Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Malév-átszabás kell a túléléshez

Negyedével kevesebb munkavállalóval, új fedélzeti szolgáltatással, a menetrendben szereplő célállomások és az utasszám növelésével, valamint a Budapest Airport utaskiszolgálási díjának csökkentésével tehető nyereségessé a Malév a cég üzleti terve szerint - értesült a Magyar Hírlap.
A lap keddi számában megjelent ismertetés alapján a 2010–2012-ig szóló üzleti terv 25 millió euró nyereséget célzott meg az időszak végére. A lap informá­ciói szerint a hétoldalas dokumentum a Roland Berger Stratégiai Tanácsadó cég együttműködésével készült, és azt megküldték Brüsszelnek abban a prezentációban, amelyet a visszaállamosítás indoklásához az Euró­pai Uniónak is beterjesztett az előző kormány.

A dokumentum egyszerre számol két év távlatában a Malév létszámának 25 százalékos csökkenésével elsősorban az adminisztratív szférában, valamint a repülőszemélyzet csekély mértékű növekedésével, a repülőgép-személyzet bérének mérsékelt csökkentése mellett, mert szerintük a pilóták bérszínvonala magasabb a nyugat-európai kollégáikénál.

A flotta 22 gépről 2012-ig 26 gépre, majd 2014-ig 27 gépre nő majd. A Boeing marad a fő típus.

Az üzleti terv szerint megszüntetik az olyan veszteséges járatokat, mint Genf, Iasi, Ljubljana vagy Ungvár (Uzsgorod), ugyanakkor a menetrendben szereplő úti célok száma 2012-re 51-ről 55-re nő, míg 2014-re eléri a hatvanat. A tervek alapján az utasszám 2012-re elérheti a 4,4 milliót, 2014-re pedig az 5,3 milliót.

Ehhez a dokumentum szerint a Budapest Airport (BA) utaskiszolgálási árának csökkentésére lenne szükség, hogy a díjak szintje az egyenrangú repterekével arányos legyen. Közép–Európában Budapest a teljes reptéri költség alapján az egyik legdrágább repülőtér. A szakanyag alapján a BA jóval magasabb utasonkénti díjat számol fel a Malévnak, mint a WizzAirnek. S az, hogy a WizzAir más terminált használ, mesterséges megkülönböztetés, hiszen a szolgáltatás lényegében ugyanaz.

Olvasóink írták

  • 2. Pinaman 2010. június 08. 15:50
    „Jovore tobb utasunk lesz mert az nekunk jo! Hogy ez a kivalo otlet hogy nem jutott eszibe a korabbi vezetesnek? Mekkora szemfenyvesztes ez a cikk”
  • 1. Hmmm... 2010. június 08. 09:13
    „A terv vezerszavai jo utat jeleznek. A kerdes, kepesek-e megvalositani. Masik cikknel jeleztem, a csomaglopasok kivedese profit mentes folias csomagolas biztositasaval is nagyon fontos lenne. Valoban, a repteri bufek arai joval a nemzetkozi felett vannak. Az arak csokkenesevel novekedne a fogyasztas, igy nem lenne bevetel kieses. A hazai utasok nem igen vasarolnak ezekben a bufekben /jomagam is otthonrol viszem az ellatmanyt/, hiszen egy atlag polgarnak elegendo a jegyek kifizetese.Feltetlenul gazdasagossa es mukodokepesse kell tenni a repter mukodeset.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stagnáló oktatási teljesítmény

Sem előrelépést, sem visszaesést nem mutatnak a diákok teljesítményét illetően az elmúlt évek… Tovább olvasom