Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Magyarország felé tart a pozsonyi benzinfolt

Másodfokú vízminőség-védelmi készültség van érvényben a Duna szigetközi szakaszán a szerdán Pozsonynál történt baleset miatt, amikor két hajó összeütközött és nagy mennyiségű üzemanyag került a folyóba.
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szakemberei hatóránként vesznek vízmintát a Nagy-Dunából és a Mosoni-Dunából. Az eddigi vizsgálatok szerint szennyeződés nem mutatható ki a folyó magyar szakaszán. A mintavételt folytatják, a szennyeződés három napon belül jelentkezik a magyar folyószakaszon, amennyiben a baleset színhelyén nem sikerült teljesen lokalizálni.

A szennyeződés nagy valószínűséggel nem fog leérkezni a magyar folyószakaszra - mondta ugyanakkor Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az igazgató közölte: a vízbe motorbenzin került, amely elpárolog. A tankhajóban maradt üzemanyagot egy másik tartályhajóba átszivattyúzták.

Ha mégis eljutna a szennyeződés a magyar folyószakaszra, akkor úgynevezett vízkormányzással oldják meg, hogy ne kerüljön a hullámtérbe - mondta Janák Emil.

Szerdán a kikötött tankhajóba ütközött egy ukrán tolóhajó a pozsonyi kikötő térségében. A ÉDU KÖFE tájékoztatása szerint a baleset következtében több mint 15 ezer liter üzemanyag került a folyóba.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fordítottak a gallok

Spanyolország–Franciaország 1–3 (1–1) Tovább olvasom