Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Májbetegséget okozhat együtt a paracetamol és a kávé

A kávéfüggőket arra figyelmeztetik: ne keverjék a kávéivást paracetamollal. A koffein ugyanis reakcióba léphet a fájdalomcsillapítóval és ez májkárosodást okozhat – mutattak rá a tudósok. Nagy mennyiségben az erre érzékeny embereknek a kávé és a paracetamol egy időben való fogyasztása végzetes lehet.
Közismert, hogy a paracetamol-túladagolás potenciálisan végzetes májkárosodást okoz, de most a kutatók azt mutatták ki, hogy ha a fájdalomcsillapítót kávéval együtt szedik be, az akár halálos is lehet. A világ egyik legnépszerűbb fájdalomcsillapítójának, a paracetamolnak a veszélye abból adódik, hogy lebontásakor toxikus anyag termelődik a májban. Amerikai kutatók azzal kísérleteztek, hogy ezt az enzimet mesterségesen előállították, majd egy baktériumba juttatták, végül koffeint is a baktériumba juttattak. A kutatások szerint a veszélyes toxinok megtriplázódtak akkor, amikor a koffein is jelen volt. A toxin potenciálisan májkárosodást okozhat akkor is, amikor a fájdalomcsillapítót nagy mennyiségű alkohollal veszi be valaki.


Tudni kell róla

Dr. Sidney Nelson, a University of Washington kutatója azt mondta: az embereket tájékoztatni kell erről a potenciálisan káros interakcióról. Alapvető, hogy nem szabad paracetamolt koffeintartalmú italokkal bevenni, de nagyon óvatosnak kell lenni akkor is, ha valaki mégis együtt veszi be őket. Továbbá óvatosnak kell lenni akkor is, ha a paracetamolt valaki alkohollal veszi be.


Más kölcsönhatások

Az amerikai kutató szerint egy átlagos embernél csak akkor lép fel a káros hatás, ha valaki 20–30 pohár erős kávét iszik meg egy napot, és azzal veszi be a fájdalomcsillapítót. Azonban vannak olyanok, akik az átlagosnál jóval érzékenyebbek, például azok, akik epilepsziájuk miatt szednek gyógyszereket vagy gyógynövényalapú antidepresszánsokat. Mindkettőnél az enzim szintje ugrásszerűen megnő. Az alkoholt nagy mennyiségben fogyasztóknál szintén magasabb a kockázat, de azoknak is tartani kellene ettől, akik sok paracetamolalapú fájdalomcsillapítót szednek, amely koffeint is tartalmaz.


Előnyök és hátrányok

A veszélyeken kívül azonban a paracetamolnak megvan a maga haszna is, tanulmányok támasztják alá, hogy csökkenti az emlőrák kockázatát. A kutatások szerint azoknál a nőknél, akik rendszeresen szednek paracetamolalapú készítményeket, harminc százalékkal kisebb az esély arra, hogy kifejlődik az emlőrák. Azonban a paracetamol hosszú távú szedése növeli a vese- és májbetegségek, a magas vérnyomás és az agyi infarktus kialakulásának kockázatát.

Daily Mail – Fiona MacRae
Fordította: Nyemcsok Éva
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cserbenhagyásos gázolás az 5-ös úton Balástya közelében

Életét vesztette egy 51 éves férfi, amikor feltehetően vasárnap hajnalban elütötte egy… Tovább olvasom