Délmagyar logó

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 14°C | 25°C Még több cikk.

Magyar szerelem Kanadában

Több ezer kilométerre hazánktól a tengerentúlon talált egymásra két magyar fiatal, s épp a közös gyökereket tartják az őket összekötő egyik legerősebb kapocsnak. Fricz Renáta és Katona András Kanadában saját vállalkozásokat működtetve ügyesen boldogul, de házasságot kötni hazajöttek, mert szerintük itt van meg a lakodalmak igazi hangulata.

Kattintson a képekre a nagyobb méretért >>

Már mindegyikük évek óta Kanadában élt, amikor Renáta kedvenc bárjában az összejött magyarok társaságában bemutatták őket egymásnak. Andrásnak rögtön megtetszett a lány, aki akkor még nem volt szabad, de nem sokkal később véletlenül egy Halloween alkalmából tartott házibulin megint találkoztak. Akkor már Renáta is észrevette, mennyire barátságos, szimpatikus a fiú és mennyire hasonlít édesapjára. Barátai is arra biztatták: kedves és szerető emberre talál benne. András pedig elárulta: mindig is magyar párt keresett magának, akivel származásuk alapján azonosak gyökereik, gondolataik, érzésviláguk. Szerinte a magyar lányok általában családcentrikusak, életvidámak és ha ez nem is igaz mindenkire, bizony Renáta szép példája ezeknek a tulajdonságoknak. Így nem csoda, hogy néhány közös vacsora, egy északabbra, indián rezervátumban töltött hétvége után már erősen kötődtek egymáshoz.

Arát, urát együtt rabolták el

Mindez már öt éve történt, de mielőtt az idei nyár számukra fontos eseményeit elevenítenénk fel, meg kell említenünk, hogy kapcsolatuk egy éves korában hazautaztak Magyarországra. Bemutatkoztak a szülőknek és ellátogattak a pannonhalmi apátságba is. A gyönyörű kilátás, a bazilika, a boltívek látványának hatására András azt mondta kedvesének: ha elveszlek, itt lesz az esküvőnk. S nemrégiben tényleg az ezer éves szellemiségű helyen tartották a szertartást. Kanadában élnek, de hazajöttek összeházasodni. Márcsak azért is, mert a tengerentúli országban jellemzően szolidak, visszafogottak az esküvők, este hamar elmegy minden vendég aludni. Úgy vélik, nálunk lehet igazán hangulatos lakodalmat tartani, hajnalig mulatozni. Emellett persze az is a mosonmagyaróvári helyszín választása mellett szólt, hogy így sok családtag tudott részt venni az ünnepségen. Az egybekelőket azzal lepték meg, hogy mikor az egyházi ceremónia utána autóval mentek az étterembe, eltérítették, elrabolták őket: Halászitól virágdíszes lovaskocsival vitték őket, a koszorúslányok rózsaszirmot szórtak rájuk. Renáta és András nagyon hálás a fiatalasszony édesanyjának, hogy megszervezte a csodaszép esküvőt. Mintegy nyolcvanan voltak a lakodalomban, régen látott rokonok találkozhattak, s a fiatalok nászútjukat is lemondták, hogy ha már itthon vannak, minél többükhöz ellátogathassanak.

A célratörő és a kiegyensúlyozott

– Nem a külső a döntő – hangsúlyozta András, amikor arról kérdeztük, mit szeret feleségében és hozzátette: nagyra tartja amiatt, hogy szorgalmas, határozott, célratörő és persze tényleg életvidám, belevaló. De azért azt is le kell szögeznünk, nagyon csinos, vékony derekú hölgy. Renáta párja kiegyensúlyozottságát, megfontoltságát dicsérte. Vita soha nincs köztük, mindent sikerül egyeztetniük, még házuk építésekor se volt, pedig úgy tartják, olyankor a legösszeillőbb párok is összevesznek.
– Le a kalappal azért is, amit az üzleti életben létrehozott, vállalkozóként elért – mondta Renáta férjéről és hozzátette: munkatársaival jól kijön, ügyfelei pedig annyira elégedettek, hogy még soha nem kellett tevékenységét reklámoznia, ajánlania, az újabb megrendelőt mindig jó híre hozza.

Töltöttkáposztától grillezett lazacig

Andrásnak építőipari vállalkozása van, faházakat épít, Renáta óvodát működtet. Vancouverben laknak, brit Columbiában. András már tizenhat éves korától: szülei beleegyeztek, hogy rokonokhoz kerüljön, világot lásson, magát külföldön kipróbálja. Renáta ösztöndíjjal utazott Kanadába pedagógiai csereprogram keretében, továbbképzésre fél évre. Annyira megtetszett neki a hely, hogy munkavállalási engedélyt kért. Édesapja járta a világ vizeit annak idején, úgy érzi, tőle örökölte a kíváncsiságot, ami külföldre vonzotta. De a távoli tájakon is magyaros finomságokat főz férjének, gulyáslevest, töltöttkáposztát, pörköltet. Szeretik persze azért a helyi specialitások közül a grillezett lazacot is, amit András szabadban készít.

S mi az, amit a hazáját szerető magyar még nagyra értékelhet Kanadában? A tiszta levegőt, hogy a szabadban sem lehet dohányozni, csak kijelölt helyeken, hogy nincsenek csikkek, kutyaürülék mindenfele. Az emberek ott egészségükre, a környezet védelmére sokkal jobban figyelnek és egyáltalán nem agresszívek az autóvezetésnél. Sok nemzetiség él együtt, megtanultak egymáshoz alkalmazkodni, nyugodtabbak, mint mi és nemcsak azért, mert a megélhetés könnyebb, dolgozni ott is sokat kell annak, aki jobban akar keresni. „Ha az ember azt csinálja, amit szeret, élvezettel, sikeres lesz." – fogalmazták meg életszemléletükké vált tanácsukat a fiatalok.

Rimányi Zita

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar-ukrán kishatárforgalmi megállapodás

Tovább olvasom