalt, utasát, egy fiatal nőt súlyos sérülésekkel szállították a debreceni Kenézy Kórházba.

Szabados Zsolt rendőr őrnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője elmondta: a balesetben hat ló is elpusztult. A 3501-es számú út érintett szakaszán a rendőrségi helyszínelés teljes útzár mellett jelenleg is folyik - tette hozzá.

Szentgyörgyi János, a kórház szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a 25 éves cigándi nőt súlyos-életveszélyes állapotban vitték be hozzájuk. A nő többszörös nyaki és háti csigolyatörést, valamint mellkasi sérüléseket szenvedett.

Olvasóink írták

  • 3. ráérő 2012. január 02. 13:13
    „Majd a balesetben a gkvezető felelősségénekis a megállapitása után válik a helyzet egyértelmübbé.
    .Azért nappal 50-60 lovat nem észre venni és nem számitani semmi veszélyre ...?
    Ha csak nem égböl érkeztek”
  • 2. deszkás 2012. január 02. 09:18
    „A maradékot eladhatja talán elég lesz.”
  • 1. igazságkereső 2012. január 01. 21:07
    „A paraszt kellő körültekintés és a lovak áthaladási útvonalának biztosítása nélkül vezette át a pacikat az úton. Sokba fog ez neki kerülni,mert minden költséget - az autó utasának adott esetben életjáradékot, az elhunyt autóvezető családjának is teljeskörű kártérítést kell, hogy fizessen!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összeégett férfi holttestére bukkantak

Tűz ütött ki Budapesten egy Üllői úti lakásban, ahol a tűzoltók egy összeégett férfi holttestére találtak. Tovább olvasom