Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Magánakció volt az Internacionálé az MSZP-kongresszuson

Az Index értesülése szerint nem szerepelt az MSZP-kongresszus eredeti programjában az Internacionálé, csak Havas Szófia levezetőelnök utasítására zárult azzal a rendezvény.
Bajnai Gordon rendesen letolta a stábját: miért nem tudott ő arról, hogy az Internacionáléval zárul az őt miniszterelnök-jelöltté választó kongresszus - írja az Index. Tény, a munkásmozgalom himnusza valóban váratlanul szakadt ki a hangszórókból és a küldöttek torkából, a gyűlést levezénylő ügyrendi bizottság, illetve a technikai lebonyolításért felelős bizottság ülésén szó sem esett róla. Az eredeti elképzelések szerint a kongresszus a Himnusszal nyitott volna, a fináléban Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, illetve Lendvai Ildikó integetett volna a pódiumról.

Az Index több forrásból úgy értesült: az Internacionálé Havas Szófiának, Horn Gyula unokahúgának a magánakciója volt, aki levezető elnökként úgy döntött, jó lenne, ha újra felcsendülne a 2004 októberétől mellőzött Internacionálé. Havas országgyűlési és fővárosi képviselő 2007-ben országos botrányt kavart egy HGV-nek adott nyilatkozatával: azt mondta, 1956-ról szólva nem szokott forradalomról beszélni.

Szólt hát Havas a rendezvény technikai felelősének, aki vissza is kérdezett: nem ez volt az előre jelzett koreográfia. Mire információink szerint Havas Szófia azt mondta, hogy egyeztette a dolgot Lendvai Ildikóval. És jött az Internacionálé, holott erről információink szerint az új pártelnök nem tudott, a kongresszus lebonyolításához sem volt köze.

Havas Szófia azt mondta: döntését egyeztette, de hogy kivel, azt nem árulta el.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. persona 2009. április 07. 08:02
    „Ezek szerint az MSZP most éhes proletár-jelmezbe bújt..:)”
  • 40. waterbear 2009. április 06. 22:45
    „35 gardista... tudjuk, sőt a RÉDOSZ is csatlakozni akar a Gárdához...”
  • 39. Hmmm... 2009. április 06. 19:45
    „En csak azt szeretnem tudni, hogy kik voltak az ehes proletarok? A foszolista talan vagy a masodhegedus? Egyaltalan tudjak ezek az emberek mirol is enekeltek?”
  • 38. flexsnake 2009. április 06. 19:31
    „35. legfrissebb infó: a jobbik már 400%on áll ! :D”
  • 37. flexsnake 2009. április 06. 19:31
    „35. legfrissebb infó: a jobbik már 400%on áll ! :D”
  • 36. csutka 2009. április 06. 19:14
    „Azért a pislogi is nagyon lelkesen énekelte.Vigyorogva.”
  • 35. gardista33 2009. április 06. 19:13
    „mai hir: tovább csökkent a támogatottsága a idesznek meg a mszpé nek. A Jobbiké emelkedik . huzzátok csak tovább az idöt .”
  • 34. waterbear 2009. április 06. 19:10
    „Magánakció??

    Azért ha megnézitek, meglepetés nem látszik az arcokon, és a felkonferálás után semmi izgatottság sincsen... ez csak olyan véletlen volt, mint Bajnai megválasztása...

    http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/bajnai_elenekelte_az_internacionalet/2093977/”
  • 33. hargita 2009. április 06. 19:10
    „Na, végre! Bizony előbb-utóbb "kibújik a szög a zsákból"!
    Már megint csalhatatlan jelét adták annak, hogy, MSZP=MSZMP!

    Az MSZP kongresszus után, riportot készítettek az egyik küldöttel, aki "véletlenül" Gyurcsány ELVTÁRS csúszott ki a száján...

    Abrakapokusz! Ez az "MSZP freudi elszólása" nagyon találó! -:)”
  • 32. LukSzusz 2009. április 06. 18:25
    „Mondjuk ki,ezek a véresszájú kommunisták pártja,nem MSZP,az csak álca.
    Ezeknek kell 100 év mire kihalnak,kivéve ha kiírtjuk őket.”
  • 31. abrakapokusz 2009. április 06. 18:12
    „Az INDEX hazudik.
    Ez szerecsenfürdetés.
    Az 56-ot gyalázó Havas Szófia maga a posztkommunizmus.
    Az Internacionálé az MSZP freudi elszólása volt.
    Az MSZP volt MSZMP funkcionáriusok gyülekezete, nem szocdem párt.”
  • 30. Nostradamus 2009. április 06. 16:59
    „Vagy a Vörös Csepelt...az volt a kedvencem...:)”
  • 29. idealista 2009. április 06. 16:10
    „Az internacionálé éneklés, "méltó" befejezése volt ennek a 2 hetes cirkusznak. Remélem komolyan gondolják, hogy "ez a harc lesz a végső"”
  • 28. Mathiasking 2009. április 06. 16:10
    „Irgalom atyja ne hagyj el! Ezt még mindig akarják egyesek? Jó lenne már valami tisztogatás a fejekben. Igaz Bajnait abszolút nem érdekli a jövő, neki megvannak a milliárdjai.”
  • 27. gagarin 2009. április 06. 16:09
    „Kár,hogy GORDONKA nem szólózott a " lenn a dé-libá-bas Hortobágyon" kezdetü magyarnótával!”
  • 26. gagarin 2009. április 06. 16:06
    „Hát az ütés váltásba a dinnyepárt /kívül zöld bellül piros/ MDF is beszált! A HERE KARESZ kitalálta a fából vaskarikát:http://stop.hu/articles/article.php?id=475625”
  • 25. achilleus 2009. április 06. 15:52
    „Ennek fényében még érdekesebb Ujhelyi elvtárs ma reggeli rádiószereplése, már idéztem:
    "achilleus 2009.04.06. 08:18
    Reggel az MR1 Kossuth Rádió riportere "váratlanul" megkérdezte Ujhelyit, hogy MOST miért énekelték el az internacionálét, miközben ezt évekig kihagyták. A meglepődött Ujhelyi előbb arról handabandázott, hogy az internacionálé a nemzetközi baloldal himnusza, majd mikor a riporter rákérdezett, hogy akkor miért NEM énekelték korábban, azt a dumát nyöszörögte el, hogy - vázlatosan - énekelték, de ha nem, akkor az nem tartalmi, hanem szervezési okok miatt nem történt meg, bla-bla. Jót röhögtem rajtad, Pistám! Egyébként is jól áll a szátokon az "éhes proletár". (...)"

    Havas jól bekavart neked is Pistikám. De azért nem féltelek.”
  • 24. cselac 2009. április 06. 15:45
    „Ugye Gordonka azt mondta, hogy úgy érezte magát eddig a kormányban, mint vérzékeny a borotvagyárban...akkor most vajon...most akkor mint aki zsilett-pengét szarik?”
  • 23. papaya 2009. április 06. 15:43
    „LOGAR nagyon kussban van.De lehet,annyira fölizgult az Internacitól,hogy orvosnál van.”
  • 22. waterbear 2009. április 06. 15:41
    „Na Gordonka... rémlik már, kinek a kezében van a gyeplő??:-)))))

    Lehet, csak a szekérre akartál felszállni, de most elébe fogtak:-))

    8. 751510 A vérükben van, beidegződés, mint a Pavlovi kutyáknak:-)))”
41 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: Maffiaszerű működés a Hospinvest körül

Már-már maffiaszerű működés látszik a Hospinvest működése körül - mondta hétfői sajtótájékoztatóján… Tovább olvasom