Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Lövések vetettek véget egy verekedésnek

Verekedés, baseballütő, szék, pisztoly. Címszavakban így írható le a csütörtöki galamboki balhé.
Gázriasztófegyverrel a levegőbe leadott lövésekkel vetett véget egy kocsmáros egy baseballütős verekedésnek a Zala megyei Galambokon - közölte a megyei rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

Két társaság szólalkozott össze a település egyik italboltjában csütörtök este. Először bent hangoskodott három férfi, majd az üzlet előtt folytatták a vitát, amelybe az egyikük egy baseballütővel avatkozott be. Ketten azonban rátámadtak és egy székkel megütötték.

A verekedésnek végül a kocsmáros vetett végett, aki az engedéllyel tartott gázriasztófegyverével többször a levegőbe lőtt.

A három verekedőt a rendőrök előállították, de ketten nem tettek vallomást, a harmadik férfi pedig azt mondta, hogy a baseballütővel csak el akarta zavarni a hangoskodókat.

A nagykanizsai rendőrök csoportosan elkövetett garázdaság miatt indítottak eljárást egy 36 éves és egy 25 éves miháldi, valamint egy 54 éves galamboki férfi ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Deutsch: szélessávú internetet minden felsőoktatási épületnek, kollégiumnak!

Felmerült, hogy a közpénzből készült tankönyvek, jegyzetek automatikusan digitális formában,… Tovább olvasom