Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Majdnem kétmilliárd forint bírságot szabott ki idén a GVH

Idén, október végéig 1 milliárd 817 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal, az esetek többségében fogyasztók megtévesztése, illetve kartellezés miatt -mondta el a Független Hírügynökségnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szóvivője.
Mihálovics András hozzátette, hogy eddig az idei év legnagyobb bírságát a most nyilvánosságra hozott lapterjesztő kartellezési ügy miatt szabták ki, a Magyar Posta és a Magyar Lapterjesztő egyaránt 468-468 millió forint bírságot kapott. Ezek a tételek már a novemberi statisztikát gazdagítják majd, így még nem szerepelnek a majdnem kétmilliárdos eddigi összesítésben.

Az elmúlt évekhez képest várhatóan az idei év elmarad a kiszabott bírságok összegét tekintve. A tavalyi év kiemelkedő volt a GVH történetében, akkor összesen 11,6 milliárd forint értékben szabtak ki bírságot, az azt megelőző évben pedig 3,3 milliárd volt az éves összesített adat. Mihálovics András szerint idén még a 3,3 milliárdos határt sem fogják felúlmúlni, ez azonban a GVH szerint nem azért van, mert jobban betartják a cégek a versenyszabályokat, hanem mert a legnagyobb bírságokat kartellezés miatt lehet kiszabni, a cégek pedig "összezártak" és egyszerűen nehezebb őket tetten érni.

Az év első 10 hónapjában fogyasztók megtévesztése miatt 872 millió, kartellezés miatt 944 millió forint értékben szabott ki bírságot a Versenyhivatal, ez a kettő egyébként a két leggyakoribb ügytípus - tette hozzá a szóvivő. A törvény szerint a legsúlyosabb esetben egy-egy vállalat akár előző évi nettó árbevételének 10 százalékát is megkaphatja bírságként. A kiszabott bírságok a központi költségvetést gazdagítják, az összeg 5 százalékát a GVH versenykultúra ápolására, vagyis civil szervezetek támogatására a fogyasztók tájékoztatására fordíthatja a GVH.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

200 milliós bevételkiesést okozott a MÁV-nak a sztrájk

Véget ért szerdán délben a vasutasok hat órás sztrájkja, ami 200 milliós bevételkiesést okozott a… Tovább olvasom