Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 0°C | 11°C Még több cikk.

Máért - Áder: nincs bűnös nemzet

Nincs kollektív bűnösség, nincs bűnös nemzet, csak bűnös politikusok vannak - jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői előtt.

Áder János rövid köszöntőjében az idei évet értékelve, a magyarságot érintő fontosabb eseményei között említette, hogy 70 év után - október 30-án - megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt.

    
Az államfő hozzátette, őszintén reméli, hogy mások is meghallják majd e döntést és okulnak belőle.
    
A köztársasági elnök szerint az idei azért is volt fontos év a magyarságnak, mert a határon túl élő magyarok első alkalommal fejezhették ki politikai akaratukat az anyaországgal kapcsolatban.
    
Felidézte azt is, hogy 2014-ben, "az évfordulók esztendejében" emlékeztünk meg az első világháború kitörésének századik évfordulójáról, a holokauszt hetvenedik évfordulójáról, a 25 évvel ezelőtti rendszerváltásról, valamint Magyarország NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásáról.
    
A rendszerváltásra utalva emlékeztetett arra, hogy 25 éve ilyenkor Magyarország már túl volt a négyigenes népszavazáson és készülődött az első szabad választásra, ekkorra már leomlott a berlini fal, és már Prágában is megtartották az első tüntetést.
    
Úgy fogalmazott, 25 éve ilyenkor "már erősödött szívünkben a remény", hogy a politikai változások Romániát is elérik, és hogy a nemzetrészeket elválasztó szöges drótkerítések is végre leomlanak, továbbá azért is, hogy a történelmi bűnökről végre beszélni lehet és mindenki törlesztheti majd történelmi adósságát. 
    
Áder János megjegyezte, volt amire 25 évet kellett várni, és volt amire még mindig várni kell.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játékfegyverrel akart kábítószert rabolni Szombathelyen

A 33 éves férfi "felfegyverkezve" ment egy korábban megbeszélt találkozóra kábítószerért, ahol 3… Tovább olvasom