Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Ma sem tapsolnák meg

„ A szocializmus szóval azt a társadalmi irányzatot akarjuk jelezni, mely az individualizmus egyeduralmával és túltengésével szemben áll, és egyesek önkényeskedése ellenében a társadalmi igazságosság elveit kívánja érvényesíteni” – mondta száz éve Giesswein Sándor akadémikus pap-politikus, országgyűlési képviselő. Az idén ünnepelt tudós nyelvész és történész, a hazai keresztény szakszervezet alapítója és a keresztény szociális tanítás – ma keresztény szolidarizmus – megalapozója, aki az elmúlt évszázad elején tanításával kivívta a szocialisták gyűlöletét és az „úri osztályok” meg nem értését, támadását. A többkönyves, az eszperantó nyelvet hazánkban elterjesztő, új tudományos társulatot létrehozó és egyházi elismeréseket szerzett tudós pap tanítványain keresztül a munkásság helyzetét megismerve, azok felebaráti szolgálatát szakszervezeti vezetőként és képviselőként látta el. Mosonmagyaróváron több ciklusban országgyűlési képviselőnek választották a munkásai által tisztelt Kühne gyártulajdonossal szemben. Egyedül képviselte a parlamentben a munkásságot és a zselléreket. Ma is jó lenne egy ilyen felebaráti alapon „harcos” képviselő, aki a közjót állami feladatként hirdetné. Giesswein Sándor azt hirdette, hogy Isten és a felebaráti szeretet az állam alapja! Ezt politikustársai akkor se fogadták el, de ma se akarják írásba foglalni az unió vezetői. Giesswein Sándor tanításával, politikai nézetével megelőzte korát, de száz év múltán ma se lenne „sikerpolitikus”. Ezt az igazi keresztény humanistát ma se tapsolnák meg képviselőtársai.

Szilágyi Ákos, Győr
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Doboz a levélpapírhoz

Tovább olvasom