Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Makra Ágnes heroikus küzdelme a sorssal

A legsúlyosabb műtétek során esett át huszonkét év alatt a ruzsai Makra Ágnes. A megpróbáltatás egy kullancscsípéssel kezdődött, ami Lyme-kórhoz vezetett. A jelenleg rokkantnyudíjas Ágiról azonban senki nem mondaná meg első pillantásra, hogy milyen szenvedések között él. Egy biztos: soha nem fogja feladni, mert egy reggel fájdalom nélkül szeretne felébredni...
Jó kedélyű, csinos fiatalasszony jön velem szemben a sajtóház parkolójában. Kézen fogva vezeti kislányát, aki mint egy kiscsikó már futna is az ajtó felé.

Kezükben vitték

– Tamara – szól a kislányra a szőkésbarna hajú, kék szemű asszony. – Tudod, anyuka nem bír még olyan gyorsan menni, mint te. De ha meggyógyulok, megyünk játszóterezni.
A kislány azonnal szót fogad, megáll, és kikerekedett szemekkel azt kérdezi: – Anyu, nagyon fáradt vagy?

– Ő az én szemem fénye. Az életem értelme – mondja Makra Ágnes, aki huszonkét éve küzd a legkülönfélébb betegségekkel. Még 1985-ben egy balatonkenesei kullancscsípéssel kezdődött az akkor középiskolás, ruzsai lány emberfeletti küzdelme. Féléves lappangás után a szervezetét ellepő alattomos kórokozók megtámadták az idegrendszerét és az ízületeit. Ági tolókocsiba kényszerült. Több mint húsz évvel ezelőtt Magyarországon még senki nem tudta beazonosítani a Lyme-kórt. Ági élni akart, és hatalmas fájdalmai közepette kutatni kezdett. Egy Amerikában, New Yerseyben élő magyar professzor döbbentette rá, hogy milyen betegségben szenved. Akkor már túl volt a legerősebb antibiotikumos kezeléseken. Állapota nem javult, sőt egyre inkább elhagyta fizikai ereje.

Parkolóban

Ági rokkantnyugdíjas. Természetesen használhatja autója szélvédőjén a külön parkolásra jogosító kártyát. Ebből azonban nem egyszer kellemetlensége volt:
– Az egyik hipermarketnél, amikor kiszálltam az autómból, egy nő felelősségre vont, hogy mi jogon használom ezt a kártyát. Csak néztem, és nem szóltam semmit. Talán örülök is, hogy nem veszik észre az emberek, ha meglátnak, hogy néha milyen fájdalmaim vannak. Azt tudom, nem fogok otthon ülni és siránkozni. Azt pedig az első mexikói utam után a repülőtéren megfogadtam: többet soha nem ülök tolókocsiba! A legutóbbi műtét után sem voltam hajlandó beleülni a tolószékbe. Senki nem értette, hogy miért. Nem magyarázkodtam, de én jól tudtam, saját lábamon kell megtenni minden lépést, ha meg akarok gyógyulni.

A tizenhét éves lány élni akart. Tudomására jutott, hogy Mexikóban kigyógyíthatják betegségéből, de szörnyű megpróbáltatásokat kell elviselnie. Maláriás beteg vérével kezelték. Tíz napig feküdt negyvenkét fokos lázban, önkívületi állapotban. Egyik eszméletvesztésből a másikba esett. Mindenki küzdött az életéért, a professzorok saját kezükben vitték a teljesen legyengült lányt a hideg vizes tusolóba.

– Élni akartam, küzdöttem és küzdöttem – emlékszik vissza könnyes szemekkel Ágnes.
– Anyu, most szomorú vagy – szólal meg a három és fél éves Tamara, miközben a napocskának szemet, szájat és orrot rajzol. Kicsit gurigatjuk az üres üdítősüveget az asztalon Tamarával, majd a türelmes kislány „teletabit" rajzoltat anyukájával. – Ugye anyu, nem bántott a bácsi? – veszi védelmébe édesanyját a copfos kislány, akit anyukája megnyugtat, hogy nincs semmi baj.

A következő percekben döbbenek rá, hogy az ötszöri mexikói kezelés után, 1996-ban nem ért véget az időközben történelem–művelődésszervező szakon kitűnőre végzett nő küzdelme. Az utóbbi hét évben ugyanis olyan ízületi és más betegségek tették próbára szervezetét, amelyek elviseléséhez nem mindennapi akaraterőre volt szüksége. Combcsontdaganattal, garattályoggal műtötték. Ági utoljára februárban feküdt műtőasztalon. A legtöbb orvos a kockázat miatt nem vállalta a beavatkozást. A keresztcsontgyulladás szövődményeit kellett megszüntetni. Szegeden Varga Endre és Süveges Gábor orvos mintaszerűen oldotta meg a problémát.

Eljön az idő

– A műtét előtti napon megálltam a kislányom ágyánál. Tamara még aludt. Azt suttogtam a fülébe: erős leszek, visszajövök hozzád és apukádhoz. Minden sejtem az életben maradásért küzdött. És itt vagyok. Bár a Kárász utcán pihenés nélkül még nem tudok végigmenni, de tudom, eljön az idő, amikor együtt kimegyünk a kislányommal a vadasparkba.
– Téged szeretlek a világon a legjobban, anyu. Én vagyok a te tündérvirágszálad – szólal meg anyukája ölében a kislány, aki kétévesen is segített édesanyjának lábat mosni, cipőt felhúzni.

Sorstársak

Monspart Sarolta tájfutó-világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok pályafutását szintén egy kullancscsípés vágta ketté. Megküzdött a Lyme-kórral, életvidám, és élvezi az élet minden pillanatát. Bevallása szerint azt nehezen dolgozta fel, hogy soha többé nem futhat. Pedig ő volt az első nő Európában, aki a maratoni távot három órán belül teljesítette. Ma a nőket arra buzdítja, hogy egészségesen éljenek. Ennek pedig egyik lehetséges módja – a futás.

Két év kemény rehabilitációs munka vár még Makra Ágnesre. Ahogy mondja: türelemjáték az egész élete. De meddig kell még viaskodni az alattomos korokozókkal, amelyek szinte ledarálták a térdízületét? Ági szerint egész életében küzdenie kell a Lyme-kórral. Bár az orvosok azt állítják, hogy az elmúlt évekbeli betegségei nincsenek összefüggésben a huszonkét évvel ezelőtti kullancscsípés szövődményeivel.

Nem adja fel

Makra Ági tíz évvel ezelőtt két könyvet is írt a Lyme-kórról, amit egyes orvosok a mai napig ajánlanak a hallgatóknak tanulmányozásra. A fiatal asszony írásaiban kifejti: az agyvizében is megjelent a kórokozó, ezért sohasem tudni, milyen káros elváltozásokat indíthat el újra.
– Nehéz ezzel a tudattal élni, de a férjemmel és a kislányommal olyan szoros a kapcsolatunk, hogy soha nem fogom feladni. Noha néhány éve már azt hittem, nem lesz többé negyvenfokos lázam és szinte elviselhetetlen fájdalmam. Csak egy vágyam van, egy reggelen fájdalom nélkül felkelni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mokka képzőművészeti tábor

Tovább olvasom