Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Ma vesznek végső búcsút Sánta Ferenctől

Pénteken délután 14 óra 30 perckor vesznek végső búcsút Sánta Ferenctől a budapesti Farkasréti temetőben.
A Kossuth-díjas írót mások mellett Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke, Fekete Gyula író és Ágh István költő búcsúztatja. Sánta Ferenc 81 éves korában június 6-án hunyt el.

Sánta Ferenc 1927. szeptember 4-én született Brassóban. Gyermekkorát Sepsibikkszádon, Marosvásárhelyen, majd Kolozsváron töltötte. Tanulmányait a kolozsvári Farkas utcai Katolikus Elemi Iskolában kezdte, majd az Unitárius Kollégium Gimnáziumában folytatta 1940 és 1945 között. Egy évig a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában is tanult.

1947 és 1950 között bányászként dolgozott a Dorogi Szénbányászati Tröszt Pilisszentiváni Bányaüzeménél. 1953-1956-ban betanított munkás, marós, fúrós a Kispesti Vörös Csillag Traktorgyárban, a következő évben pedig a Ganz Daru- és Hajógyár betanított munkása, esztergályos.

1958. szeptember 1-jétől az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa. Sánta Ferenc első elbeszélése 1954-ben jelent meg - Sokan voltunk címmel. Két évvel később, 1956-ban látott napvilágot első novelláskötete, a Téli virágzás.

Két legismertebb regénye - Az ötödik pecsét és a Húsz óra - 1963-ban jelent meg. Több művéből készült film és tévéfilm. A Húsz óra (1965) és Az ötödik pecsét (1975) Fábry Zoltán rendezésében nemzetközi sikert is aratott. A Halálnak halála című tévéfilm forgatókönyvéért az író Arany Nimfa Díjat kapott Monte-Carlóban 1970-ben. Filmre vitték az Éjszaka, A Müller család halála és a Kicsik és nagyok című munkáit is.

A Húsz óra és Az ötödik pecsét című regényei 23 nyelven jelentek meg, egyebek között angol, cseh, hindi, holland, francia, japán, kínai, lengyel, német, olasz, orosz, román, szerb fordításokban.

Sánta Ferenc kétszer, 1956-ban és 1964-ben kapott József Attila-díjat. 1973-ban munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével 1993-ban tüntették ki, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.

A Kossuth-díjas író 81 éves korában, 2008. június 6-án hunyt el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rabszolgaszállító hajó roncsait fedezték fel magyar búvárok

Egy 300 éves rabszolgaszállító hajó roncsait fedezte fel Brazília észak-keleti partjainál az Octopus… Tovább olvasom