Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

magyar–Amerika „csúcs”

A magyar válogatott ellenfeleként holnap Győrben szerepel az olimpiai és világbajnok, valamint világranglista-vezető Amerikai Egyesült Államok női válogatottja.

Kosárlabda

Március elején Sopronban játszottak és edzőtáboroztak a világ legjobbjai, melynek során megmérkőztek az MKB-val, majd utána európai turnéra utaztak. Győrben egy más összetételű keret lesz a magyar válogatott ellenfele.
Szijjártó Péter, a rendező klub, a Rába Quelle Veritas Foton elnöke: „Az amerikai válogatott kilenc játékossal és ugyanekkora személyzettel érkezik Győrbe, majd még kedden délután öt órától hét óráig edzést is tart az egyetemi csarnokban. Utána két órán keresztül a magyar csapat tréningjét tekinthetik meg az érdeklődők. Bízunk benne, hogy sok szurkoló lesz kíváncsi a két csapat szerdai összecsapására.”
Szerdán a csarnok kapuit délután négy órakor nyitják ki, fél öttől a győri közéleti válogatott a Rába Quelle Veritas Foton gárdájával csap össze. A főmérkőzés, a Magyarország-Egyesült Államok találkozó 18 órakor kezdődik.
A nézők között a félidőben tombolasorsolást tartanak, melynek nyertese 10 napig használhat egy Smart típusú autót. Jegyek 1000, 2000 és 3000 forintos áron kaphatók a Kisalföld Baross úti pavilonjában és a Széchenyiegyetemen lévő kosárlabda-irodában.
A szervezők iskolai csoportok számára kedvezményt biztosítanak, melyre a jelentkezéseket a 96/613-677-es számon várják.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

további eredmények

Marcali–Tapolca 2–0, Sümeg–Keszthely 1–0, Répcelak–Ikarus 4–1,… Tovább olvasom