Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Major Miklós nem felejtette el szülőföldjét, nemcsak hazalátogat, de folyamatosan támogatja is Emléktábla az adományozó tiszteletére

Egyházasfalu P. Horváth László Szülőfalujába, Egyházasfaluba látogatott Major Miklós, akinek fül-

illeszték-, illetve mqszemgyártó cége a világon a második legnagyobb. Az Egyesült Államokban élő feltaláló-üzletember rendszeresen támogatja a települést.
Major Miklós 1956-ban, akkor huszonegy évesen hagyta el Egyházasfalut és az országot. Szülőfaluját azonban sosem felejtette el, évtizedek óta a település legnagyobb mecénása.
Templom, út, sport
Segítségével újíthattak fel két templomot, az egyikben elkészültek az új padok, továbbá restauráltathatták a szobrokat. A temetőhöz vezető utat pedig tavaly szeptemberben aszfaltoztatták le. A tervek szerint a temetőben hamarosan elkezdődhet az új búcsúztató és urnahely kialakítása. Az egyház mellett ugyanakkor a helyi sportegyesület is jelentős segítséget kap. Mindezeket a támogatásokat a település emléktábla állításával köszönte meg a templom falán, melyet Szabó Miklós plébános áldott meg – mondta el lapunknak Pálfiné Tóth Márta kántor.
A második legnagyobb cég
Major Miklós fülilleszték-, illetve mqszemgyártó cége kategóriájában a világon a második legnagyobb. Az Államokban és Európában mintegy 2800 kórházzal, illetve gyógyászati központtal áll kapcsolatban. Mindez 1958-ban, 1070 dollárral egy kis garázsban kezdődött, majd 1964-ben alapította meg a Microsonic Inc.-et.
A család segíti
Az Egyesült Államokban lévő központ mellett a vállalkozás Magyarországon is jelen van. Hazánkban egyedül az ő cége gyárt egyebek mellett mqszemeket. A tengeren- túli vállalkozás napi ügyeit Mónika lánya intézi. Idősebb fia, Miklós belgyógyász főorvos, Johnny pedig szakmai feladatokat lát el a cégnél. A tudós nevéhez három szabadalom is kötődik, tankönyve pedig alapmqnek számít az oktatásban. Major Miklós életútjáról, a kezdetek nehézségeiről korábban már beszámoltunk (Kisalföld, 2006. szeptember 18., Nem feledkezik meg Egyházasfaluról).
– Megtiszteltetés, hogy segíthetem a szülőfalumat, amit szüleim emlékére is teszek – mondta Major Miklós. – Sosem éreztem úgy, hogy mindezekért cserébe bármit is kérnék.
Az Egyesült Államokban élő Major Miklós (mellette Pálfiné Tóth Márta) rendszeresen támogatja szülőfaluját, Egyházasfalut.
Fotó: P. H. L.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eredmény: Az előzetes adatok szerint 53 százalékkal nyert a konzervatív UMP jelöltje Nicolas Sarkozy lesz az új francia elnök

Párizs MTI Tovább olvasom