Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Magyarországon is sok a közúti halálesetek száma

A közutak biztonságával foglalkozó első európai nap alkalmából kiadott 2006-os baleseti statisztikák országonként jelentős eltéréseket mutatnak. A lakosság számához viszonyítva a legtöbben Görögországban, a balti államokban, valamint Magyarországon és Romániában haltak meg autóbalesetben.
2001-ben 50 ezer halálos áldozata volt Európa-szerte a közúti baleseteknek. Az Európai Unió célul tűzte ki, hogy ez a szám 2010-re a felére csökkenjen. A 2006-os statisztikák azonban azt jelzik, hogy ez aligha teljesülhet. Jacques Barrot szállításügyi EU-biztos szerint az elképzelés megvalósítható, ha a kormányok levonják a következtetéseket a számadatokból és alkalmazzák az irányelveket. Franciaországnak, Luxemburgnak és Hollandiának sikerült 40 százalékkal csökkentenie 2001 óta a közúti halálesetek számát. EU- szerte 8 százalékkal volt kevesebb a halálos áldozatok száma 2006- ban, mint 2005-ben.

A statisztikai adatok szerint a halállal végződő balesetek 30 százalékában ittas volt a sofőr, vagy legalábbis több alkoholt fogyasztott a megengedettnél. Az autóvezetők fele túllépi a megengedett sebességet. A legtöbb európai országban a sofőrök és az elöl ülők egyharmada nem köti be magát. Egyes európai országokban - Írországban, Portugáliában - a hátsó üléseken utazók kevesebb, mint fele használja a biztonsági övet. Nyugat-Európában az északi országok biztonságosabbak, mint a déliek. E szabály alól Málta a kivétel, ahol a legalacsonyabb az egymillió lakosra és egymillió autóra jutó, halállal végződő közúti balesetek száma.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túl gyorsan vezetnek a magyar sofőrök

Mintegy 3400 gyorshajtóról készült felvétel a legutóbbi TISPOL ellenőrzéskor. Az április 25-én és… Tovább olvasom