Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Ma várhatóan lesz költségvetése a fővárosnak

Csütörtökön ismét a Fővárosi Közgyűlés elé kerül Budapest idei költségvetése, és most várhatóan el is fogadják, miután a testületben helyreáll a várost vezető MSZP-SZDSZ koalíció egyfős többsége.
Az ülésen leteszi a képviselői esküt Kivágó Iván Györgyné, akit az MSZP jelölt a február óta előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György helyére. Kivágóné azonban szerdán azt is bejelentette: a személyét ért támadások miatt a költségvetés elfogadása utáni napon lemond fővárosi képviselői mandátumáról.

A csütörtöki rendkívüli ülést a költségvetési döntés miatt hívták össze. A törvény szerint a büdzsét március 15-ig el kellett volna fogadni, de ez nem sikerült, mert Hunvald György februári előzetes letartóztatása miatt megszűnt a 67 tagú Főváros Közgyűlésben az MSZP-SZDSZ koalíció egyfős többsége. A városvezetés tárgyalásokat kezdett az ellenzéki Fidesz-KDNP, illetve az MDF frakcióval a költségvetésről, de nem tudtak megegyezni.

Hunvald György április végén mondott le fővárosi képviselői mandátumáról, amit a Fővárosi Választási Bizottság odaítélt az MSZP által jelölt Kivágó Iván Györgynének, Soroksár alpolgármesterének. A törvény által előírt háromnapos határidőn belül azonban kifogás érkezett, ezért Kivágóné nem tudta letenni esküjét a közgyűlés április 30-i ülésén. Az Országos Választási Bizottság, illetve a Legfelsőbb Bíróság döntése után a szocialista politikus végül május 6-án vehette át képviselői megbízólevelét.

Kivágóné jelölését sok kifogás érte - még a koalíciós partner SZDSZ részéről is -, mert sajtóértesülések szerint a '80-es években a III/II-es kémelhárító főcsoportfőnökségen dolgozott. Ez vezetett végül oda, hogy szerdán bejelentette: a személyét ért támadások miatt a költségvetés elfogadása utáni napon lemond mandátumáról.

Az 532 milliárd forintos költségvetésből egyébként 204 milliárd forintot tervez a város új beruházásokra, ehhez a csaknem 160 milliárdos meglévő hitelállományon túl 34 milliárdos új kölcsönt venne fel az önkormányzat.

Olvasóink írták

  • 1. Örvájn 2009. május 14. 10:43
    „Szép kerek történet!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetvennél is több diák betegedett meg egy fővárosi iskolában

Az egyik fővárosi iskolában hetvennél is több diák, pedagógusok és egy konyhai dolgozó is… Tovább olvasom