Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Magyar Nemzet: kijátszható a vagyonadó

Ha a több ingatlannal bíró családok haszonélvezetet jegyeztetnek be a gyerekek, rokonok javára.
A napilap egy adószakértőre hivatkozva azt állítja, kijátszható az a passzus, amely szerint a több lakóingatlannal rendelkezőknek valamennyi lakásuk után kell vagyonadót fizetni. A szakértő emlékeztetett arra: azon ingatlan után, amelyben életvitelszerűen él valaki, csak akkor kell adót fizetni, ha az otthon forgalmi értéke harmincmillió forintnál magasabb. A második ingatlan 15 millió forint felett adóköteles, a harmadik és az összes többi után pedig már az első forinttól közterhet kell leróni. Az adót a tulajdonosnak vagy a haszonélvezeti jog jogosultjának kell megfizetni.

Ezek alapján a több ingatlannal bíró családoknak nem kell mást tenniük, minthogy a gyerekek, rokonok javára haszonélvezetet jegyeztetnek be a lakásokra és az érintettek oda is költöznek. Ebben az esetben pedig már az a szabály érvényesül, hogy csak akkor kell vagyonadót fizetni, ha az ingatlan forgalmi értéke 30 millió forintnál több.

Olvasóink írták

  • 2. 140 2009. július 08. 13:21
    „Ez??????? Ez egy hülyeség!
    Majd meg lennék őrülve valamelyik rokonomnak haszonélvezeti jogot biztosítani! Ezt nem hiszem el......”
  • 1. kiskacsa 2009. július 08. 10:52
    „Okos! Kösz!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyes motor: idén 35-en haltak meg balesetben

A rendőrség nem hivatalos adatai szerint idén az első öt hónapban csaknem 600 közúti balesetet… Tovább olvasom