Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Maffiamódszerrel teszik tönkre a meggytermelőket?

Maffiamódszert alkalmaznak a feldolgozók, kartellbe tömörülve az önköltségi ár felét ajánlják a meggyért, hogy megfizettessék a gazdákkal a tavalyi magas árakat - közölte pénteken sajtótájékoztatón Jakab István, a Magosz elnöke, parlamenti képviselő.
Az érdekvédelmi szervezet a kormány és a versenyhivatal közbeavatkozását kéri, és nyomásgyakorlást is kilátásba helyez. A tét az, hogy körülbelül 60 milliárd forint értékben 60 ezer tonna meggy a fákon marad, és tönkremegy 10-15 ezer család.

Tavaly a termés több, mint fele elfagyott, a részleges kártérítéssel a termelők éppenhogy túlélték az évet, az árak pedig magasak lettek. Ezzel szemben idén átlagos termés várható Magyarországon, s a gazdák tisztességes árban reménykedtek, különösen úgy, hogy Nyugat-Európában 30-40, Lengyelországban 50 százalékos terméskiesés miatt alapanyaghiány lesz. Ennek ellenére a feldolgozók egymással egyeztetve az önköltségi ár feléért vinnék el az ipari meggyet - jellemezte a helyzetet Jakab István.

A meggy kilónkénti önköltségi ára a szedés módjától és területtől is függően 90-120 forint, a feldolgozók 60-80-at kínálnak - mondta Jakab. Idén 58-60 ezer tonna termés lehetséges, 100 forintos átlagos önköltségi árral számolva 58-60 milliárd forint értékű áru mehet veszendőbe. Bicskanyitogatónak nevezte az eljárást ifjabb Kis Miklós, a Magosz Ifjú Gazda Tagozatának elnöke, maga is termelő. Szerinte ebbe tönkremennek, és az sem lehet megoldás, hogy leállnak a munkával, mert az ültetésekhez kapott állami támogatás fejében vállalták, hogy fenntartják a termelést. Jakab szerint végső soron arra megy ki a feldolgozók eljárása, hogy tönkretegyék a gazdákat, majd átvegyék tőlük az ültetvényeket.

A jövő szerdai gyümölcstermékpálya-bizottsági ülésen megoldást várnak, a Magosz a kormánytól is segítséget vár, és a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulnak a feldolgozók egyeztetett áralkalmazása miatt - mondta Jakab István. Ha nem lesz fordulat, akkor készek nyomásgyakorláshoz folyamodni, bővebbet azonban nem árult el az elnök. Szavaiból az kiderült viszont, hogy - uniós forrást is igéynbe véve - jövőre már képesek lesznek a termelők arra, hogy legalább az elsődleges feldolgozást maguk elvégezzék. Jelenleg pedig dolgoznak a direkt nyugat-európai exporton, de dolgukat nehezíti, hogy ehhez nem értenek, és a meggy csak pár napot bír ki a leszedés után.

Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. filala 2008. június 29. 23:05
    „Pancser!
    Voltál már egyáltalán külföldön? Vásároltál már külföldön gyümölcsöt és zöldséget? Egyél belőle sokat! :)”
  • 44. pan.cser 2008. június 29. 18:58
    „Filala, filala! Csak nem gondolod komolyan, hogy más népek minőségtelen kaján élnek?”
  • 43. Termelő 2008. június 29. 18:29
    „Figyelj pan.cser én tudtam alkalmazkodni és akik nagyban csinálják ők is tudtak alkalmazkodni,én a konkrétan a kicsikre gondolok írásaim során akik nem! A Jakabék nem érdekelnek mert egy nagy 0-ák,ha nem tüntetésre kell a gazdatársakat hergelni akkor mintha nem is léteznének! Az olcsó termelésről annyit ha az előállítási költségen felül van minimális haszon akkor szivessebben csinálja az ember a szarabb munkákat is! Nem rád gondoltam olvass bele pl a stop.hu hozzászóláskba,micsoda féreg banda pfoj,meg itt a 14-es satöbbi...
    Rengeteg fórumot olvastam már,meg írtam is bele mikor jobban ráértem! Innen való a felháborodás!”
  • 42. filala 2008. június 29. 18:09
    „pan.cser!
    Akkor vegy meg a sok pancser a külföldi sz@rt, ha az jobb neki egye meg! :)”
  • 41. pan.cser 2008. június 29. 16:57
    „Kedves Termelő! Most nagyon mellé lőttél! Nem szoktam parasztozni, bunkózni meg még inkább nem.Hidd el a magyar termelők jó része hihetetlenül naiv és tájékozatlan. Majd eladjuk mi felkiáltás is ebbe a csoportba tartozik. Ha nem tudsz alkalmazkodni, ha nem szolgálod ki a vevőt, ha nem tudsz olcsón termelni véged! Nincs az a kormány aki megvéd. Te szeretnéd eladni az árut az Unióban, de az ne hozza ide más országok áruját? Ez az ami nem megy. Versenyezni kell a déltiroli almával, a francia borral, a mediterrán holland zöldséggel, a lengyel meggyel málnával stb. A cél, a tied is meg másé is a profitszerzés, minél többet, nincs ebben semmi kivetnivaló. Azt, hogy Te mondasz valamit az is egy dolog, de Jakab István jobb lenne a hallgatna, nem ez az első eset, hogy nem tudja mit beszél, szerezzetek neki megint egy új nőt, inkább foglalja el magát azzal, ne a magyar esélyeket rombolja még tovább!”
  • 40. Sógun 2008. június 29. 13:27
    „Termelő! Ez olyan mint a 13 éve privatizált energiaszektor! Horn Gyuluska nem elég hogy eladta a külföldieknek a hőerőműveket, ráadásul az adófizetők pénzén támogatta a külföldi tulajdonosok 18-20%-os extra profitszerzését. Most az EU-nak kellene megvédenie a magyar fogyasztó érdekeit, de nem teszi, lesz@rj@.”
  • 39. Termelő 2008. június 29. 13:03
    „"Azt tanácsolom nektek a suszter maradjon a kaptafánál!" Na végre kimondtad a lényeget akkor ezt tartsátok be ti is ám mert minden fórumon csak parasztozni,visítani tudtok,de amúgy a mezőgazdasághoz nem értetek,de nem is volna számottevő ha akármilyen fórumon nem ezt kellene olvasni! Amúgy néha van értelme az ilyen vitáknak a bunkó PARASZTOK,traktor-kapitányok (ahogy mindig neveztek bennünket) és köztetek,mert egymás nélkül nem élnénk meg elméletileg,de már kezdem unni ezt a gumicsontrágást!”
  • 38. Termelő 2008. június 29. 12:34
    „Ha írtóznánk a számítógéptől akkor nem is írnék ide! :-) Épp ez az a versenyhelyzet nyugatra nem engedik az itteni árút,tőlem jöhet ha oda is mehetne ki,amúgy nem érdekel,hogy a terményeinket ki veszi meg csak egyáltalán el bírjuk adni,hogy az előállítási áron felül egy kis hasznunk is legyen,nem kell 3000 km-re elmennünk itt is ez a helyzet! Miért ne szidjuk a multikat,alányultak az áraknak kiszorítva az ittenit,és mostmár emelik,de mindegy! Én nem mondtam,hogy a Magyar árú a legjobb,és ott szerzik be ahol sok van és olcsó,erről ennyit így működik ez nem vagyunk hülyék mi sem, a versenyhelyzethez annyit,hogy ha engednék,de nem! Lásd a pár évvel ezelőtti kukoricaintervenció példáját,hogy nekünk állították fel a legmagasabb,szinte lehetetlen minőségi követelményeket,nem nézzetek már hülyének bennünket,elég,hogy az Eu annak néz!”
  • 37. Röhej 2008. június 29. 11:06
    „nem kell 3000 km-re menni, elég ha körbenézel. A felvásárló elviszi az árut és nem fizet. Az áru eltűnik, pénz meg sehol. Csődöt jelent, de semmit nem tudnak tőle elvenni, mert nincs mit. Ez a mai magyar valóság. Ha nem tömeges méreteket öltene, azt mondanám, hogy egyedi eset. De nem az, ezért felelős a kormány is. Ehhez nem kell számítógépes adatforgalom, nem kell informatikai háttér!”
  • 36. pan.cser 2008. június 29. 10:11
    „Kedves Termelő! Nem hánytam a szemetekre a traktort, hogy jött ez ide? A tüntetésre gondoltam. Azt tanácsolom nektek a suszter maradjon a kaptafánál! A kereskedelem legalább annyira nehéz mint a termelés.Sőt! A csiilogásnak nagy ára van, sok pénzbe kerül. Ha nem csillogsz elkerülnek a vevők, a meggy meg elkezd rothadni. Már nem egy szállítmánnyal jártam úgy, hogy nem vették át. Mit csinálsz, ha ez 3000 km-re történik veled ugyanez? Mi van akkor, ha a szállítóid között akad egy csibész aki rejtve minőségtelen árut tesz a ládába? STB, STB, STB. Aztán itt van az informatikai háttér. A magyar gazda irtózik a KOMPJÚTERTŐL, nem ismeri a számítógépes adatforgalmat NEM TUDJA KEZELNI, anélkül pedig neki sem szabad állni kereskedni. Nem szabad az éppen aktuális kormányt szidni a meggy miatt, ez piaci ügy, az érintetteknek kell megoldani! Annyira ne legyél magyar, hogy azt hidd, a magyar árú a legjobb. Előrordulhat, de kis ország vagyunk és sok más nemzetiségű jó áru van. A kereskedő ott szerzi be nagyban ahol versenyképesebbek. A MULTIKAT MEG NE SZIDJÁTOK, ÁRUITOK ELŐTT ÁLTALUK NYÍLT MEG A NAGYVILÁG! Csak hát versenyhelyzet van és ez kellemetlen, de a verseny nélküli világ sem tetszett, mit akartok hát?”
  • 35. 4you 2008. június 28. 23:10
    „Termelő írta:
    "A termelők nem igen nyerészkednek az ilyenen hanem a kereskedők ezt fogjátok már fel agyilag végre,meg a multik,röhögnek rajtatok,hogy már nem "ócsón" eszitek a szart!"

    Egyetértek veled!
    "A sok mihaszna és haszonleső kereskedőnek kellene tökére lépni, mert ők verik fel a piaci árakat. A termelőnek alig ad valamit az áruért! A profitot ő teszi zsebre nulla végzett munkával!"”
  • 34. Termelő 2008. június 28. 22:40
    „"Majd ha visszaküldenek a "JÓ" szerződésre 3 kamiont minőségi kifogással akkor mi lesz, elmennek Brüsszelbe traktorokkal?"
    Nekünk a traktor munkaeszköz nem nagyzolási tárgy mint nálatok a luxusautók! most mi is pofázzunk,hogy nektek minek,miből telik rá? Visszaküldik? Az ittenit igen mert a Zúniótoknak a piacok kellettek,hogy idehozza a szarát,majd nektek biztos az NO1 termékeket hozzák ide mi?
    "Arról nem is beszélve, hogy a friss fogyasztásra szánt portékát úgy kell csomagolni, ahogy nem nagyon szokták mifelénk, és gondoskodni kell az árú gyors összeszedéséről és terítéséről." Na hát akkor erre való az a k....ott támogatás,erre lenne való de mivel nincs ezekre a fejlesztésekre pénz akkor mi van,mivel az itteni termelőket "kinyírják" A termelők nem igen nyerészkednek az ilyenen hanem a kereskedők ezt fogjátok már fel agyilag végre,meg a multik,röhögnek rajtatok,hogy már nem "ócsón" eszitek a szart! Bravó! A fárasztó munkákról nem is beszélve amit a tévében nem láttatok!”
  • 33. Zorro 2008. június 28. 22:36
    „Szerintem itt az ideje egy előrehozott választásnak! A maffiát felszámolják, nincs tovább vita!”
  • 32. Termelő 2008. június 28. 22:21
    „Most ki a faszt érdekel a tüntetés? Különben nyugatra nem nagyon meg innen árú ám mert nem engedik,ez az EU-s esélyegyenlőség? Nem permetezik akkor kukacosan eszitek? :-O :-) Mert te érted mi,Meggytermesztő vagy talán?”
  • 31. pan.cser 2008. június 28. 22:12
    „Jakabpista azt mondja, jövőre majd maguk adják el a termést. Kérdezem kinek? A nagykereskedőknek, de nem myagyaroknak. Azt hiszik akkor jobb lesz? Majd ha visszaküldenek a "JÓ" szerződésre 3 kamiont minőségi kifogással akkor mi lesz, elmennek Brüsszelbe traktorokkal? Arról nem is beszélve, hogy a friss fogyasztásra szánt portékát úgy kell csomagolni, ahogy nem nagyon szokták mifelénk, és gondoskodni kell az árú gyors összeszedéséről és terítéséről. Aki a meggyfát pemetezi az nem lő ezekhez a dolgokhoz az biztos!”
  • 30. 4you 2008. június 28. 19:22
    „A sok mihaszna és haszonleső kereskedőnek kellene tökére lépni, mert ők verik fel a piaci árakat. A termelőnek alig ad valamit az áruért! A profitot ő teszi zsebre nulla végzett munkával!”
  • 29. Termelő 2008. június 28. 18:37
    „Amúgy meg te is a kézzel szedettet veszed,(ha veszed egyáltalán) és azt szedni kell a melegben is ha tetszik ha nem! Te szednéd? Meggyszedőre nincs pénze senkinek se nagyon és nem is biztos,hogy megtérülne vagy te termelnél folyamatosan veszteséget?”
  • 28. Termelő 2008. június 28. 18:19
    „pan.cser! Kit érdekel a Jakab? Nem érnek semmit sem,és ezt rajtam kívül sokan látják! Jó példa erre,hogy a fóliás botránykor sehol se voltak,és a drága gázolaj sem izgatja őket,hogy lassan nem bírjuk tankolni a munkagépeinket! Meggyet meg nem is telepít nagyon senki,minek? Hozzák befelé,akkor ennyit bajlódni felesleges vele!”
  • 27. pan.cser 2008. június 28. 16:13
    „Jakabpista elvetette a sulykot mint rendesen, többet árt a Fidesznek mint Fletó. Akinek fogalma sincs elvakultsága miatt a kereskedelemrő az jobb ha hallgat. Ha valaki úgy telepít meggyet, hogy nem méri fel az esetleges buktákat, vessen magára. A nagybani meggyszüret géppel megy, azt nem lehet a boltba vinni, az árak összehasonlítása ezért nem jó. A konzervgyárak annyit adnak a meggyért amennyit muszáj, egy fillérrel sem többet. A paraszti így van csak fordítva, ő sem alkuszik lefelé. Nehogy azt higgye valaki ha jakabpista lesz a minyiszter majd megoldja. Nem fogja megoldani nem is tudja. Legfeljebb bepánikolnak a JAKABPISTÁTÓL a felvásárlók, aztán jön az olcsóbb lengyel meggy!”
  • 26. matriné 2008. június 28. 08:23
    „Már azon sem lehetne csodálkozni, ha elkezdenék a Magyart Népet nyilvánosan és látványosan írtani, nem csak a száraz guillotin alá hajtva eggyelni. A mai rendszer vezetőit senki nem vonja felelősségre semmiért amit ebben az országban művelnek és megengednek maguknak!”
45 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset a 47-es főúton - délig útzár

Egy ember meghalt, egy másik életveszélyesen megsérült, pénteken reggel, mikor a 47-es főúton egy… Tovább olvasom