Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

''Majd szólunk, ha nem jól dolgozol''

Együtt olvastuk el Kaczur Istvánnal a feljegyzést, amelyet ő írt 1957 nyarán, a rendőrség felszólítására, az előző év októberében megtartott vásárhelyi munkásgyűlésről. A négy és fél gépelt oldalnyi szöveget ő hangosan olvasta végig, én csöndben. Időnként megálltunk, mert sok minden eszünkbe jutott. Az ember tragédiájának párizsi színe is.
Kaczur István: Nem nagyon tudtuk, mi volt az, olyan közel voltunk hozzá. Fotó: Schmidt Andrea
Úgy ülünk egymás mellett, mint a diákok az iskolában: az Agyagos utcai lakótelepi lakás konyhaasztalára könyökölünk, az ablakon át a fák hegyét látom. Kaczur Istvánt is érdekli, mit írt korábbi jegyzetei alapján 1957. június 20-án.

Bizonyíték a bíróság előtt

A szöveg a vásárhelyi ötvenhatosok perirataihoz tartozik, rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvek, népbírósági ítéletek között volt, mint az eljárás egyik bizonyítéka. „Ezután Erdei István, a szociáldemokrata párt küldötte emelkedett szólásra. Felállását hatalmas hangorkán és taps fogadta. Megfigyeltem azonban több olyan embert, aki a műhely egy-egy zugában vagy sarkában elhúzódva hallgatott. Voltak, akik a gyűlés eléggé megdöbbentő hangulatának hatására elhagyták a színhelyet. Gondolom, hogy erre okot adott részben Erdei Istvánnak szinte a tombolásig szenvedélyes, vagy talán helyesebben gyűlöletes hangú előadása is. Erdei a következőket mondotta…."

– Akkor gyorsírással jegyzetelt? – kérdezem.
– Nem, de elég gyorsan írtam, feljegyeztem minden beszédet. Később a bírósági tárgyalásra is beidéztek, azt akarták, hogy valljak Erdei Pista bácsira. De hát nem.
– Ez a „gyűlöletes hangú" azért elég egyértelmű minősítés – mondom.
– Hát ez valóban az – ismeri el. – De hát akkor, ott tényleg minden szavából a gyűlölet érződött. Pedig egyébként higgadt ember volt a Pista bácsi.

„…Arról beszélt Erdei István, hogy 1956. május 15-én 5 és fél évi börtön,
hallatlan ávós kínzások után és eredményeképpen eltemették Takács Ferencet, de hogy temették el? 'Úgy temettük el – folytatta –, hogy a közigazgatás tisztelt apparátusa meg sem gyászolta. Még a gyászlobogót is megtagadták. Felmentem hozzájuk, és követeltem, hogy legalább a gyászlobogót tegyétek ki a város legnagyobb emberének tiszteletére. De azok a patkányok nem tették ki…' "

Tudósító a munkásgyűlésen

Kaczur István a Viharsarok című megyei lapnál a pártrovat tagja volt, arra a munkásgyűlésre a főszerkesztő küldte el, tudósítást kellett írnia. Mindenki látta, hogy ott volt, jegyzetelt, és amikor elkezdődtek a vizsgálatok, felszólította a rendőrség, szedje elő a jegyzeteit, írjon le részletesen mindent, ahogyan történt. Leírta. Megdöbben azon, amit mondok: hogy Erdei István négyéves ítéletét a Legfelsőbb Bíróság a bizonyítékok alapján nyolc évre súlyosbította. Ezek a hírek hozzájuk már nem jutottak el.

A feljegyzés alapján úgy tűnik, mintha Az ember tragédiájának párizsi színében járnánk: valaki elmondja, kiket váltottak már le addig, a munkások bekiabálják, hogy kiket kellene még. Elhangzik, ki vette át a rendőrség irányítását, az emberek azt kiáltják, az ne vegye át, le vele. Török István, az új végrehajtó bizottság elnöke bejelenti, ő szerda óta tölti be ezt a tisztséget, kérdi, maradhat-e. „Maradjon – ordította a tömeg – majd szólunk, ha nem jól dolgozol."

– Mi volt ez – kérdezem –, forradalom vagy ellenforradalom?
– Nem nagyon tudtuk megítélni akkor, mi ez, olyan közel voltunk hozzá – mondja. – Azután azt sulykolták, azt is tanították, hogy ellenforradalom, de hát tudta, látta mindenki, miért olyan indulatosak az emberek. Amikor egyszer el kellett mennem Makóra motorral, a két város között az út mellett egyetlen tehenet láttam kikötve. Döbbenetes volt végignézni, ahogy szenved a világszínvonalúnak mondott mezőgazdaság.

A megforrasztott tejeskannák

A mezőgazdasághoz elég közel állt, családja révén is. A szentesi református iskolában a tanára azt mondta neki, amikor elolvasta egyik fogalmazását, hogy kisfiam, belőled még újságíró is lehet. Pedig csak a nyári élményeiről írt: az úgynevezett nyaralásról, ami nagyon izgalmas volt, mert több gazdához is elszegődött jószágot őrizni. Később bádogosnak tanult, egy szövetkezethez került, ahol először azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy megforrasztotta a tejeskannákat, és azok többé nem lyukadtak ki. Később állandó levelezője lett a lapnak, majd elküldték újságíró-iskolába, aztán katonáskodott, írt a honvédség lapjának, végül visszatért a Viharsarokhoz. Jóval az októberi események után egy rendőrtiszt elbeszélgetett vele.

Megkérte, menjen el Makóra, egy ötvenéves osztálytalálkozóra, figyelje meg, mit beszélnek ott az emberek, és aztán számoljon be róla. Megértette, mi ez. Elment, megírta – az újságba, mert érdekes téma egy ilyen találkozó – aztán felhívta a rendőrt, és azt mondta neki: butaság, amit gondoltak, senki sem akarta ott fölforgatni az államrendet, és ilyet ne kérjenek tőle többet. Nem is kértek. Már nem tagja egy pártnak sem: 1983-tól nyugdíjba ment, amiben közrejátszott az is, hogy jó néhány írása miatt konfliktusba került az MSZMP-vel. Ez megviselte idegileg is, de baloldali maradt, ezt ma is tudják róla, akik ismerik.

– Hát az a mérleggyári volt az egyetlen ilyen feljegyzésem – mondja.
A történelemóra véget ér. A belső szobából erőtlen hangon kiszól a felesége, aki súlyos cukorbeteg. Ő ápolja, ezért nemigen mozdul ki hosszabb időre a lakásból. Elmeséli még, hogy a diófákat itt, az ablak előtt ő ültette, azért, hogy árnyékot adjanak, de a gyerekek kedvéért is: amikor potyogni kezd a termés, mindig erre mennek haza az iskolából.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Láthatatlan és elháríthatatlan rakétát teszteltek Iránban

Irán sikeres kísérletet hajtott végre radar által nem érzékelhető, egyszerre több célpont ellen is… Tovább olvasom