Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

˝Magyarpárti˝ tüntetést tartott a Jobbik

Demonstrációt tartott a Jobbik vasárnap a Heves megyei Gyöngyöspatán - rendőrségi becslés szerint mintegy ezer ember részvételével - arra hivatkozva, hogy a településen megszaporodtak a bűncselekmények. Vona Gábor, a Jobbik elnöke hangsúlyozta, hogy a tüntetés nem "cigányellenes", hanem "magyarpárti".
A demonstráció előtt már kedd óta járőrözött a községben a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület.

Vona Gábor a rendezvényen azt mondta: "mi békét és nyugalmat akarunk".

A sokasodó bűncselekmények és annak kapcsán, hogy a Fidesz azt ígérte, két hét alatt rendet tesz, úgy fogalmazott: "Ez így nem mehet tovább", és ha Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter vagy Hatala József országos rendőrfőkapitány "nem tudnak - nem két hét alatt, hanem egy év alatt - közbiztonságot teremteni, akkor mondjanak le!"

Ez a rendezvény segélykiáltás a magyar kormányhoz, hogy tegyen már végre valamit, mert így olyan, mint egy strucc, amelyik homokba dugja a fejét - mondta Vona Gábor. Arra is kitért: fenyegették már a helyi lakosokat, hogy bosszúállás lesz, ha majd elmennek a polgárőrök.

"Hát szeretném jelezni, hogy a haja szála se görbüljön itt senkinek, mert mi is visszajövünk. Ha kell, akkor kétszer, ha kell, háromszor ennyien" - mondta, és szavait a "nem hagyjuk, nem hagyjuk" skandálás kísérte.

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke a tüntetésen azt mondta: minden bűnözés elfogadhatatlan számukra, de "az etnikai bűnözés" kiváltképp.

Mert az elkövetők "etnikai homogenitása" és az áldozatok "nemzetiségi homogenitása" "polgárháborús állapotokat, pogromokat idézhet elő az országunkban, és mi nem ezt szeretnénk" - tette hozzá.

Kitért rá, hogy "akármennyire próbálja tagadni a kormányzat, rendkívüli mértékben növekedett a bűnözés Magyarországon", az erőszakos cselekményeké például egy év alatt 35,5 százalékkal nőtt.

Az alelnök úgy zárta beszédét: "legyetek hát bátor férfiak, védjétek az otthonaitokat, a földjeiteket, a szeretteiteket!"

A demonstráción részt vett ifj. Hegedűs Loránt református lelkész is.

A mintegy ezres tömegben a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület - tájékoztatásuk szerint - 150 tagja vonult fel, a rendezvényt az MTI nem hivatalos értesülése szerint kétszáz rendőr biztosította.

A demonstráció után a résztvevők fáklyákkal járták be azokat az utcákat, ahol a felvonulók szerint romák laknak. Az egyik háznál ott volt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat volt vezetője is.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. jozko 2011. március 07. 15:36
    „A madarak nagy része /a szarka is.../ "támadóállásba áll, felborzolja a tollait, repes a szárnyival, csérog, ahogyan a torkán kifér:
    hogy nagyobbnak, erősebbnek és legyőzhetetlennek lássák!

    A béketűrőbb ellenfél nem akar "visszacsérogni" mert utálja a ricsajt - a hangoskodók győznek rendszerint!
    Ráfér a nyérvákolókra, hogy egyszer valaki rendesen visszacsérogjon-ki fog derülni, nem is annyira nagylegények ők!
    Főleg ha kitépik néhény tollukat-mert olyanokkal ékeskednek, amiért a világon semmit nem tettek....

    Aztán a vadász is csak ráun már egyszer a sok fészekfosztogatásra!
    Nem kell kivételezni!
    Minden fészekrablót, fosztogatót, tolvaj szarkát puskavégre kell kapni-hogy rend legyen végre!

    EAM:

    Rázós dolgok ezek a kordinátatévesztések!
    Egyszer -még legényebber koromban-egy amcsai levegő föld rakáta tévesztett célt:
    Az akkor még rádió-távirányítású légvédelmi rakétakomplexum lokátorantennája helyett
    az én kordinátáimra tévedt-szerencsémre eléggé mellémtrafált!

    Így is pályamódosítást okozott nálam-miután fémdetektorral lokalizáltak-majd eltávolítottak-belőlem pár repeszt...
    A mai pilóta nélküliek már pontosan - házszám, emelet-ajtószám- mennek:
    de nem árt pontosan megadni az irányítószámot!”
  • 20. fles2 2011. március 07. 14:27
    „minden Magyar állampolgárnak össze kellene fogni nem csak az etnikai bűnőzésben hanem a jobb megélhetésért is”
  • 19. zoltanszabo 2011. március 07. 10:19
    „T. 6. Jól beszélsz !
    Ha a rendőrség képtelen rendet tenni--igen is összekell fogni a magyaroknak--és megmutatni--igenis rendet lehet tenni.
    Akik képtelenek együttélni--elfogadni a szabályokat--drasztikusan fellépni ellenük.
    1-2 cigány család rettegésben tart falvakat, gyerekeket--időseket ! Pintér--ov. családostól költözzön oda köszéjük de biztonsági emberek nélkül.”
  • 18. deszkás 2011. március 07. 08:32
    „JOZKO! (2hsz) Egyetértek. A kivételezést én személy szerint nehezen tűröm és ha segitséggel "véletlenül" keveredik akkor az van ami most történik.”
  • 17. Kisg 2011. március 07. 06:44
    „16-ra... jellemző... Keresi, csak nem találja :-( És amíg keres, nincs ideje megszolgálni. Nyerni meg pláne, mert kinek van itt már lottóra pénze?”
  • 16. EAM 2011. március 06. 23:21
    „Falcao hozzaszolasabol eszembe jut.

    A magyar nyelvben, a magyar a jövedelmet havonta = "keresi".
    ("mennyit "keresel...?")

    A francia nyelben, a francia a havi fizeteset = "nyeri"...
    A nemet nyelvben, a nemet a havi fizeteset = "megszolgalja" ( "verdienen"...)

    Bocsanat a kiteröert.”
  • 15. Falcao 2011. március 06. 23:14
    „Ha elüldözik a sok romát ki fogja megkeresni a nyugdíjat???”
  • 14. EAM 2011. március 06. 22:41
    „Jozko!

    Ez, akkoriban nagy tema volt az amerikai sajtoban!
    mindenki kerdezte, hogy a legierö meiert bombazta a sajat nagykövetseget...?
    (akkoriban a New York Times-nel voltam).

    Nos, a CIA valasza ez volt:
    Nekik, meg egy belgradi varosterkepük volt, ahol a haz mint a szerb legierö föhadiszallasa volt feltüntetve.
    Igen.
    De a szerbek onnan kiköltöztek.
    Az epületet atepitettek es parkositottak, majd bekölözött az USA nagykövetseg...

    Az amerikaiak johiszemüen lepottyantottal oda 2 bombat...!

    Senki nem serült meg, mert senki nem volt ott hal ?stennek!”
  • 13. Csonka László 2011. március 06. 22:37
    „Radikális politikusok, választási ígérete: nem csak, "díszpáholy"-ból képviseljük a szavazópolgárainkat !!!!!!! Gyöngyöspata, (+Homokhát) ha nem lenne demonstráció, hol is érdekelné a "hétköznapi halandót" ?????????? Véleményem, az "akció" több éves problémára hívta fel az eddig "homokba dugott fejünket"! A "MÉDIA VÍZHANG" cél elérése, sikerült! "Pipitér" úr, rend-őrsége, 2.hét alatt rendet tett!!!!! + a nyugdíjkorhatár, minimálbéres zsandárok + felderítési arány, a kmb-és az irodájába kényszerült, "jelentést" kell gyártani, hogy javult a helyzet! "Visszaállítjuk a bizalmat" KÉPVISELŐ URAK! Kérem kinézni az ablakon, ott kinn a VALÓSÁG + az ÉLET !!!!!!!!”
  • 12. EAM 2011. március 06. 22:00
    „Jozko baratom!

    Ez semmi!

    Tudod a hamis koordinatak miatt a "Balkan haboruban" akkoriban,
    az amerikai legierö bombazta Belgradban

    az USA Nagykövetseget...!!!!

    A marhak!”
  • 11. dodó 2011. március 06. 21:58
    „A cigánykérdés karhatalmi kérdés.”
  • 10. EAM 2011. március 06. 21:56
    „Mar, megint belegabajodtam mert mindeg összekevertek!

    Helyesen:

    -elhatarolodom-

    (vagy, nem is tudom mar...)

    Mindegy.
    Valahogy igy, na.”
  • 9. jozko 2011. március 06. 21:56
    „EAM , Silvió:

    68-ban /a Prágai Tavasz idején / a csehek ilyen ´eltévesztett´ kordinátákkal próbálták a szántóföldre letenni a
    megszálló szovjet repülőgépeket /a leszállópálya helyett /...”
  • 8. EAM 2011. március 06. 21:54
    „Elhatarodolom a cikktöl!

    Ha Tarr Belanak szabad, akkor nekem is.”
  • 7. EAM 2011. március 06. 21:49
    „Silvio

    Az a "k" betü nyomdahiba.
    8ne mergelj fel)

    :)”
  • 6. Silvio_Dante 2011. március 06. 21:43
    „Egyetértek azzal, hogy megmutatták végre a "szegény" etnikumnak, hogy ha kell a magyarok is képesek összefogni egy ügy érdekében! Remélem, hamarosan nem csak egy község, hanem az egész ország érdekében megmozdul a magyarság és eltakarítja a szemetet, ami egy év alatt keletkezett!
    EAM: Nem Gyöngyöspatak, hanem Gyöngyöspata”
  • 5. igaz1017 2011. március 06. 20:59
    „Szerintem nagyon sok településről fogják őket keresni,hogy náluk is demonstráljanak, ha így oda lehet valahogy csalogatni a rend"őreit".”
  • 4. cartagonova 2011. március 06. 20:51
    „Igy kell ezt mindenhol, ahol az állam olyan degenerált, hogy nem tesz eleget rendfenntartó kötelezettségének, kiszolgáltatja tisztességes polgárait a háttérből sandán pátyolgatott, adóforintokból tenyésztett, szaporított bűnöző söpredéknek!”
  • 3. EAM 2011. március 06. 20:50
    „En, megneztem a Wikipedian, ime:

    Gyöngyöspatak:

    Területe: 60,75 negyzetkilometer,
    Lakossaga: 2.775 (2002-ben),
    Kordinatai:
    47 fok 47 perc eszak,19 fok 58 perc kelet,
    Postai iranyitoszam: 3035.

    Örülök, ha segithettem a felvilagositasban valamit....!”
  • 2. jozko 2011. március 06. 20:39
    „Ez már kezd hasonlítani ahhoz a kampányígéretekehez,
    amelyekben a Jobbik radikális változásokat helyezett kilátásba!

    Kívánom, hogy a demonstrációik elérjék a céljukat, a rendezvényeiket megfontoltan,
    több lépcsőben biztosítsák-provokációk ellen-hogy ne lehessen őket törvénysértéssel vádolni!

    Ami nem megy szép szóval-azt meg kell próbálni keményebben!
    A tettlegességre civileknek törvényi felhatalmazása nincs -ez kerülendő-
    viszont szó nélkül elmenni ammellett, ami az országban nagyon kezd elharapózni: vétkes köonnyelműség lenne!

    Végül is kormányunk uniós célkitűzés rangjára is emelte a kisebbségi problémák kezelését!
    Itt az idő!”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teljes útzár a 4-es főúton Monorierdőnél

Egy égő kisteherautó miatt teljes útzár van a 4-es főúton Monorierdőnél - közölte a Pest Megyei… Tovább olvasom